Rafael Kubelik, a mesterember

Minden karmesternek maga felé hajlik a keze. Rafael Kubelik, a tizenegy éve elhunyt híres cseh a Prágai szimfóniát vezényli a filmen, amely a művész portréjául szolgáló dupla DVD-t bevezeti. (És a zeneszerzők keze is befele mutat: Mozart menüett nélküli művének első tételi gyors témája mintha A varázsfuvola-nyitány figuráinak vázlata volna.)
Minden nagy művész efféle kiadványt érdemelne: az említetten kívül még egy Beethoven-nyitány (III. Leonóra) és két szimfónia (II. és III.), valamint Bruckner hosszadalmas Negyedikje is ott a korongokon, ízléses vagy kvázi koncertkiállításban, újrakevert, 5.1-es hangon. És a három órán túli hangversenyfelvételt egy komplett, a hetvenes évek ízei szerinti német dokumentumfilm fejeli meg, abból a fajtából, ahol a Metropolitan előtt álló, vagy chicagói szerkesztőségében lassan lépdelő zenekritikus néhány fokozhatatlan jelzővel illeti a fókuszba helyezett művészt. De látjuk őt otthonában, kardigánban, vannak legalább gyerekkori fotók, amelyekről az árnyékot vető apa, a világhíres Ján Kubelik mosolyog…
Magam innen vélem érteni a Kubelik-jelenséget. A folyton turnézó, hihetetlen népszerűségű hegedűművész fia természetesen hegedülni tanul, aztán komponálással kacérkodik, végül karmesterként állapodik meg. Masszív, magas emberré nő, pálcát tartó kezének ütései mackósak, mozdulatai meglepően kevéssé kifejezők. Hogy a hatalmas (hang-)versenyelőnyön kívül mi tette őt a 60-as, 70-es évek keresett dirigensévé? Talán a további bónuszként felpakolt Bruckner-próbán kiderül.
Hát nem derül. Mert mi értelme az efféle cameóknak, amikor a zenekar is úgy gondolhatta, hogy majd a kamerák kikapcsolása után vált nagyobb sebességre, és Kubelik se adta ki műhelytitkait? Pár német vezényszó a tuttik örvényébe, néha egy-egy újrázás. Sok mindenre nem jó ez a próbafilm, legfeljebb amire akkor szánták: kamerapróbának – viszont hosszan nézhetjük, amint a rézkar elé ültetett második fagottos füldugókat gyúr magának, s azokat akkurátusan felhelyezi. Csak egyetlen, kontroll nélküli Kubelik-kiáltás hallik a harmincadik széteső futamra: Mi van itt ma, emberek?! De aztán rázós allabreve-szextola-triola átmeneteken úgy zöttyennek túl, hogy a problémákat fel sem oldják: pedig a koncert színhelyén és napjának délelőttjén ücsörögnek a bécsi filharmonikusok. Vajon estére mitől lett lemezminőségű a ki nem gyakorolt hely, és egyáltalán a fésületlen, koncentráció nélküli, hakniszellemű játék?
Itt bújhat a titok, amely a mégis bravúros Prágai szimfóniához és társaihoz elvezet. Eleve világhírű márkanév, eleve kiváló zenekarok (Prága, Chicago, München), és kedves-csendes, csökönyös munkamódszer. Nem korszakos művész, nem a leginspiratívabbak közül való, amolyan megbízható Abendkapellmeister volt Rafael Kubelik. De nem elég nekünk, ha esténként mesterember irányítja az együttest?
(Portrait: Rafael Kubelik, Deutsche Grammophon, 2 DVD, 2007.)