Két választásra kerül sor ezekben a hetekben a posztszovjet térségben. Az elsőt ma tartják Kazahsztánban, a másikat szeptember végén Ukrajnában. Míg azonban Kijevben fej fej mellett halad az eddigi kormánykoalíció és az ellenzék, addig Asztanában az ellenzék igazából először fog észrevehetően megjelenni a parlamentben. Mindez alapvetően a két ország politikai kultúrája, hagyományai, berendezkedése közti különbségből adódik. Kazahsztán sem geográfiai, sem politikai, ideológiai értelemben nem megosztott, s a nagy tekintélyű elnök mögött álló kormányzó erőnek elsősorban az olajbevételekre alapozva sikerült megteremtenie a gazdasági, szociális stabilitást is. A felmérések alapján a kazahok 87 százaléka optimistán ítéli meg az ország helyzetét, így aztán nem meglepő az sem, hogy meglehetősen egysíkúra, mondhatnánk, unalmasra sikeredett a kampány. A CESSZI-Kazahsztán kutatóintézet adatai szerint mindössze a megkérdezettek négy százaléka véli úgy, hogy az ország nem jó irányba halad. A lakosság mintegy nyolcvan százaléka elégedett az életszínvonal alakulásával is, s a legnépszerűbb politikus 92,5 százalékkal az elnök, Nurszultan Nazarbajev. Mindezek fényében aligha meglepő, hogy az ellenzék lehetőségei meglehetősen beszűkültek, s a kilencvenes évek elejéhez és a térség országaihoz képest érezhetően jobban élő kazahok körében – az átlagbérek valamivel háromszáz dollár felett alakulnak – a rendszer politikai bírálata nem igazán hullik termékeny talajra. Jellemző, hogy a politikai rendszer felülről vezényelt modernizációjának jegyében Nazarbajev elnök egyfajta jelzésként arra hívta fel a választók figyelmét, hogy kívánatos lenne, ha két komoly párt is bekerülne az új parlamentbe.
Az ország történetében először arányos rendszerben lebonyolítandó választásokat több száz nemzetközi megfigyelő, köztük magyarok kísérik figyelemmel. Legnagyobb számban az EBESZ és a Független Államok Közösségének tagországaiból érkeztek a voksolás tisztaságát felügyelő delegáltak.
Miért rendelték vissza Tuskék a lengyel nagykövetet Budapestről?
