Idén a második negyedévben 7,8 százalékkal, 2824 milliárd forintra nőtt a Bamosz által kezel alapok összvagyona – közölte a szövetség. Év eleje óta a bővülés 11,2 százalékot tett ki. A második negyedév során 23 új alap indult, év eleje óta negyvennel nőtt az alapok száma. A negyedév során összesen 111 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba, ez az első negyedéves tőkebeáramlás több mint kétszerese. Az alapok teljesítménye a negyedévben 93 milliárd forint, az év első fél évében 123 milliárd forint hasznot jelentett a befektetőknek. Noha az első félévi növekedési ütem nem haladja meg a tavalyi bővülést, az elemzők elégedettek, hiszen ennél kedvezőtlenebb adatokra számítottak. Az előrejelzéseknél kissé kedvezőbb fejlődés főként a kötvényalapok megnövekedett vonzerejének volt köszönhető.
A kötvényalapok száma a negyedévben eggyel, a Bamosz tagjai által kezelt 28 kötvényalapban kezelt összes vagyon pedig 19,3 százalékkal nőtt. Ezen befektetési eszközök vagyona az első fél évben összesen 20,1 százalékkal nőtt.
Összességében 2007. június 30-án a Bamosz tagjai 277 pénzügyi eszközt kezeltek, melyből 153 értékpapír, 102 származtatott, 22 pedig ingatlanalap és ingatlanalapok alapja volt. Az utóbbi években jelentősen módosult a befektetési alapok piacának szerkezete, de a hosszú távon trendszerűen csökkenő arány ellenére még mindig a nyilvános, nyílt végű értékpapír-befektetési alapok a legmeghatározóbb formák.
A második negyedév elején 132 ilyen eszközt kezeltek hazai alapkezelők, a negyedév során pedig 13 új alap indult. Ebből egy pénzpiaci, egy kötvény-, három részvény- és nyolc vegyes portfóliójú alap volt. A 145 alap vagyona 1842 milliárd forint volt 2007. június 30-án, ami 9,8 százalékkal magasabb a megelőző negyedév végi értéknél. Az első fél év során az alapok vagyona 14,6 százalékkal nőtt. A negyedéves vagyonnövekmény 105 milliárd forintnyi új befektetés, és a befektetési konstrukciók hozamának 58 milliárdos szintje eredményeként alakult ki. A fél év során 161 milliárd forintnyi beérkezett új tőke mellett az alapok 74 milliárd forint hozamot termeltek. A zártkörű, nyílt végű értékpapíralapok száma egygyel bővült, összesített vagyonuk 20,9 százalékkal nőtt a negyedév során. A negyedév végén a 8 zártkörű értékpapíralap összesített nettó eszközértéke 72 milliárd forint volt. A második negyedévben 4,6 milliárd forint tőkét vonzottak a zártkörű értékpapíralapok. Ezen belül főként a részvényalapok fejlődtek, hiszen a pénzpiaci alapból mintegy 37 millió forintot vontak ki, a vegyes alapnál pedig nem történt értékesítés.
Első wimbledoni döntőjében azonnal bosszút állt Párizsért a világelső
