Gépzsír

Lola című tárcám termékeny talajra hullott, sok kedves olvasó egyetértésével találkozott. Magam se gondoltam, hogy ilyen sokan szemléljük értetlenül a kereskedelmi televíziók makacs igyekezetét, hogy valami felfoghatatlan cél érdekében amerikai gépzsírral próbálják kibélelni a magyar koponyákat. A filmkínálat túlnyomó része egy elmeosztályról szökött önjelölt kultúrfelelősnek is becsületére válna. Biztos kézzel válogatja ki a legnagyobb állatságokat, valószínűleg meg van győződve róla, hogy ezeket a filmeket főként az intelligens mosóporok nézik.
Mindez persze ma már nem téma. Ha társaságban szóba kerül, legyintéssel intézzük el. Az az érzésem, hogy megszoktuk a megszokhatatlant. Beletörődtünk. Ez a legrosszabb, ugyanis talán nem is beletörődésről van szó, hanem az elhülyülés egy fokozatáról. Kit érdekel már, ha a gyerek a képernyőre tapadva izgulja végig a nyálzó szörnyek invázióját? Ámbár találkoztam már olyan tizenévessel, aki azért nézi, hogy röhöghessen.
Van remény? (Azt hiszem, nincs!) Legfeljebb abban bízhatunk, hogy egyszer minden pohár betelik. Ha ugyan így van, mert új szabályok uralkodnak már a pályán. A pénz húzza a taccsvonalat, a pénz fújja a sípot, a pénz mondja meg, mennyi az eredmény. De ne filozofáljunk, manapság az is árt az egészségnek. Térjünk a lényegre! S. Nándor kedves, ifjú olvasóm nagylelkűen kölcsönadta baromsággyűjteményét, vagyis azokat a kivágásokat, amelyek az amerikai filmselejthez próbálnak kedvet csinálni. Ebből kötöttem – szó szerint idézve – illatos csokrot. Szagolgassák!
„A jövő Amerikájában bandák terrorizálják a lakókat. A legveszélyesebb zónákba a rendőrség se merészkedik. A kormány az iskolákba az emberekhez tökéletesen hasonló robottanárokat helyez, de ők is vérengzők lesznek.”
„Szabadnapot ad a csajoknak Jack, de miután elmegy, a lányok szinte megbénulnak. A bénulást békába rejtett méreg idézte elő, amit ajándékba kaptak. A méreg lassan hat, közben a csajok felidézik mérgezési ismereteiket.”
„Smallville-ben továbbra is pusztít a zöld kő. A Lanába szerelmes fiúról kiderül, hogy kopoltyúja van. Ám nem csak ő van veszélyben: valaki mindenkit ki akar nyírni, akire hatást gyakorolhatott a meteorit.”
„Ausztrália legbátrabb krokodilkalandora ezúttal egy kolosszális méretű krokodil bőrét igyekszik megóvni egy sereg orvvadásztól. Nem sejti, hogy lenyelt egy titkos harcászati műholdvevőt, és nyomában nem orvvadászok, hanem titkos ügynökök járnak.”
„Paul és barátja tetveket árul az iskolában a jól fizető és hiányozni akaró nebulóknak. Ám a tetű nem csak a pénzes vevőkhöz vándorol, így lassan az egész család, majd a baráti kör is megtetvesedik. Gesa barátja korábban érkezik haza Angliából, hogy születésnapján felköszöntse a lányt. Gesa nehezen választ a két fiú között.”
„Túlsúlyos nőkre vadászik a genetikailag mutáns férfi, hogy kiszívja a zsírt a testükből, és így tartsa fenn magát. A férfi internetes chatszobákban ismerkedik meg áldozataival, akikkel aztán egyformán bánik el.”
„Az Amazonas erdeiben ismeretlen rovarfajta szaporodik el, és semmi nem állhat az útjába. Egyedeik emberi alakot öltve átlagos amerikai családnak álcázzák magukat, és Baltimore-ba költöznek, hogy tönkretegyék a nukleáris erőművet, valamint előkészítsék a többieknek a terepet. A beilleszkedés persze nem olyan problémamentes, sem az iskolában, sem pedig a munkahelyen.”
Nem folytatom. Kurt Vonnegut írja valahol, hogy a legkiemelkedőbb irodalmi alkotások mind arról szólnak, hogy micsoda szívás embernek lenni. A kereskedelmi televíziók filmkínálatát figyelve ugyanerre a következtetésre juthatunk.
De az is lehet, hogy már minden a szívásról szól. Szívunk. Szívatnak. Éljen az emelt díjas betelefonálás!