Felvidéki latolgatás

Másodszor került pont Bugár Béla és Duray Miklós vitája végére a Magyar Koalíció Pártja (MKP) országos elnökségének nyári szabadságokat követő ülésén. Kérdés, hogy ezzel véget értek-e a problémák.

Neszméri Sándor
2007. 08. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy a tavaszi tisztújító kongresszus után, ezúttal is a párt stratégiai alelnöke, Duray követte meg a volt pártelnököt, amiért egy interjúban ismételten azzal vádolta meg, hogy a kilencvenes évek elején a kommunista titkosszolgálatok ügynökének befolyása alatt politizált az akkori Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnökeként. Bugár az ülést követően úgy nyilatkozott, nem is várt bocsánatkérést Duraytól, számára az a fontos, hogy amennyiben az eset megismétlődik, az országos elnökség tudatosítsa, neki kell lépnie. Csáky Pál pártelnök szerint a párt és a szlovákiai magyar közösség érdeke is az volt, hogy ez a vita ne folytatódjék.
A Sme napilap azonban tudni véli az esettel kapcsolatban, hogy a szlovákiai magyar értelmiségi körökben, de Csáky Pál megválasztása óta a párttagok egy részében is felmerült egy új párt megalakításának a szükségessége. A lap Huncík Péter pszichiátert – a bársonyos forradalmat követően Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök tanácsadóját – idézi, aki szerint „minden attól függ, lesz-e olyan valaki, aki fel meri emelni az új párt zászlaját”. A lap információi szerint az „elégedetlenek” elsősorban Bugár Bélára számítanak. Hivatkozik arra is, hogy Bugár egyik tanácsadója a lap- és könyvkiadó vállalkozó, Szigeti László, a Calligram igazgatója, aki azok közé tartozik, akiknek nem tetszik, hogy az MKP az utóbbi időben egyre inkább a keresztény és nemzeti irányzatot képviseli, holott a szlovákiai magyarok körében sok a liberális és szocialista gondolkodású ember. Igaz, a Sme napilapnak nyilatkozó Szigeti tagadja, hogy új párt alapítására ösztönözné Bugárt, azt azonban elismeri, jónak látná, ha „a pártban a különböző értékek mentén több frakció kezdene működni”.
A pártalapítási szándékokról Bugár Béla is tud, sőt, a Sme munkatárásának elmondta, szlovák pártok is megszólították, csalogatták őt, miután a márciusi kongreszszuson Csáky Pál lett az MKP elnöke. Bugár azonban egyértelműen leszögezi, nincs pártalapítási szándéka és nem hajlandó kilépni. Bugár Béla egyébként – mellesleg Durayval együtt – 1998-ban nemcsak alapítója volt az egységes pártnak, hanem motorja is a korábbi három magyar párt egyesülésének.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.