Ezüstpálca

Vannak városok, amelyek szerencsés adottságaiknál fogva évszázadokon át fontos gazdasági és kereskedelmi szerepet töltenek be egy térség életében. Ám hogy ebből az előnyből időtálló szellemi és kulturális értékek teremtődjenek, ahhoz az ott élő polgárok akaratára, igényességére, közösségi érzésére is szükség van.
Sopronban az összetartó erő mindig jelen volt. Napjainkban is büszkén emlegetik az 1921-es népszavazást, amikor a hűség városának lakossága arról döntött, hogy nem Ausztriához, hanem a megcsonkított Magyarországhoz kíván tartozni.
A lokálpatrióták nem véletlenül hívják fel a figyelmet a Fő téren található barokk stílusú Storno-házra. Elgondolkoztató, hogy a nehéz körülményeken miként lesz úrrá a szorgalom és a tehetség. A lakóházat, amely jó ideje múzeumként szolgál, 1872-ben vásárolta meg Storno Ferenc, az ott látható gazdag gyűjtemény megalapozója. Felmenői svájciak voltak, s ő maga inasévei alatt bejárta Európát. Szülei szegénységük miatt nem tudták taníttatni, így a kéményseprő-mesterséget kellett elsajátítania. Végérvényesen 1845-ben telepedett le Sopronban, s házassága révén jó anyagi körülmények közé került. Képzőművészeti tehetségére több befolyásos ember is felfigyelt, így vált a Monarchia ismert restaurátorává. Számos hazai műemlék megóvásában és felújításában vett részt. (Többek között a soproni Szent Mihály-templom és a pannonhalmi bencés apátság kriptája, illetve temploma őrzi keze munkájának emlékét.) Fiainak szintén ki kellett tanulniuk a kéményseprő-mesterséget, de már módjukban állt művészeti tanulmányokat folytatni a külföldi akadémiákon. A család utolsó leszármazottja 1984-ig élt az épületben.
A huszadik század háborús veszteségeit és az intézményesített pusztítást tekintve csodaszámba megy, hogy a különleges tárgyak épségben megmaradtak. Sokat tudott ezeknek az időknek a veszteségeiről két idős hölgy, Káspár Hermina és Terézia, akik a rendszerváltozás utáni időkben váltak közismertté a városban. Kilencvennégyben kezdtek foglalkozni a gondolattal, hogy megtakarított pénzüket közhasznú célra, a város szobrainak gyarapítására ajánlják fel. Bántotta őket, hogy évtizedekig csak „szocreál” meg absztrakt alkotásokat helyeztek a közterületekre az illetékesek, a nemzethez való tartozást, a történelmi múltat megjelenítő műveket pedig mellőzték. A lakóhelyük közelében lévő, gyönyörű fákkal övezett parkba Kölcsey Ferenc szobrát képzelték el. Régi, nemes bútorokkal, szép festményekkel berendezett otthonukban sokat meséltek megpróbáltatásaikról, amelyeket az ötvenes–hatvanas években kellett elszenvedniük származásuk miatt. Beszéltek a kényszerű alkalmazkodásról, az őszintétlenségről, arról, mennyire fájt nekik, hogy évtizedekig nem lehetett nyíltan szólni sem hazáról, sem vallásról. Úgy gondolták, ha a városnak nincs anyagi fedezete rá, majd ők megszervezik, hogy összegyűljön a szükséges pénz. Miután e célra letétbe helyezték saját részüket, elkezdtek „kalapozni”. Sokan ismerték, szerették őket, így nem volt nehéz szimpatizánsokat találniuk. Egyre hatékonyabban intézték az ügyeket, igaz, szakértők segítségével, akik önszántukból szegődtek melléjük. A város vezetése sem maradt tétlen, így jutottak el 1995-ben R. Törley Mária szobrászművész alkotásának felavatásáig. Nem véletlen az sem, hogy számos civil kezdeményezés kapott ekkoriban erőre.
E törekvések mozgatói között már akkoriban gyakorta emlegették Fodor Zsuzsanna és férje, Szilágyi László nevét. A fogorvos házaspár az ország keleti feléből, a Nyírségből érkezett ide 1987-ben. Ma már az anyagi és politikai nézetek szerint szétszabdalt érdekcsoportok is tisztelik őket egyéni teljesítményükért, függetlenségükért. Ötödik éve annak, hogy a nyaranta Sopronban megrendezett nemzetközi Liszt-zongorafesztivált támogatják. Ott voltak a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány szervezői között is. (Az alapítvány által szervezett nagyszabású rendezvénysorozat arra a rendkívüli eseményre emlékeztet, amikor 1989. augusztus 19-én több száz NDK-s állampolgár áttört a magyar–osztrák határon, hogy továbbutazhasson a Német Szövetségi Köztársaságba.)
Noha Szilágyiék nem szoktak erről beszélni, széles körben tudott, hogy jó néhány karitatív törekvést támogattak. Hogy milyen indíttatásból fakad mindez, s emellett miként tudnak eleget tenni orvosi, vállalkozói kötelezettségeiknek, arról nem szívesen nyilatkoznak. A vérükben van a munka, és tisztességesen dolgozó emberek veszik őket körül. Szavaikból kitetszik, hogy átérzik és mélyen fájlalják az ország morális és gazdasági válságát, az emberi közösségek széthullását. De legalább ott megteszik a magukét, ahol élnek, dolgoznak.
Amikor 1986-ban elhatározták, hogy fogorvosi praxisukat Sopronban folytatják, már számottevő sikerek, anyagi biztonság, szakmai elismertség állt mögöttük. Letelepedésük egyik motivációjaként a város történelmi múltját, csendességét és az osztrák határ közelségéből adódó praxisbővítést, valamint a fejlettebb technika alkalmazását említik. (Az átállás nem volt könnyű, míg amott el nem kelt a házuk, bérelt lakásban laktak két kisgyerekkel, idős szülővel – emlékeznek a köztes időszakra.)
A belvárosban, a Várkerületben található az a szálloda, amely ma a tulajdonukban van, s a város egyik szellemi központjának tekinthető. Az épület elődje az 1893-ban klasszicista stílusban épült Magyar Királyi Szálloda. A rendszerváltozás előtti években az állam nem sokat költött rá. Szilágyiék itt béreltek rendelőt, és amikor lehetőség nyílott rá, az úgynevezett E-hitel segítségével megvásárolták az épületet. Belső tereit az eredeti stílus és a nemzeti tradíciók jegyében alakították ki.
Amint a munkálatokban haladtak előre, úgy kristályosodott ki egy – akkor még merésznek tűnő – elképzelés. Nevezetesen, hogy az alapvető gyógyászati, szállodai és vendéglátói tevékenységen túl itt lesz a város művészeti életének egyik helyszíne.
A felújítás 1994-ben fejeződött be, s bár azóta sok minden bővült, két dolog nem változott. A külföldi vendégek elsősorban a történelmi múltat idéző hangulat miatt térnek vissza ide. A helyieknek pedig mindig kínálnak valamilyen programot, amelyre akár ötletszerűen is be lehet térni. Ilyen például a vasárnap délelőttönként megrendezett házi muzsika vagy az emeleti galérián és a belső termekben látható fotó- és képzőművészeti kiállítások. Látogatásuk ingyenes.
Napjainkig a szálló termeiben 450 komolyzenei hangversenyt tartottak, kétszáz képzőművészeti kiállítást rendeztek. Az utóbbiban jelentős a mecenatúra: három évvel ezelőtt a város bevonásával fiatal képzőművészeknek írtak ki pályázatot, illetve teremtettek bemutatkozási lehetőséget.
Mint Fodor Zsuzsanna megemlíti, ami nekik személy szerint örvendetes, az jó a városnak is. Hiszen érzékelhető, hogy a hagyományos „evős-ivós-vásárlós” turizmus kifulladt, a határ másik oldaláról pusztán ezért nem „rohannak” ide. Viszont egyre több hívet lehet szerezni a kultúrának, elsősorban a komolyzenének, ha van kire és mire építeni.
Liszt Ferenc, a világhírű zeneszerző Sopron vármegyében, az akkori Doborjánban (ma Raiding) született 1811-ben. Kilencéves volt, amikor 1820 októberében első koncertjét adta a soproni kaszinóban. Élete folyamán többször tisztelte meg a várost játékával. A soproniak 1846-ban színezüst karmesteri pálcával ajándékozták meg. A Storno-házban két alkalommal vendégeskedett, 1840-ben és 1886-ban – sorolják a helybéliek a város történetével és a mester életével összefüggő eseményeket. Így szinte kínálkozott, hogy a Liszt-kultusz ápolására és nemzetközi zenei fesztiválok szervezésére néhány soproni polgár, köztük Szilágyiék egyesületet alapítsanak.
– Olyan civil szervezetre gondoltunk, amely összeköti a helyi polgárságot és a mindenkori városvezetést. Mivel hosszú távra tervezünk, nem szeretnénk politikai játszmákba bonyolódni – magyarázza Szilágyi László. – Úgy gondoltuk, az egyesület elnöke a mindenkori polgármester legyen. (Jelenleg Fodor Tamás, Fidesz–KDNP – K. V.) Ám tiszteletbeli tagokként továbbra is számítunk az elődökre. Az egyesület tagjai a legkülönbözőbb foglalkozásokat űzik.
Néha maguk sem hiszik, hogy amit a kilencvenes években elképzeltek, ennyire kiszélesedett. Nyaranta világhírű külföldi és magyar zongoraművészeknek örül a város, a visszatérő művészek között találjuk Bogányi Gergelyt, Hauser Adrienne-t, Kocsis Zoltánt. A nyitókoncert helyszíne a kulturális központ, a zongoravirtuózok találkozójára pedig a Pannonia Med Szállóban kerül sor. Mindezzel párhuzamosan pedig ötödik éve tartanak nemzetközi mesterkurzust fiataloknak. Ezen a nyáron Adam Wibrowski, a Conservatoire de Paris professzora fogta össze az európai és ázsiai országokból származó résztvevőket. Különlegességnek számított az idén a Liszt és Grieg című vendégkiállítás, amelynek létrehozását a budapesti Liszt Ferenc Múzeum és a norvég nagykövetség segítette elő.
– Nemegyszer tapasztaljuk meg, hogy akiket megkeresünk, mennyire nyitottak az ötleteinkre. Sokszor a jóakarat és az érdeklődés segít minket abban, hogy előrejussunk – jegyzik meg a civil szervezet képviselői. Egyébként az ausztriai Raidingben, Liszt szülőhelyén közpénzből hatalmas koncertterem épült fel rohamtempóban. A helybéliek így szeretnék megteremteni a nagy művész nevével fémjelzett kulturális turizmus alapjait. Sopronban ez egyelőre jórészt néhány tisztességes és előrelátó ember tehetségén, önzetlenségén, anyagi áldozatán áll vagy bukik.