A felszabadító forradalmi folk

Szerda óta kijelenthető, hogy Magyarország legirigyeltebb férfiúja többé nem a lamúrokban híresen jeles Ernyei Béla, nem egy gazellatestű modellekkel körbeölelt, csupaszra borotvált mellkasú plakátfiú és nem is valamelyik skalpbetyár médiasztár. Dés András – és ezzel vessünk is véget az összehasonlításnak – ugyanis nemcsak briliáns ütős, de az utóbbi néhány évben új lendülettel hódító magyar folk négy szirénjének állandó kísérője is.

Sebestyén Márta nyugodt szívvel felsóhajtott volna, ha kedd és szerda este hallotta volna, amit a Herczku Ágnes, Bognár Szilvi, Szalóki Ági trió, majd másnap Palya Bea az öcsi Kőfejtő kráterében világgá kiáltott.
A világzene olyan, mint a lecsó. Elbírja a kolbászt, a rizst, a tojást, de a cukkinit is. Hangulattól függ, hogy épp mit rottyantunk bele, de paprika nélkül ízetlen. Szalókiék minőségi magyar paprikát hintenek a világzene kondérjába, és amit énekelnek, az bizony az új magyar folk sava-borsa. Herczkuék hármasa most is attól működött, amitől eddig is: ájtatos kamaszpillogást csaltak elő még a legszigorúbban összevont szemöldökű férfiakból is. Szalóki Ági törékeny természetessége már akkor hódít, amikor még egyetlen hajlítást sem rebegett a mikrofonba, Bognár Szilvi a barna lányok bájával áll középen, hangja mint egy bástya támasztja alá Szalóki és Herczku szólóit, Herczku Ágnes pedig magabiztos kacérsággal zengi a nótát, ha épp rajta a sor.
A kacérság láthatatlan fegyvere ott rejlik Palya Bea titkos női szelencéjében is, csak épp sikereinek csúcsára érve megtanulta tudatosan használni. „Férjhez szeretnék menni, de nem tudok, talán mert nem akarok” – énekelte mezítláb a szingli lányok ősi himnuszát, smaragdzöld ruhája úgy vonzotta a tekintetet, mint a homokból előbukkanó szkarabeusz. Szemérmesen még a hold is elbújt, éppcsak kipillantott az éjjeli horizont mögül, amikor Palya Bea az éjszakába zengte a hold dalát.
Vöröslő koronggal izzott bezzeg az öcsi Kőfejtőbe vájt apró fényország fölött, miután Palya Beát követően szokatlan hangok döngették a kráter kopár falát. Az erdélyi zenét drum and bass elemekkel pszichedelikus XXI. századi életérzéssé fokozó Tündérground koncertje alatt izzott a levegő, porzott a föld.
Amit a Másfél és a Colorstar elkezdett, azt Kelemen Istvánék dorombbal, fuvolával, gitárral, kavallal és megannyi más hangszerrel a végsőkig fokozva folytatják. A héttagú, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi srácokból álló fiatal zenekart közös barátjuk találta ki. A fiúk a dzsessz, a klasszikus zene, a progresszív rock, illetve a népzene felől közelítve olyan egyveleget játszanak, amelynek hatására azonnal pulzálni kezd az erekben lüktető ősi ritmus, és táncba rándul a fesztiválokon edzett láb.