Kifosztott demokrácia

Kifosztott demokráciában élünk. Népuralmi és népképviseleti kérdésekkel csak a közszereplők szűk rétege bíbelődik. A nép túlnyomó többsége a kiszolgáltatottságra és a létbizonytalanságra vár választ. Megoldást a hatodik éve ügyködő kormányzatnak kellene találnia. Ez a kormányzat azonban inkább reformterveket hirdet, amúgy meg nem ismeri vagy nem ismeri be a bajt. Holott a kormányzatot uraló MSZP 1989 óta a demokrácia, a szolidaritás és a szakszerűség élcsapataként tetszeleg.
Szép is volna, ha az MSZP őrizne valamit az 1989-ben megfogadott törekvésekből. Jó is lenne, ha jelenlegi kormányzata a társadalom és a demokrácia védelmére adná a fejét. Csak hát akkor saját magától kellene megóvnia Magyarországot. Keserű gúnnyal megjegyezhetjük, hogy a pártelnök-miniszterelnök sorozatos átváltozási mutatványai ebben még ébresztenek is egy kis reményt. Ide jutottunk. Nemzeti vértanú miniszterelnökök székében egy politikai mutatványos forgolódik. Ez a kifosztott demokrácia következménye. És a demokráciát a népnek ebben az állapotában lehet kifosztani.
Mindez az 1989-es fordulaton múlott. Az MSZP akkor alakult diktatórikus állampártból demokratikus keretekhez alkalmazkodó választási párttá. Korábbi törvénytelenül szerzett javait és törvénytelenül fizetett belső körét azonban megőrizte. Jelszavakban létező eszmék helyett inkább ezt őrizte meg. Ez az alapokat átható folytonosság aztán az MSZMP-t váltó MSZP-t is hatalomelvű érdekcsoporttá tette, bár új körülmények között. Az ígérgetéssel kezdődő és végződő politikai átváltozási mutatványok ezért nem idegenek tőle. Eddig ezt megúszták. De most elérkezett a nyílt számadás pillanata.
Népszavazás következik. Ez a népszavazás jogilag a közellátást megcsonkító reformokról, politikailag a kormányzat sorsáról dönt. „Ha lesz népszavazás, megnyerjük – bizonykodott június közepén a pártelnök-miniszterelnök, ám híveitől azért bátorítást kért. – „Mondjátok, hogy gyerünk, miniszterelnök úr, gyerünk, Feri, tartsd a tempót, tartsd az utat!”
Hát ez a saját magát megszólító és megszólíttató Feri ezután nem sok átváltozási mutatványt tartogathat a híveinek. A hívei is tágítanak mellőle. Épp a reformintézkedések első következményei rántották le a leplet a kormányzati politika igazi összefüggéseiről. A háttérben feltárult az MSZP érdekcsoportjának kényszerhelyzete. Ebben a kényszerhelyzetben ez a gazdasági és hatalmi érdekcsoport arra szorul, hogy a társadalomból mind gyorsabban mind több forró pénzt sajtoljon ki – különben külső hitelezői és belső helytartói a sorsára hagyják. Haladék nincsen. Az MSZP kormányzati érdekcsoportja ezért emeli rendre a megszorító politika tétjét. Gyurcsány Ferenc ehhez kért bátorítást. No persze az MSZP is ehhez választotta ki pártelnök-miniszterelnökét. Mutatványhoz mutatványos, szerencsejátékhoz szerencsejátékos szükségeltetik. De már a kifosztósdi szerencsejáték utolsó tétjére készülődnek.
Gyurcsány Ferenc valóban mindenre kapható reformvezérnek számít, eleve a pártállami eredetű érdekcsoporthoz kötve. A Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik vezetőjeként már 1987-ben erről elmélkedett: „Körülöttünk felgyorsult a világ. Hogyan is érvényesíthető így vezető szerepünk?” Pályáját azóta ennek a vezető szerepnek a szolgálatába állította, beleértve személyes vezérségét érdekcsoportja élén.
Ezt a vezető szerepet végig a magyar társadalom kifosztásával érték el, és tartották fent. Az MSZP elődje, az örökséghagyó MSZMP ezt a kifosztást 1948-ban kezdte, 1960-ban folytatta, és 1982-től tetézte be. Az első és a második kifosztást államosítással intézték. De a javak akkor legalább nem kerültek ki az országból. A harmadik kifosztás aztán külföldi hitelezők olcsó prédájává engedte az értékesebb javakat, a visszaváltás esélye nélkül. Ez a harmadik kifosztás gerjesztette a mai kiszolgáltatottságot és létbizonytalanságot. Más dolog, hogy a reformkommunisták és a reformszocialisták a kifosztásokat reformoknak álcázták és álcázzák. A politikai mutatvány része ez.
De mi is zajlik itt 1982 óta? A szovjet birodalom gazdasági és politikai végelgyengülése elől a magyarországi pártállam vezetői nyugati tőkebefektetőkhöz menekültek. Hatalmuk meghosszabbítására előbb egymilliárd dollár titkos hitelt vettek fel, majd belesodródtak a növekvő adósságspirálba. Cserébe a hazai gazdaságban mind nagyobb teret nyitottak a külföldi tulajdonosoknak. Napjainkban egyébként az államadósság 82 milliárd dollárra, a külföldi tulajdon növekedése 65-70-szeresére rúg.
Közben a külföldi tőkebefektetők a hazai pártállami körökből üzleti képviselőket és résztulajdonosakat nyertek meg. Az 1989-es fordulatig ebből a körből széles érdekcsoport alakult. A nemzeti vagyon külföldi kiárusítását saját részesedéssel, ám állami könnyítéssel és kezességvállalással ez az érdekcsoport készítette elő, majd indította útnak. A magyarországi kötelezettségeket és tulajdonviszonyokat csak ők ismerték. Amikor 1989-ben a korábbi állampártot MSZP néven jegyezték be, ez az érdekcsoport tiszta helyzetet teremthetett volna. Hozzájárulhattak volna a hazai piacgazdaság egyenlő esélyeinek megnyitásához. De inkább saját törvénytelen kiváltságukat mentették át, a többség visszaszorítása árán. Az 1989–90 utáni gazdasági életet ebbe a zsákutcába terelték bele.
Vezető szerep? Ebben a zsákutcában a szereplők nem előre haladnak, hanem foggal-körömmel előzik és tapossák egymást. Itt a nyertesek és a vesztesek helyzete szélső pontig távolodik. Ebben az elvaduló közegben a pártállami eredetű vezető szerep érdekcsoportja nem vetheti le a többség kifosztójának a szerepét, a kifosztott többség pedig belenyomorodik a ráerőszakolt szerepbe. Ezek a nyertesek nem engedték, hogy mások is termeljenek nyereséget, ezért a források felélése elkerülhetetlen. Ennek a vezető szerepnek e nyertesei vesztésre állnak.
Meglehet, hogy az 1982-től az ország kiárusítása árán fenntartott vezető szerep örökösei immár szabadulnának szerepük terhétől. Átalakulási mutatványaik újulásában, politikai szerencsejátékuk tétjeinek emelésében már maguk sem bíznak. Pártelnök-miniszterelnöküket nem lesz kedvük Ferinek szólítani, és nem lesz erejük bátorítani. Bekövetkezhet, hogy a kifosztó reformok folytatását nem a népszavazás szakítja félbe, hanem a félelem a népszavazástól.
Kifosztott demokráciában élünk. Mélyponton vagyunk, innen csak emelkedni lehet. Akik kifosztották a magyar demokráciát, azok tehát feltámadásra is késztették. Szemünk láttára bontakozik ki a rendszerváltozás elégedetlenségi demokráciája. Az MSZP kormányzati érdekcsoportjának utolsó mutatványa így ellenük fordul. Csak feladat és munka marad a nyomukban.

A szerző a Nemzeti Fórum – MPSZ politikusa