Nyomkereső

A nemzetek közötti éles harc ugyan gazdasági alapokon nyugszik, de elválaszthatatlan az érzelmi alapállástól – mondja Bárdi László, a Pécsi Tudományegyetem Ázsia-központjának alapító vezetője, orientalista, aki majd két évet töltött Kínában. Úgy látja, számos ígéretes üzlettől estünk el, mert nem voltunk tisztában a lehetőségekkel.
Több tucat értelmiségi vette kézbe a tollat tavasszal Csoóri Sándor felhívása nyomán, hogy aláírja a Márciusi Chartát – ezzel egy új, a nemzet értékeit megőrizni kívánó, az ország súlyos gondjait feltáró és javaslatokat is megfogalmazó mozgalom jött létre. Az aláírók között találjuk Bárdi Lászlót, a Pécsi Tudományegyetem Ázsia-központjának vezetőjét, orientalistát, a Magyar Demokrata Fórum egyik helybeli alapítóját, majd országos munkatársát.
– Erejük nem csak a fegyvereknek van. Kínában – hoz példát kedvenc kutatási területéről – több császárt üldöztek el a hazugságai, a becstelensége miatt, mint azért, mert egy hadjárata éppen rosszul végződött.
A hetvenkettedik életévén túl járó Bárdi László majd két évet töltött Kínában, s olyan zárt vidékekre is sikerült eljutnia, ahova sokszor a helyiek sem tudtak. Három éve Stein Aurél nyomdokain járta végig az egykor tevekaravánok által taposott selyemutat. Néhány hete tért vissza huszonnegyedik expedíciójáról, ezúttal egy televíziós forgatócsoport tudományos vezetőjeként a kétezer-ötszáz éves Császár-csatornán hajózott végig.
Magyaróváron (ma Mosonmagyaróvár) látta meg a napvilágot, fiatalságának meghatározó emlékei mégis Erdélyhez, a Szamos menti vidékhez köthetők. A szülők ugyanis kétszer kényszerültek elhagyni szülőföldjüket, először Trianon után, majd – mivel visszaköltöztek a II. bécsi döntés után – 1945-ben.
Az orientalistát Kínát illetően is elsősorban a magyarság eredetének kérdése, „keletiségünk” még fellelhető nyomai érdeklik. Az ázsiaiak rendkívül ragaszkodnak hagyományaikhoz, mint mondja, mélységesen tisztelik a családot, az erkölcsi értékrendet. Úgy véli, nem öncélú, amit tesz, az eredetkutatás mögött ugyanis az eredettudat kérdéseit feszegeti, ennek hátterében pedig ott a nemzettudat.
– A nemzetek közötti éles harc jórészt gazdasági alapokon nyugszik, de elválaszthatatlan az érzelmi alapállástól is – vélekedik. Megjegyzésünkre, miszerint a hajdan felfedezéseiről, találmányairól híres Kína – semmibe véve a nemzetközi copyright jogát – az elmúlt évtizedekben olcsó textilekkel és másolt elektronikai termékekkel árasztotta el világot, Bárdi László azt mondja, félreérti a helyzetet, aki emögött kényelmességet, esetleg öncélú gazdasági számításokat sejt. A jóhiszemű másolás gyökerei is a kínai gondolkodásban rejlenek, hiszen Konfucius tanítása szerint ami tökéletes, azt követni, másolni kell. A fejlődés megdöbbentő – idézi fel legutóbbi kínai útját a pécsi tudós. Sanghajban 431 kilométeres sebességgel száguld a lebegő mágnesvonat, a tengerpart gazdagabb régióiban pedig hetente átlagban két új felhőkarcolót adnak át. Mint mondja, amikor tizenkilenc évvel ezelőtt Kínában járt, Pekingből még alig tudott hazatelefonálni.
– Egy vacak bódéhoz sétáltam, ahol a központos megkérdezte, kit és hol szeretnék felhívni, s csak azután adott engedélyt a beszélgetésre – meséli. – Ma már szinte nincs olyan járatlan vidék, lakatlan terület, ahonnan nem tehetném ezt meg: a sivatag közepén, a híres Khotan oázisban, a selyemút mentén, agyagházak mellett is telefonálhatunk – a telepített napelemmel működő mobilátjátszóknak köszönhetően. Még a legnyugatibb tartomány fővárosában, az ujgur Ürümcsiben is szinte ijesztő, ahogyan sorban nőnek ki a földből a bevásárlóközpontok.
Kína fejlődése persze nem volt töretlen, vargabetűk kísérik a hatalmas ország történelmét: a múlt század elején gazdasági és politikai mélyponton volt, majd az 1966-tól 1976-ig tartó kulturális forradalom éveiben újabb súlyos válság jött.
– Nem volt az sem kulturális, sem igazi forradalom, hacsak a véres eseményeket nem tekintjük annak – summázza véleményét a tudós, majd hozzáfűzi, Kína életében a rossz jelszavak sokszor váltakoztak a jókkal. A reformokra alapozott fellendülés Mao Ce-tung 1976-ban bekövetkezett halála után indult meg igazán. A kétarcú Kínára jellemző, hogy az egyetlen ország volt a „vörös táborból”, ahol a felelősnek ítélt politikai vezetőket bíróság elé állították. A kutató szerint megpróbáltak lényegében szakítani a maoizmussal, s bár ez nem mindenben sikerült, formálisan a politikai rendszer maradt, de Kína „kinyílt” – a gazdasági növekedés üteme pedig ma már jócskán megelőzi az Egyesült Államokét is. Ezért hát Magyarországnak is erősítenie kellene kapcsolatait a szinte feltartóztathatatlanul fejlődő jövendő világhatalommal.
Ahogy Bárdi László fogalmaz, rengeteg lehetőséget elszalasztottunk. Tizennyolc évvel ezelőtt akár a diósgyőri vasművet is megmenthettük volna egy kínai kezdeményezés révén. Akkoriban ugyanis nyersanyaghiány volt a nehéziparáról híres Mandzsúriában, a kínaiak pedig tudták, hogy a vörös birodalom szétesésének idején a szovjetek már nem veszik át a diósgyőri vasműtől a termékeket – ők viszont vitték volna szívesen. Az akkori ipari miniszter, Szabó Iván azonban nem ismerte fel ennek jelentőségét.
– Megkerestük, egy héten belül reagálnia illett volna, de nem tette csaknem egy évig – fűzi hozzá. – A másik sokszor idézett példám a magyar borokhoz kötődik. Egy vállalkozó kedvű kínai áruházlánc négyszáz üzletében szerette volna árusítani a siklósi, villányi borokat – hiába érdeklődtek azonban a magyar illetékeseknél, nem volt reakció. Azóta eltelt tizenöt év: ma chilei, spanyol, francia nedűk sorakoznak a polcokon. Az ujgurok földjén pedig az Ikarus próbálkozott: autóbuszokat szállított volna, ám olyan „szakértőre” bízták a tárgyalásokat, aki alig ismerte a helyi körülményeket. Azóta itt a német autóipar telepedett meg. Ezek mind elszalasztott üzletek, s nem lenne jó, ha a kihagyott lehetőségek hazája maradnánk – összegez a Kelet-kutató. – A gazdasági kapcsolatokat arra lehetne építeni, hogy – ellentétben a nyugatiakkal – bennünk, a keletről elszármazott népben megbíznak, márpedig a kínaiaknál alapszabály: előbb jön a barátság, s csak ebből az üzlet.
Az Ázsia-központ korábbi igazgatója szerint a helyzet átértékelését jelzi, hogy tizenöt éve Magyarországon még csak öten tanulták a kínait – hárman közülük Ukrajnából jöttek –, ma viszont már nemcsak az ELTE-n, hanem a Külkereskedelmi Főiskolán is oktatják nyelvet, valamint sokoldalú felkészítést nyújtanak a távol-keleti kapcsolatok kölcsönösen előnyös építéséhez.