Pénzügyi fekete dobozok

Sok esetben pánikszerű reakciókat vált ki a távol-keleti és az arab államok tulajdonában lévő befektetési alapok gyors globális terjeszkedése. A hatalmas felvásárlásokat végrehajtó állami holdingok közül a legnagyobb az Egyesült Arab Emirátusok tulajdonában van: az általa kezelt vagyon értéke meghaladja az 500 milliárd dollárt, ami összehasonlításképpen az egész magyar GDP közel négyszeresét teszi ki.

Úgy látszik, mégiscsak lehet jó tulajdonos az állam – legalábbis ez derül ki a világ legtehetősebb állami kézben lévő befektetési alapjainak hozamnövekedéseiből, amelyet a Financial Times közölt a napokban. Az úgynevezett független állami befektetési ranglista élén az olajban gazdag Egyesült Arab Emirátusok tulajdonolta Abu Dhabi Társaság áll, amelyet közel 30 éve alapítottak, és a jelenleg kezelése alatt álló érték már 500 milliárd dollár (majdnem 100 ezer milliárd forint) felett jár. Az Arab-öböl menti ország terjeszkedése legutóbb az USA-ban váltott ki erőteljes ellenkezést, amikor a szintén állami Dubai Ports World amerikai kikötőket vásárolt fel. A kompromisszummal végződő megoldás szerint az arab vállalatnak öt amerikai kikötőt el kellett adnia ahhoz, hogy megtarthassa a legnagyobb, közel hétmilliárd dollárért megvett zsákmányt, a P and O-t kikötőt, így a dubai alap a világ egyik legkiterjedtebb vállalathálózatát építhette ki a szektorban.
A második helyen a legátláthatóbb, egyben nemzetközi szinten is követendő mintának tartott norvég kormányzati nyugdíjalap áll több mint 300 milliárd dollárral, amely jórészt az északi-tengeri olajkutak hasznának fialtatásából származik. Az alap sok kisebb részletben helyezte el befektetéseit: jelenleg 3500 társaságban vagy vállalkozásban bír tulajdonrésszel, így a tőzsdei kockázatait is jelentősen lecsökkenti. A legjelentősebb európai és amerikai bevásárlásokat a parányi Brunei és Katar eszközölte: utóbbi most éppen az egyik legnagyobb piaccal bíró brit Sainsbury hipermarket-hálózatra alkudozik. A felvásárlási félelmek azonban leginkább Oroszországhoz és Kínához kapcsolódnak: míg az előbbi az olajárak emelkedésén felhizlalt állami stabilizációs alap dollármilliárdjaiból próbál stratégiai jelentőségű európai energetikai cégekhez jutni, addig Kína pénze az óriási kereskedelmi többletéből származik. A kínai gazdaság kettősségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az óriási állami vagyon egy részének elosztását már külföldi privát befektetési alapokra bízta a kommunista vezetés. Nagy riadalmat váltott ki, amikor a 200 milliárd dolláros tőkével rendelkező China Investment részesedést vásárolt az egyik legbefolyásosabb magánbefektetési társaságban, a Blackstone-ban, amely többek között a Deutsche Telekomra is pályázott. 2005-ben például a legnagyobb kínai állami olajvállalat hiába próbálta megkaparintani az amerikai Unocal energiaóriást, a 18 milliárd dolláros ajánlatát elutasították, és inkább az amerikai Chevront részesítették előnyben.
A felvásárlások, illetve a stratégiai fontosságú szektorok külföldi állami tulajdonba kerülése azonban nem csak a tengerentúlon okoz félelmeket, és sarkall piacvédő törvénymódosításokra. Az Európai Unió nemtetszését az orosz Gazprom terjeszkedése váltotta ki: Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa védelmi és ellenőrző intézkedéseket sürget, és akár az aranyrészvény ismételt bevezetését is elképzelhetőnek tartja.