Vodkatan

Mi, oroszok valójában nem isszuk, hanem esszük a vodkát. S ha valaki berúg, akkor azt szoktuk mondani, hogy „bezabált” – okított ki Misa barátom, majd felhajtotta a „vodocskáját”. Közben úgy elfintorodott, mint a gyermek, amikor a keserű kanalas orvosságot veszi be. Hamar felkapott egy falat uborkát, mélyen beszívta az illatát, majd jóízűen beleharapott. Ekkor kisimult az arca, és elégedettség csillant meg párás szemében.
Misa tipikus orosz férfi. Néha leissza magát, de korántsem alkoholista – igaz, ivott már arcszeszt is. Gyakorlatilag minden katonaviselt orosz ráfanyalodik az after shave-re. Mi, magyarok elborzadunk, ha csak belegondolunk is, de Jura mosolyogva emlékezett e különös élményre, amelyet a seregnek köszönhetett.
– Ugyan, ez semmiség, az arcszesztől nemcsak a kedved, de a leheleted is jobb lesz! Mit szólnál ahhoz, ha például krumpliból főzött, zavaros lábvízhez hasonlatos löttyel, úgynevezett szamagonnal vagy éppen ipari zsíroldó folyadékkal kínálnának meg? – kérdezte nevetve, amikor meglátta a grimaszt az arcomon.
Persze hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem kerültem már hasonló helyzetbe. Szibériában például csótányirtó spray-vel felturbózott sörrel kínáltak meg a kedves muzsikok… Neonzöldet okádtam utána percekig. Valójában akkor indult meg szervezetem ellenreakciója, amikor a következő korsó feltöltését láttam, hiszen az enyémet már készen kaptam. A csótányirtó állítólag azért „hasznos”, mert idegméreg van benne, és három rövid fújásnyi a sörbe vagy a borba különleges hatást vált ki az emberből. Tanúsítom, így igaz.
– Ismered azt a történetet, hogy miután Mengyelejev kikísérletezte az ideális vodkát, és ebből a témából megvédte doktori disszertációját, a rossz nyelvek szerint bort is hamisított. Ebből született az a vicc, hogy miután a mester felfedezte a vodkát, majd a portói bort, másnap reggel rájött, hogy a kettőt nem szabad keverni! – viccelődött Misa.
– Igen, hallottam már – mondtam nevetve –, ezzel szemben azt is tudom, nálatok az járja, hogy a vodka sör nélkül kidobott pénz. És mire való a „pahmelje” gyakorlata, amely tudományosan fogalmazva a másnaposság kis mennyiségű alkoholos itallal való gyógyítása? – kötözködtem.
Misa azonban nem esett kétségbe. Lehajtotta körülbelül a nyolcadik felesét, bekapta a nyolcadik uborkáját, és láthatóan már spiccesen csak annyit mondott: Tudod, Mengyelejev nem volt gyakorlott piás. Nem mozgott a muzsikok között. Na, azok aztán ismerik az ivás minden csínját-bínját.
Erről eszembe jutott, hogy Misa édesapja is közelről ismerte az italt. Ettől kezdve nem tudtam nevetni. Csak néztem, amint egyik pohár a másik után gurul le Misa torkán, és arra gondoltam, hogy húsz évvel ezelőtt, még a szovjet időben, milyen dühös volt a vodkára, amikor részegeskedő édesapjának a fényképe kisvárosuk szégyentáblájára került. Az „Öreg” éppen a detoxikálóban ébredt, amikor lencsevégre kapták másnapos arcát. Két évre rá májrákban halt meg.