A második őszödi beszéd

Érdemes eljátszani a gondolattal, vajon mi minden hangzana el egy második balatonőszödi frakcióülésen, ahol Gyurcsány Ferenc próbálna újfent lelket önteni népszerűtlenségbe belefáradt politikustársaiba. Vajon újabb politikai bomba robbanna, ami nemcsak az MSZP képviselőit rázná fel, hanem a hazai közéletet is a tavaly őszihez hasonlóan forgatná fel? Vagy a csendes depresszióba temetkező szocialista honatyák hallgatnák – időnként csikorgó fogakkal és titkon ökölbe szorított kezekkel – a miniszterelnök egyre unalmasabbá váló fejtegetéseit? Nem tudjuk. Borítékolható viszont, hogy a rendszerváltás utáni magyar történelem legellenszenvesebb és legkétszínűbb miniszterelnökének lenne mit magyaráznia a jelenlegi kormányzati ciklusban elkövetett hibákról. Némi változtatással újra elhangozhatnának a nevezetes mondatok. Nyilvánvaló, hogy a koalíció politikusai végighazudták a választások megnyerését követő évet, és közben változatlanul nem csináltak semmit. Reformokat ígértek, olcsó államot és új munkahelyeket. Ehelyett csak a böszmeségek folytatódtak.
Sem a közigazgatásban, sem az oktatásban, sem pedig a szociálpolitikában nem történtek olyan átalakítások, amelyek az emberek többségének hasznosabbá tennék a nagy ellátórendszerek működését. Csupán a költségvetési lyukak foltozgatása folyik, kamatostul visszavéve mindent, amit az előző ciklusban szétosztottak. Hovatovább belepusztul a kormány abba, hogy legalább a 2004-es szintre hozza vissza az államháztartási hiányt, és akkor még hol van az euró bevezetése? Vég nélkül hajtogatják, hogy csak egy-két szűk esztendőt kell túlélni, aztán jön a fejlesztések Kánaánja. Közben mindenkinek szúr a mellkasa az idegességtől, mert változatlanul nem tudni, mikor jönnek rá Brüsszelben, hogy az ígért reformpolitika közönséges blöff.
Nincs olyan eredménye a kormányzásnak, amire büszkék lehetnének a szocialisták. Új autópályák és hidak épültek? Igaz, ám a határidők túllépése immár sorozatossá vált, és változatlanul hiányzik egy átfogó, valamennyi ágazatot érintő fejlesztési koncepció. A vasút szétrohad, a közutak nagy részének az állapota tragikus. Közlekedési vállalatok egész sora áll a csőd szélén. Ehhez társulnak a négyes metró építése körül felgyülemlett problémák. Mégis támogatni kell a koalíciós pártoknak a beruházást, úgy téve, mintha lenne értelme a főváros totális feldúlásának. Amennyiben 2010-re még mindig nem lesz kész a metró egyetlen szakasza sem, akkor Budapesten minimum húsz évig nem lesz balliberális főpolgármester. Ha megint az „őszinteség” útjára lépne a miniszterelnök, akkor feltárná, hogy az Európai Unió milliárdjainak nagy része csupán a kormánypropaganda szintjén létezik. Ígéretekkel és makettekkel kábítják az embereket, eközben máig elhallgatják, hogy saját források híján nem biztos, hogy megfelelően fel tudják majd használni az unió pénzét. Amit kapunk, csupán arra lehet elegendő, hogy felszínen tartsa az országot.
Az egészségügyi reformba is kár volt belekezdeni, folytathatná az új ciklus elhibázott politikáját zárt ajtók mögött feltáró Gyurcsány. Bezárt kórházak, a betegek megfelelő ellátását veszélyeztető átszervezések, elbocsátott vagy külföldre menekülő orvosok lettek a Molnár Lajos-i örökség eredményei. Nem feledkezne el arról sem, hogy a szaporodó bürokratikus terhekkel sújtott kórházfenntartók is fuldokolnak a pénztelenségtől.
Eközben folyamatban van az egészségbiztosítás privatizálásának előkészítése, bár megfelelő indoklás a mai napig nem született, miért nem jó az egybiztosítós rendszer. Mégis végig kell vinni – mondaná az önmagát mind jobban belelovalló kormányfő. Ha ugyanis nem történik meg a magánbiztosítók térnyerése, akkor az SZDSZ összeomlik, az elégedetlen üzleti érdekcsoportok pedig kivonulnak a koalíció mögül. Megfelelő gazdasági háttér nélkül pedig nem lehet választásokat nyerni. A 2010-es – vagy akár már korábban is bekövetkező – vereség esetén vége szakadna a pénzosztogatásnak, és szépen kiürülnének a párt közeli alapítványok kasszái. Fel kellene majd állni a kényelmes hivatali székekből az MSZP-holdudvar kitartottjainak, és visszaadni a szolgálati gépkocsikat, lemondva az összes egyéb privilégiumról. Nem lehetne havonta adófizetői milliókat szétosztogatni kommunikációs tanácsadásért az egykori KISZ-es cimboráknak és a baloldali bértollnokoknak. Szekeres Imre honvédelmi miniszter éppúgy nem vihetné kalandtúrára médiahírességeit, mint ahogyan Hiller István kultuszminiszter sem haknizhatná végig fél Magyarországot a nyári fesztiválok ürügyén. Gyurcsány kénytelen lenne beismerni a szocialista politikusok előtt, hogy a magyar társadalom többsége végleg elpártol a baloldaltól. Ezek alapján egyértelmű, mekkora csapdahelyzetet jelent a népszerűsége mélypontján lévő kormánypártoknak az a népszavazás, ahol lényegében a 2006-os választási ígéreteikkel kell majd szembesülniük. Ha nem lesznek képesek mozgósítani megmaradt híveiket a Fidesz által kezdeményezett referendum előtt, és nem próbálják meg tovább növelni a politikusok iránti undort, akkor el fogja söpörni őket az elégedetlenség. A népszavazás elvesztése a parlamenti választási vereség prológusa lehet.
Biztosan arra a következtetésre jutna a miniszterelnök, hogy nem szabad válogatni az ellene felsorakoztatott eszközökben. Rombolni kell a népszavazás egész intézményének hitelét, megkérdőjelezve az ellenzék legtisztábbnak ható szándékait is. Kizárólag a baloldalnak lehet joga kisajátítani a demokráciát, ugyanakkor az alkotmányos keretek feszegetését is csak ők tehetik meg. A Fidesz pedig bármit mond és tesz, azt szélsőséges politizálásnak kell minősíteni. A közép-európai térség destabilizálásának, a belső rend bomlasztásának, a fasiszta veszély újraéledésének.
A kormánynak minden jó, ami az erők megosztását segíti elő az ellenzéki oldalon. Minden kedvező, ami a megélhetési problémák helyett az értelmetlen ideológiai csatározások felé tereli a közfigyelmet. A látszatpolitizálás sikerében még most is bízhat a koalíció, amit jól kiegészíthetnek a gyűlöletkeltésnek azok a rafináltan becsomagolt eszközei, amelyeket évek óta sikeresen alkalmaznak Gyurcsány vezényletével. Ameddig nem ébrednek rá az elbizonytalanodott szavazók, hogy egyetlen ígért reformot sem hajtott végre a kormány, az állam működése pedig nemhogy javult volna, de még romlott is a választási győzelem óta, addig nincsenek egyértelműen vereségre ítélve – érvelne a miniszterelnök kétkedve pislogó képviselőtársai előtt.
Ha viszont a Fidesz felnyitja az MSZP-től elpártoltak szemét, akkor akár földcsuszamlásszerű politikai változások sem zárhatók ki – tenném hozzá most már én, hiszen észérvek ellen nem tud védekezni a kormány. Dogmái rég idejétmúltak. A tőlünk nyugatra lévő országokban is fogyatkozóban van a koalícióba vetett bizalom. Az itthoni tömegtájékoztatás zöme azonban még mellettük van. Ám a király meztelenségét sokáig nem lehet leplezni. Az emberek a pénztárcájukon keresztül szemlélik a politika történéseit, és a napi megélhetési gondok formálják legnagyobb mértékben a pártpreferenciákat. Gyurcsány kénytelen lenne szembesülni második beszédében azzal a ténnyel, hogy a reformnak nevezett pénzbehajtó megszorítások éppen azokat a rétegeket sújtják legnagyobb mértékben, akik az MSZP biztos szavazóinak számítottak. És különösen az egészségügy felforgatása miatt felelős SZDSZ-nek „köszönhetően”, hiszen a nyugdíjas-társadalommal most fizettetik meg másodszor betegellátásának költségeit.