Szép doboz

Ausztriában idejében hozzáfogtak, hogy 2011. október 22-én méltóképpen ünnepelhessék Doborján nagy szülöttének, a világhírű magyar zongoravirtuóznak és zeneszerzőnek, Liszt Ferencnek a kétszázadik születésnapját. Voltaképpen már 2006-ban, Liszt születésének 195. és halálának a 120. évfordulóján minden építészeti teendővel elkészültek: modern kiállítótérré alakították át a régi házat, Esterházy Miklós herceg gazdatisztjének, az udvari zenekarban csellón játszó Liszt Ádámnak az otthonát, ahol a páratlan tehetséggel megáldott gyermek megszületett. Nem akarták rekonstruálni a százkilencvenöt évvel ezelőtti állapotokat, Liszt Ferenc gyermekéveit tehát csak két-három kiállítási tárgy jeleníti meg: a három szobácska egyikében a doborjáni templomi orgona kapott helyet, a másikban a faragott kút, amelynél az újszülöttet megkeresztelték, a harmadikban egy zongora, amelyen állítólag – felnőttként – gyakran játszott Liszt Ferenc.
A káprázatos ívű életpálya többi tanúsítványa, már ami a tárlókban látható, nagyobbrészt másolat. A zeneszerzőnek, a romantika vezéralakjának a megidézésére a szülőház közvetlen közelében koncerttermet építtettek. Hatszáz vendég befogadására alkalmas szálát, egy rotterdami tervezőiroda elgondolásai szerint, 6,8 millió euróból. A környék lakói s látogatói által csak doboznak titulált építmény nem mindenkinek vívta ki az elismerését, ám aki a falai közt csak egyetlenegyszer Liszt-hangverseny hallgatója lehet, életre szólóan megszereti azt a végtelenül egyszerű objektumot, amely elsőrendű akusztikájával és látványával méltó keretet ad a Liszt-kompozíciók művészi jelentőségének, cifraságok nélkül. Nyaranta a Sopronban megrendezett nemzetközi Liszt-fesztivál résztvevői látogatják meg a szép dobozt, Adam Wibrowski professzornak, a Conservatoire de Paris tanárának a legígéretesebb növendékei, ősszel pedig a burgenlandi Liszt-társaság meghívottai. Így volt ez 2006-ban, az éppen hogy befejezett doborjáni Liszt Ferenc-emlékhelyen, és ez a „menetrend” ebben az esztendőben is.
Liszt mindig is magyar volt, és magyar marad – ezt nyilatkozta Adam Wibrowski a sajtónak 2006-ban, amikor először látogatott el a tanítványaival Raidingba, a régi-új Liszt Ferenc-emlékhelyre. Az idén nem láttam, hallottam, hogy bárki is nyilatkozatot kért volna a Liszt Ferenc emlékére rendezett zongoraakadémia fináléjaként a zeneszerző szülőfalujában megrendezett zenei piknik alkalmából. Csak a növendékeit láttam, hallgattam, tehetséges, ígéretes fiatalokat Franciaországból, Japánból, Koreából, Lengyelországból és az Egyesült Államokból, amint Liszt-, Chopin-, Haydn- és Schubert-műveket játszottak azon a helyen, amelynek a világraszóló jelentőségét ők is megérezték. Aztán láttam ezeket a messziről jött gyerekeket az emlékház bejárata előtt, amint fotografálják egymást, betűzik az ajtó fölötti márványtáblát, amely Franz Liszt, a nagy német mester előtt tiszteleg. Nem értik a feliratot, stúdiumaik során és a világ nagy lexikonjaiban azt találták, hogy Liszt Ferenc „magyar zongoravirtuóz és zeneszerző” volt. Más sem érti, s nincs, aki megmagyarázná, hogy a „német nép” által (vajh mikor?) állított emlékkő a szülőhely grandiózus modernizálása során, amikor annyi minden az átalakítás áldozatául esett (nem látni immár, legfeljebb régi képeken a Liszt-ház Madonnáját, a gémeskutat), miért maradt meg.
Aztán a búcsúzásnál, a nagyszerű Fejérvári Zoltán zongorajátéka után kinek-kinek a kezébe nyomnak egy meghívót az október 12. és 21. között tartandó raidingi Liszt Ferenc-fesztivál programjával. A rendezvény címe (mottója?) a szervezők elgondolása szerint „a zseni életében és alkotásaiban fellelhető ellentmondásra utal: Félig cigány – félig ferences”. Raidingban ugyanis azt tartják, hogy „az erős érzelmekkel átitatott virtuóz és improvizatív, gazdag cigányzene és az erős vallásosságról tanúskodó egyházi kórusművek” alkotják Liszt Ferenc zeneszerzői hagyatékának két fő tartópillérét. Szomorkodásra még sincs oka annak, aki Sopron felől közelíti meg Doborjánt, magyarázkodásba sem kell fognia, egyszer talán maguktól is rájönnek a bikkfafejűek, hogy egy etnikai és egy vallási fogalmat nem lehet a poén kedvéért vagy csak úgy ötletszerűen egymás mellé rendelni. Az októberi fesztivál nyitó hangversenyén egyébként lesz egy kis „magyarkodás” is. Főleg Schubertnek és Brahmsnak köszönhetően. A „félig cigány, félig ferences” Liszt Ferenc Magyar rapszódiái utánuk következnek.