Nem létező magyar külpolitikai álláspontok

Két törekvés nyomja rá bélyegét a magyar külpolitikára. Az egyik a kormány igyekezete, hogy külföldön elfogadtassa belpolitikai teljesítményét, a másik pedig egy nehezen megmagyarázható szándék a visszatérésre az 1990-es évek elejének regionális stabilitást előtérbe helyező külpolitikájához. Egyik törekvés sem lehetett sikeres – állapítja meg elemzésében a Budapest Analyses.

Míg a külpolitikáért felelős kormányzati intézmények látványos, a közvélemény színe előtt zajló stratégiaalkotásba kezdtek, addig a magyar kormánynak a Magyarországot érintő legfontosabb külpolitikai kérdések egyikében sincs világos álláspontja.
Az internetes folyóirat elemző írása emlékeztet arra, hogy Gyurcsány Ferenc már 2004-ben, első kormányának megalakítását követően magához vonta a külpolitika irányítását, s a miniszterelnöknek sajátos elképzelései vannak a külügyekről. „A külpolitika nem más, mint a belpolitikai törekvések folytatása külkapcsolatokban, nincs elkülönülő külpolitika” – idézi az elemzés a kormányfő 2006-ban, második kormányának megalakítása utáni nyilatkozatát. A „hagyományos” diplomáciával való elégedetlenségét azzal is kifejezte, hogy egy diplomáciában járatlan személyt – Göncz Kingát – kért fel külügyminiszternek. Egy év távlatából megállapítható, hogy a miniszterelnök által meghirdetett programot a külügyi kormányzat végrehajtotta – vélik az elemzők. A magyar külképviseletek legfőbb feladatává a kormány belpolitikai intézkedéseinek elfogadtatása vált a fogadó államokban. A kormány melletti lobbizásra fogott magyar diplomácia – „a belpolitikai törekvések folytatásaként” – a magyarországi ellenzék befeketítésére is többször kapott utasítást. Az írás megemlíti: a táviratok nyilvánosságra kerülését követően az ellenzék kifogásolta, hogy ily módon a kormány a diplomatákat a pártatlanságot előíró köztisztviselői törvény megsértésére utasította. A cikk hibának tartja, hogy a Külügyminisztérium a legfelkészültebb diplomaták többségét nem a szakterületén foglalkoztatja. Akiknek elképzeléseik vannak, valamint képesek és hajlandók is kiállni elgondolásaik mellett, alacsony pozíciókban találják magukat, távol a döntésektől. A misszióvezetői, illetve első beosztotti posztok a miniszterelnök üzletfeleinek és a jó érdekérvényesítő képességgel rendelkező titkosszolgálatoknak a prédájává váltak. A missziók közel felét az e körből kikerülő, gyakran semmilyen diplomáciai tapasztalattal sem rendelkező személyek igazgatják. Mindez hozzájárult a Külügyminisztérium szétzüllesztéséhez – állapítja meg a Budapest Analyses elemzése.
Az elemzők úgy látják, hogy a magyar külpolitika visszatért a 90-es évek közepén kialakított felfogáshoz, amelynek sarokköve a regionális stabilitás volt. Több mint tíz évvel ezelőtt, amikor tekintélyes szakfolyóiratok arról közöltek tanulmányokat, hogyan kerül majd sor Magyarország közvetlen környezetében fegyveres erőszakra a magyar kisebbségi kérdés megoldatlansága miatt, a regionális stabilitás szempontjának előtérbe helyezése valóban indokolt volt. Erre a felfogásra támaszkodva Magyarország igyekezett passzívan viselkedni a térségben, és arra törekedett, hogy ne is vegyen tudomást a felmerülő problémákról. Igyekezett mintegy láthatatlanná válni a térségben, és földrajzilag mintha Brüsszel vagy Washington közelében helyezkedett volna el. „Nem vitás, ennek a politikának megvolt az eredménye – az első körös NATO-csatlakozás, az európai uniós csatlakozás és a viszonylagos stabilitás fenntartása a kétoldalú kapcsolatokban –, de megvolt az ára is, mégpedig a magyar kisebbségi kérdés háttérbe szorulása, aminek most kezdenek látszani a negatív következményei” – fogalmaz a Budapest Analyses írása.
A körülmények azóta jelentősen megváltoztak, Magyarországot azonban egy régi, más helyzetre szabott külpolitikai elképzelés béklyózza. A passzív regionális politika már nem szolgálja a térség és kétoldalú kapcsolataink stabilitását, ellenben akadályozza Magyarországot érdekei érvényesítésében – vélik az elemzők, hozzátéve: egy kisállamnak is lehetnek külpolitikai érdekei. Ezek az érdekek Magyarország esetében regionális szinten jelennek meg (a magyar kisebbségek, a Nyugat-Balkán és Ukrajna stabilitása, környezetvédelem, gazdasági kapcsolatok). „Mivel Magyarország újra passzívvá vált a térségben, érdekeit még megfogalmazni nem képes. Ezért kénytelen például a mindenkori többséggel szavazni az Európai Unió különböző fórumain, mely taktika alkalmazása már rövid távon is nyilvánvalóan hitelvesztéshez vezet” – áll az internetes folyóirat cikkében.
A Budapest Analyses különösen aggasztónak tartja, hogy a Magyarországot érintő legfontosabb külpolitikai kérdésekben a kormánynak nincs világos álláspontja, illetve egyáltalán nincs álláspontja. Ez nem nevezhető sodródásnak – ami koncepciótlanságot feltételez –, hanem sokkal inkább egy hibás, a külpolitikától részben idegen elképzelés túlságosan is következetes érvényesítéséről van szó – így az elemzés, amely kitér a különböző kérdéskörökre is. „Nincs magyar álláspont az Egyesült Államok által Európába telepítendő rakétavédelem kérdésében. Mára már nem világos, hogy a magyar kormány a Nabucco gázvezetéket vagy a Kék Áramlatot részesíti előnyben, netán mindkettőt támogatja. Nem létezik magyar álláspont Litvinyenko feltételezett gyilkosának kiadatása ügyében. Amikor néhány nappal ezelőtt Nagy-Britannia a feltételezett gyilkos kiadatását követelő nyilatkozat aláírását kérte az Európai Unió tagállamaitól, a magyar Külügyminisztérium jogászai és politikusai eltérő véleményen voltak. A vitát senki sem döntötte el. Nem ismeretes a kormány álláspontja az egy évvel ezelőtt Szlovákiában megvert magyar diáklány ügyében. Pozsonyi látogatása során a miniszterelnök olyan álláspontot fogalmazott meg a kérdésben, mely eltér az MSZP és a Fidesz által korábban konszenzussal kialakított állásponttól. Nincs magyar álláspont az Ahtisaari-tervvel és Koszovó függetlenségének kérdésével kapcsolatban. A magyar kormánynak nincs álláspontja az erdélyi Székely Nemzeti Tanács népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban sem, mely Székelyföld területi autonómiájának megalakítására irányul. A kezdeményezést eddig több mint 200 ezer választópolgár támogatta, miközben a román kormány megkérdőjelezi jogszerűségét. Semmilyen magyar álláspont nincs Törökország Európai Unióhoz való csatlakozásának kérdésében” – írja az elemzés, hozzátéve, hogy ma már az a szokatlan, ha Magyarországnak valamely fontos külpolitikai kérdésben van világos álláspontja. Ilyen az afganisztáni NATO-miszszióban való részvétel, amelyet ráadásul pártközi konszenzus övez. Csakhogy e kérdés koordinálása nem a Külügyminisztérium és nem is a Miniszterelnöki Hivatal, hanem a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozik – emlékeztet a Budapest Analyses.
Következtetésként a cikk megállapítja: ma már egyes, a külügyekben járatos kormánypárti politikusok is „követő” külpolitika helyett „teremtő”, aktív külpolitikát követelnek. Nyilván ők is érzik a veszélyét annak, ha Magyarország nemcsak a térségből, hanem a nemzetközi közösségből is „eltűnik”, ott is „nem létezővé” válik. Az elemzés szerint Budapest ezzel nemcsak saját érdekei érvényesítésére válik képtelenné, de instabilitást okoz a regionális kapcsolatokban is.