Késleltetett méreg

A dioxinok néhány éve kerültek a közérdeklődés homlokterébe, amikor az ukrajnai elnökválasztás idején feltűnt az akkor még csupán jelölt Juscsenko faggyúmirigy-gyulladás okozta duzzadt, eltorzult arca, és felröppent a hír, hogy az elváltozás hátterében dioxinnal elkövetett mérgezés áll. Nyilvánvaló, hogy az akkori látvány jelentősen hozzájárul ahhoz az érdeklődéshez és szorongáshoz, amellyel a hazai közvélemény ma azt a hírt fogadja, mely szerint a számos élelmiszerben adalékanyagként használt guargumi dioxinnal szennyezett. De miközben a dioxin szó számtalanszor olvasható, hallható a híradásokban, az olvasók keveset tudnak róla, érdemes tehát röviden foglalkozni vele.
Dioxinokon azt a mintegy száz, kémiailag előállított vegyületet értjük, amelyek igen lassan bomlanak le, rendkívül ellenállóak a környezettel szemben, ott igen hosszú ideig jelen vannak. Különféle ipari folyamatok, így növényvédőszer- és papírgyártás (-fehérítés), ipari hulladékégetés során keletkezhetnek, a talajból pedig bekerülhetnek akár az élelmiszernövényekbe is. Legfontosabb közülük az úgynevezett TCDD, amely az egyik legmérgezőbb vegyület, amelyet ismerünk. Ebből ezred-tízezred grammnyi is képes rövid időn belül megölni kísérleti állatokat, igen alacsony dózisok ismételt adagolása rágcsálókban torzszülést okoz, és tízezred grammnyi mennyiségben alkalmazva elősegíti különböző rosszindulatú daganatok kialakulását. Az olaszországi Sovesóban 1976-ban egy növényvédőszer-gyári robbanás során több ezer ember került érintkezésbe egy hatalmas dioxinfelhővel, de történtek balesetek az Egyesült Államokban is. A dioxinok állatkísérletes toxicitásának ismeretében nem csoda, hogy ezek az események óriási riadalmat és érdeklődést váltottak ki. Jórészt ennek tulajdonítható, hogy a TCDD-t az észak-amerikai környezetvédelmi hivatal az első osztályba, a legagresszívabb rákkeltő vegyületek közé sorolja. Európában és az Egyesült Államokban a közegészségileg nagy veszélyességű anyagok között tartják nyilván.
A már említett sovesói és egyéb események során tett megfigyelések azonban arra utalnak, hogy a dioxinok, ezen belül a TCDD emberben kifejtett mérgező hatása kevésbé egyértelmű, mint az állatkísérletek esetében. Bár Sovesóban több ezer ember szennyeződött, faggyúmirigy-gyulladáson és enyhe fehérvérsejt-felszaporodáson kívül nem jelentkeztek más szembetűnő tünetek az eseményeket követő hónapokban. A TCDD azonban roppant lassan tűnik el a szervezetből, és ezzel összefüggésben az idők során egyes emberekben immunológiai és fejlődési rendellenességek, hormonális zavarok (vetélés, csökkent fogamzóképesség, a hím nemi hormon alacsony szintje, csökkent spermatermelés, méhnyálkahártya-gyulladás) alakultak ki. És bár Soveso alapján sokan és sokáig kétségbe vonták, hogy a dioxinok az emberben rákot okozhatnak, ez a szemlélet újabban változni látszik. Egy neves orvosi szaklapban megjelent egy közlemény, amely a rákos megbetegedések előfordulását dolgozza fel 1976 és 1986 között a Sovesóban érintett személyeknél, annak alapján, hogy a szennyeződés idején a vizsgált népesség milyen zónákban tartózkodott. Az üzemhez legközelebb eső A zónában mérték a legmagasabb szennyezettséget: innen igen gyorsan evakuálták az embereket. A távolabbi B zónában kisebb, a még távolabbi C zónában még kisebb mértékű volt a szennyezés; ezekről a helyekről nem történt evakuáció. A feldolgozásból kitűnik, hogy a rák előfordulása az A zónában tartózkodók esetében a legalacsonyabb, a B zónában tartózkodók esetében a legmagasabb volt. A C zónán belül tartózkodók körében pedig egyetlen ráktípus fordult elő. A B zónához tartozó nők esetében leggyakrabban epehólyag- és epevezeték-, valamint vérképző rendszeri daganatok, a férfiak esetében vérképző és nyirokszervi daganatok jelentkeztek. A rákképződéssel kapcsolatos mai ismeretekkel egybehangzóan ezek az adatok arra utalnak, hogy a rákkeltő hatás szempontjából nem annyira annak van jelentősége, hogy a rákkeltő vegyület milyen mennyiségben kerül a szervezetbe, hanem annak, hogy milyen hosszú időtartamú az expozíció, és akár kis mennyiségek milyen hosszú ideig maradnak a szervezetben.
Sovesóban az egy főre számítható szennyeződést elhanyagolható mértékűnek kell tartanunk ahhoz képest, amiről néhány éve osztrák kutatók számoltak be két betegükben végzett dioxinvérszint-mérések alapján. A két beteg nő kémiai laborban dolgozott, egyikük titkárnőként. Mindketten egy évvel a feltételezett expozíció után kerültek kórházba. Egyikük esetében olyan rendkívül nagy mennyiségű dioxin (TCDD) volt jelen a vérben, amely kizárta annak lehetőségét, hogy az munkahelyi ártalom révén, bőrön át vagy belégzés útján került a szervezetbe. A kórházi felvételkor a beteg enyhe gyomor-bél tünetekről panaszkodott, a legjellemzőbb a súlyos faggyúmirigy-gyulladás volt. Bár az orvosi megfigyelés két éve során a vérszint az ötödére csökkent (még így is kiugróan magas volt), a faggyúmirigy-elváltozás az alkalmazott kezelések ellenére nem mérséklődött jelentősen. A másik betegben a TCDD vérszintje alacsonyabb, de így is a sovesói értékeket nagyságrendekkel meghaladó volt. Gyomor-bél panaszok e beteg esetében is jelentkeztek, a jelentősebb bőrtünetek azonban hiányoztak. A mindkét betegnél megfigyelhető enyhe helyi gyulladásos bőrtünetek és vérképelváltozások a kutatók szerint inkább a faggyúmirigy-gyulladás szövődményeinek, mint a TCDD közvetlen hatásának tulajdoníthatók. Részletes immunológiai, hormonológiai vizsgálatokkal rendellenességet egyik betegnél sem tudtak kimutatni. Megfigyeléseik megerősítik, hogy emberben a dioxin heveny mérgező hatása jelentősen különbözik az állatkísérletekben tapasztalhatótól, másfelől a szegényes tünetek nem zárják ki nagy mennyiségű dioxin jelenlétét a szervezetben, az ezzel kapcsolatos súlyos mérgezettség lehetőségét. Az osztrák szerzők is kiemelik a huzamos követés fontosságát, mert az esetleges immunológiai, hormonális és daganatos következményekre ennek során derülhet fény.
Mit gondoljunk tehát most Magyarországon? Eddig azt hittük, hogy azok vannak kitéve a dioxinmérgezés lehetőségének, akik kibocsátásveszélyes üzemekben dolgoznak, illetve ipari szemétégetők közelében laknak. Mára nyilvánvaló, hogy a veszélyeztetettek köre sokkal nagyobb: akár egy egész ország lakosságára kiterjedhet. Feltehetjük azt a kérdést is, hogy a guargumiminták mely dioxinok (a kevésbé mérgezők vagy a legveszélyesebb TCDD) által szennyezettek. Tudnunk kell azonban, hogy a remélhetőleg egyetlen vagy csak néhány gyártási tételre kiterjedő, meghatározott élelmiszerekre korlátozódó guargumi-szennyezés semmilyen szempontból nem hasonlítható a leírt esetekhez, sem az expozíció mértékét, sem a népesség érintettségét illetően. Mégis jogos az aggodalmunk, mert sok mindent nem tudunk ma még a dioxinokról. Például azt sem, hogy mennyi az a legkisebb mértékű szennyezés, amely hosszú távon egészségkárosodást okozhat. S főleg nem tudjuk, hogy hány olyan általunk elfogyasztott, velünk érintkező termék létezik, amelynek szennyezettségére nem vagy csak késve derül fény.