Kamatemeléssel járhat az élelmiszer-drágulás

Munkatársunktól
2007. 08. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komolyabb élelmiszer-drágulást nem okoz, így csupán csekély hatással lehet a pénzromlás ütemére az a tény, hogy a hazai gabonaárak egy éven belül száz százalékkal emelkedtek – jelentette ki Veres János pénzügyminiszter a hét elején. Gráf József agrárminiszter egy nappal később már úgy nyilatkozott, hogy elkerülhetetlen a 15-20 százalékos élelmiszer-drágulás. A pénzügyminiszterrel szemben Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője is úgy látja, hogy az élelmiszerárak emelkedése előreláthatóan növeli a pénzromlás gyorsulásának kockázatát, kedvezőtlen hatással lesz az inflációra. Suppan úgy látja: a drágulás elodázhatja a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának következő kamatcsökkentését is. Az elemző szerint amennyiben az élelmiszerek áremelkedésével kapcsolatos előrejelzések csak részben valósulnak meg, csak a kamatcsökkentési ciklus lassulására számíthatunk, azonban, ha az áremelések nagyobb része megvalósul, akkor rövid távon nem valószínű csökkentés, a jövő év második negyedéig is kitolódhat a következő kamatvágás lehetősége. Sőt a legrosszabb esetben a jegybank ismét kamatemelésre kényszerülhet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.