Fókuszban a német sajtószabadság

A második világháború óta első alkalommal fordul elő, hogy több német nagyváros ügyészsége összehangolt nyomozást folytat összesen tizenhét hazai újságíró ellen azzal a váddal, hogy államtitkok elárulásához nyújtottak segítséget. Az érintett kiadók és szerkesztőségek vezetői közös állásfoglalásban tiltakoztak a köztársaság demokratikus államrendjének egyik alappillérét alkotó sajtószabadság megsértése ellen.

Az oknyomozó újságírás jelszavát zászlajukra író lapok (Der Spiegel, Die Zeit, Berliner Zeitung, Frankfurter Rundschau, Die Welt, Süddeutsche Zeitung) fokozott figyelmet szenteltek azon parlamenti bizottság munkájának, amely az amerikai titkosszolgálattal együttműködő Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) tevékenységének és az akkori szociáldemokrata–Zöldek kormánykoalíció felelősségének átvilágítására alakult. A Schröder-kabinet utólag azzal a szemrehányással találja szemben magát, hogy nem tett meg mindent a német állampolgár al-Masri kiszabadításának érdekében az Egyesült Államok guantánamói fogolytáborából, sőt a brémai lakos Kurnaz esetében egyenesen hátráltatta a fogoly szabadon bocsátását.
A bizottságot vezető kereszténydemokrata Siegfried Kauder azzal a figyelmeztetéssel fordult a parlament elnökéhez, hogy a kényes feladattal megbízott honatyák köréből bizalmas iratok kerültek a témával foglalkozó krónikások kezébe, majd azokból idézetek jelentek meg a lapokban. Ezt követően kezdődött meg az ügyészségek nyomozása az újságírók ellen, akiknek azt vetik a szemére, hogy segédkezet nyújtottak az államtitkok elárulásához, és hathatósan hátráltatták a vizsgálóbizottság munkáját. Árulás vádjával ismeretlen személyek ellen folyik a nyomozás. Nem lesz könnyű kideríteni, hogy a bizottságban helyet foglaló politikusokat vagy azok közvetlen munkatársait terheli-e felelősség. A bizalmas iratok birtokába jutott újságírókat ugyanis nem lehet kötelezni arra, hogy tanúvallomást tegyenek, informátoraik védelmét az alaptörvény biztosítja. A parlament elnökének szóvivője határozottan utalt arra, hogy Norbert Lammer nem tett feljelentést a sajtó képviselői ellen, engedélyt adott viszont a szövetségi államügyésznek a nyomozás megindítására, annak ellenére, hogy a képviselők különös védelmet élveznek a büntetőjogi eljárásokkal szemben. Az újságírók szerepével kapcsolatosan Sigfried Kauder azt nehezményezi, hogy – mint mondta – volt olyan idő, amikor az újságokban többet olvashatott a BND munkájáról, mint a bizottság aktáiban. Max Stadler, a liberális FDP képviselője elismerte ugyan, bűntettet követ el az a személy, aki titkos információkat ad tovább, az értesülések birtokába jutott újságírónak viszont egyenesen kötelessége a nyilvánosság felvilágosítása.
A sajtószabadság elleni első komoly támadásra Konrad Adenauer kancellársága alatt került sor. Franz Josef Strauss védelmi miniszter egy, a NATO-egységek harci erejét kritizáló cikk miatt riadóztatta az NSZK biztonsági szerveit a Hamburgban megjelenő Der Spiegel ellen. A szerkesztőségben lefolytatott házkutatás, a főszerkesztő és a cikk szerzőjének őrizetbe vétele magas árat követelt a bajor politikustól: Strauss a parlament előtt ellentmondásokba keveredett, és végül kénytelen volt lemondani.