Kopókkal, agarakkal

Ezernyolcszázötvenhétben Pesten megjelent egy kiadvány – ha valakinek véletlenül van belőle egy példánya, milliókat kaphat érte –, amelyet impozáns szerzőgárda jegyzett: Andrásy Manó gróf, Orczy Béla báró, Podmaniczky Frigyes báró, Sándor Mór gróf, Szalbek Görgy, Wenckheim Béla báró és Festetits Béla gróf. Az írásokat tizenhárom nagy és tizenkét kisebb színezett műképpel illusztrálták, és ez sok esetben a könyv halálát okozta, mert a fantasztikus képeket kivágták, bekereteztették, és polgári szalonok, főúri termek falait díszítették velük. (Ma már ezek is magas áron kelnek el, ha nagy ritkán felbukkannak egy-egy árverésen.) Ennek következménye, hogy alig találni eredeti, hibátlan példányt. A monumentális méretű (kisasztalnyi) könyv annak idején a magyar könyvkötészet egyik legszebb darabja volt, hozzá hasonló – ha van egyáltalán – egy másik Andrásy-mű, az Utazás Kelet-Indiákon.
Az eredeti kiadvány megjelenésének százötvenedik évfordulóján a felvidéki Somorján napvilágot látott az első hasonmás kiadás kétezer példányban. Bársonyba fogott, súlyos, gyönyörű könyv. Az 1857-es példányok sorsából okulva a műben található litográfiákat a kiadó külön nyomatként, az eredeti, 410-szer 590 milliméteres méretben, passepartout-ban külön is hozzáférhetővé teszi. A reprint utószavát jegyző Keszeli Ferenc drámai szavakkal ecseteli az eredeti kiadás hátterét: „Széchenyi Döblingben, Kossuth távol a hazától, Petőfi eltűnt. A szabadság és függetlenség eszménye a porban, a vértanúkat áldozó nemzet megcsúfolva. A császári terror előtt leszegett, konok fejekben lüktet a vér haragja. Lőfegyvere most nincs a magyarnak: se főúrnak, se mezőőrnek. Vadászni is csak kopókkal, agarakkal szabad, mert így rendelte a császár, nehogy lázadni tudjon ismét a magyar.”
Andrásy Manó gróf és társai díszes, külhoni kirakatokban is helyét megálló könyvvel akarták cáfolni a bécsi udvar propagandáját, amely arról győzködte a világot, hogy a magyar alkalmatlan az önálló létezésre, ezért saját országhoz sincs joga. Az sem véletlen, hogy a mű németül nem, csak franciául és angolul jelent meg a nemzeti önérzetre nagy hatást gyakoroló magyar mellett.
Andrásy Manó gróf ezt így fogalmazta meg az előszóban: „Mivé lőn e hatalmas szellem? Fájdalmunk mondja meg. – Mi lesz törekvéseink végeredménye? A mindenható kegyelmétől függ. Fátyol födi a gondviselés szándékát. Biztos csak annyi, hogy a mely nemzetnek szép multja van, annak van jövője is. Pártoljunk tehát mindent, mi szép, igaz és jó, törekedjünk mindenben elérni más müvelt országokat – gyulasztva mindig hazaszeretettől – szabályozgassuk folyaminkat, gazdálkodjunk értelmesen, tenyésszünk jó lovakat, jőjünk össze a pesti gyepen, vadászgassunk, s irogassunk mindezekről – szóval munkálkodjunk szakadatlanul, szemünk előtt tartván Széchenyi jelszavát: »Ki mozog, az élni meg nem szünt.«”
A ma is érdekes olvasmány felleltározza a magyar kopózás emlékeit és történetét, szót ejt az agarászatról és a medvevadászatról is, beavat a szarvaslesek rejtelmeibe. A halászat, madarászat és lóversenyzés titkai mellett például azt is megtudjuk, hogyan lehet ostorral vadászni a pusztai farkasra.
(Hazai vadászatok és sport Magyarországon. Első hasonmás kiadás. Méry Ratio Kiadó, Somorja, 2006. Ármegjelölés nélkül)