A háromgyermekes édesapa ezen a vasárnapon Vámosújfaluba igyekszik, hogy ott vendégeskedő legnagyobb lányát biztonságban hazavigye. Az autó hátsó ülésén a két kisebb lány ül. Tizennégy és ötévesek. Olaszliszkán, a Kossuth Lajos utcán át vezet az útjuk. Itt nincs sem járda, sem felfestett gyalogos-átkelőhely. Ezen a részen főképp cigány családok laknak. Gyakori, hogy a gyerekek magukra hagyva, az utcán töltik az időt. Halálos baleset is történt már itt. (A későbbiekben ezt hozzák fel a tragédiát tétlenül szemlélők „magyarázatként”.) Nem hajt gyorsan Szögi Lajos, ám hirtelen azt érzékeli, hogy valaki oldalról nekiszalad a gépkocsijának. Megáll, kiszáll, hogy megnézze, mi történt, szükség van-e segítségre. Egy kislányt lát, aki elszaladt valahová, nem éri utol. Visszaül az autóba.
A középső leány, Szögi Emese emlékeinek egy részét idézzük Marosi Antal rádióriportjából: „Pár másodperc múlva már tört be az ablak, apu próbált volna továbbhajtani, akkor törték be a szélvédőt. Három vagy négy rántásra sikerült kiráncigálni. Görcsösen fogta a kormányt és nem akart kiszállni. Hátul ültünk a húgommal… Nem tudom megszámolni, hogy hányan voltak ott, idősek, fiatalok, még gyerek is… Próbáltam segítséget kérni, kiabáltam, hogy ne bántsák, hogy ő nem tett semmit, hogy ezt nem így kell elintézni. Egy fiatalabb srác odajött a hátsó szélvédőhöz és azt mondta, hogy fogjuk be a szánkat, különben minket is megvernek és megerőszakolnak a húgommal együtt. Egy idősebb ember mondta, most már fejezzétek be, mert még megölitek.”
Az egy évvel ezelőtti híradások részletesen beszámoltak a brutális támadásról, a rúgások, ütések számáról. Arról, hogy az odaérkező rendőrök már csak a halál tényét tudták megállapítani. Az önbíráskodó tömegből három férfit vettek őrizetbe, egyikőjük a helyi cigány önkormányzat frissen megválasztott képviselője volt. A médiumokban azóta is forog Olaszliszka neve, a település polgármestere és néhány helyi lakos többször kifejezte fájdalmát és együttérzését. És az is tény, hogy bár a környékbeli magyarság részéről nem tapasztalnak „gyilkos indulatokat”, de a csoportosan elkövetett bűncselekmény árnya rávetül az ott élő rendezett életű, jóakaratú emberekre is.
Viszonylag kevés az ismeretünk arról a közösségről, amelynek Szögi Lajos egyik meghatározó személyisége, megbecsült pedagógusa volt. Vajon a város, a tanártársak, a tanítványok hogyan emlékeznek rá? Miképpen dolgozták fel a történteket, amennyiben múlt időben lehet erről beszélni? És mit gondolnak ennek a felfoghatatlan eseménynek a mögöttes vonulatairól?
A tiszavasvári Kabay János iskola a nyolcvanas években épült, a város zöldövezetében, barátságos környezetben található. A közelmúltban vonták össze két másik városi iskolával. Az összlétszám 1400 fölött van, a Kabayban ötvenfős a tantestület. Ennek ellenére erősek a személyes kapcsolatok, fontosnak tartják a helyi oktatással összefüggő tradíciók megőrzését.
Az anyaintézmény harmincéves hagyománya, egyik vonzereje a természetvédelemmel összefüggő tárgyak oktatása. – Az élővilág törvényeinek ismerete, szeretete, annak óvása az itt végzett diákok pályaválasztásában és önálló gondolkodásában is megmutatkozik. Ezek a gyerekek nem ülnek passzívan a televízió előtt, fontos számukra a környezetük, felelősséget éreznek érte – mondják tanáraik.
Kisdiákként Szögi Lajos ennek az iskolának a padjait koptatta, természetes volt számára, hogy biológia–földrajz szakos tanárként ide tér vissza 1986-ban. Ebben az évben kötötte össze életét Megyeri Gabriellával, aki ma az iskola szomszédságában lévő óvoda dolgozója. Bár igen erős lélekkel viseli a csapást, a nyilvános szerepléshez nincs elég ereje. Így ezen az őszi napon Szögi Lajos emlékét egy atyai barátjával és kollégáival idézzük fel.
– Szívszorító, ha a tanárnak kell örökre elbúcsúznia a tanítványától – jegyzi meg a hetvenedik életévén túl lévő Legány András. Hogy szívvel és ésszel miként lehet a történteket feldolgozni, így válaszol: sehogy. – Ötödik osztályos korától nyolcadikig tanítottam őt, majd évek múltán nálam írta a szakdolgozatát. Időközben a tanár-diák kapcsolatunk barátsággá mélyült. Szorgalmas, kitartó, invenciózus személyiségnek ismertem, hihetetlen problémamegoldó képességgel és türelemmel rendelkezett. Nagy szerepe volt a környezetvédelmi oktatással összefüggő szabadidős foglalkozások szervezésében, módszertanának kidolgozásában. Mindenképpen szeretett volna a tanítványai számára egy erdei iskolát létrehozni, s utóbb is azon töprengett, honnan lehetne ehhez az anyagiakat előteremteni. A tragédia után sokan siettek a család segítségére, hazai tájakról és külföldről is. Egy férfi családi házat és a hozzá tartozó zöld területet ajánlott fel. Ezt a jövőben Szögi Lajos özvegye a férje által megálmodott erdei iskola használatába adná.
– Ő egyébként a pedagógiai munkában is társa volt férjének – magyarázza Kovácsné Klicsu Katalin tanárnő. Hozzátéve, egy esztendő múltán sincs olyan nap, hogy a város lakói valamilyen módon ne adnák jelét annak, hogy tudatában vannak a veszteségnek. A helyi takarékszövetkezet például számlát nyitott az adományok számára, a művészek jótékonysági koncerteket adtak, hogy az itt maradó hozzátartozókon segítsenek. Jelzésértékű az is, hogy Szögi Lajos többgenerációs családban nevelkedett, ahol természetes volt az elődök megbecsülése. Így alakította ki maga is azt az életformát, hogy egy fedél alatt éltek szülők, nagyszülők, unokák. Hogy milyen légkört teremtett apaként maga körül, arról így beszél Ráduly Zsolt igazgatóhelyettes: – Otthonukban szívesen látták a kollégákat, a barátokat. Minden családtagnak megvolt a maga feladata, például a ház körüli állattartásban. Híre volt annak, hogy a „tanár úr” minden héten maga dagasztja és süti a kenyeret. Nem volt véletlen az sem, hogy annyian ismerték az országban. Két komoly természetvédelmi szervezetben töltött be vezető szerepet. Ránk most az a feladat hárul, hogy mindazt a sokrétű tevékenységet, ami a halálával megakadt, méltó módon tudjuk folytatni.
A tanáriban hetekig érintetlen volt a helye. Szekrényét fél év múltán ürítették ki. A biológiatermet róla nevezték el. Életéről, gondolatairól, munkájáról honlapot szerkesztettek. A részvétnyilvánításokat dossziéba fűzték. Van miniszteri levél, írtak gyerekek, idősek, ismerősök és ismeretlenek. Szép gesztus a környezetvédelmi tárca posztumusz kitüntetése is. Ám mindez nem tudja feledtetni a kétségeket és a visszatérő, gyötrő gondolatokat. Félő, hogy egy ponton túl a szelídség már nem lesz válasz az erőszakra – fogalmazzák meg aggályaikat a tanárok. Ezzel összefüggésben Kovács Marianna tanárnő felelevenít egy történetet.
– Egy nyári táboroztatáson meglopták Szögi tanár urat. A részvételi díjként befizetett összeget, műszaki cikkeket, de még a ruháit is ellopta egy cigány család. Tudta, kik az elkövetők, és igyekezett békében visszaszerezni tőlük, amit lehetett. Hosszú időbe tellett és csak részben sikerült, de meg sem fordult benne a bosszúállás gondolata. Továbbra is olyan bizalommal volt mindenki ránt, mint az eset előtt. Ezért szállt ki az autóból, ezért nem gondolt rosszra. Bár az ember fegyelmezi magát, de az igazság az, hogy nem tudtunk még lelkileg túljutni azon, ami történt. Főleg az az ellentét feszít minket, ahogyan élt, s amilyen módon elvették az életét.
Hiába telt el annyi hónap, a nyugtalanító gondolatoktól nehéz szabadulni. Különösen, ha azt lehet tapasztalni, hogy a döntéshozatal magasabb szintjein nem kívánnak foglalkozni a „tömegindulat” mögött húzódó társadalmi, szemléleti, bűnügyi összefüggésekkel. E tekintetben figyelemre méltó a Roma Sajtóközpont 2007 februárjában rendezett konferenciája, amelyen az államigazgatás és a közélet ismert jogászai és cigány jogvédő szervezetek képviselői vettek részt. A megvitatott kérdésekből kettő: Strukturálisan intézményesült-e a rasszizmus Magyarországon? Miért sikertelen a jogállam a roma vagy annak tartott polgárainak megítélésében?
Biztosan sok okos dolog hangzott el. De az is tény, Szögi tanár urat nem védte meg senki sem. Egyetlen cigány érdekvédelmi szervezet képviselője sem tett személyes látogatást az áldozat hajdani munkahelyén, hogy ha már az életet visszaadni nem lehet, próbálják egymás gondjait megismerni.
– Döbbenetes, hogy ezt a tragédiát a cigányságot képviselő egyes civil szervezetek igyekeznek egyedi bűnügyként beállítani. Akik ismerik a vidéket és az újságokban megjelenő rendőrségi híreket figyelemmel kísérik, tudják, hogy ez nem igaz. Sajnos több olyan eset ismert, ahol a gyilkosság vagy a súlyos testi sértés egy jól behatárolható csoporthoz kötődik és az elkövetés módjai, motivációi hasonlók. Elkeserítő, hogy az a réteg, amelyből az olaszliszkai gyilkosságot elkövetők kikerültek, semmit sem tanult a történtekből. Hisz augusztusban történt, hogy ugyanott megdobáltak egy autót, amelyben ortodox zsidó emberek ültek. Természetesen a médiumok többsége ezt az esetet is igyekezett elhallgatni. Azt pedig senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy szinte írástudatlan ember egyedül pert indít és milliókat követel azért, mert a rendőrség, az ügyészség, a sajtó az elkövetés módjára a lincselés kifejezést használta. Ez csak valamilyen külső „biztatásra” történhetett – teszi hozzá Legány András.
– Béketűrő emberek vagyunk, s eddig is sok mindent elviseltünk – reagálnak kérdéseimre a tiszavasvári polgárok. A környezetükben megnyilvánuló garázdasággal, lopással, fosztogatással kapcsolatban egyelőre a védekezésre rendezkedtek be. Nyelnek, amikor a környéken nagymértékű színesfémlopás történik, amikor egy disznóért agyonverik a sertéstelep éjjeliőrét. Ha a burgonyaföldjeikről autóval, szervezetten elviszik, amiért megdolgoztak, s a mezőőr is tehetetlen, úgy döntenek, ezután majd nem vetnek. Azt látják, hogy a fosztogatások egyre szervezettebbek. Keserűen legyintenek, amikor egy többhektáros, gyönyörű erdőt teljesen letarolnak. A fákat kivágták, hazavitték, eltüzelték – sorolják az ismert eseteket. A megkárosítottak szerint az elkövetőket nagymértékben segíti, hogy a rendszerváltozás után kitalálták a megélhetési bűnözés fogalmát. Azelőtt nem számított, cigány vagy magyar az illető, ha kárt okozott másnak, a rendőrségre, a törvény elé került. Úgy vélik, hogy az említett kifejezés bátorító, szinte felmentést ad a büntetőjogi felelősség alól. Egy nemzedék, a mai tizenévesek nőttek fel így. Ráadásul azt látják maguk körül, hogy az utóbbi időben megnövelt családi pótlékból hat, nyolc, tíz gyerek után munka nélkül meg lehet élni…
– A tétlenség, a „gyerekpénz”, a bűnözés hármasa aztán kialakít egy olyan életvitelt, amelyet szép szóval, türelemmel és további állami juttatásokkal már nem lehet jó irányba befolyásolni – vélekedik Ráduly Zsolt.
Óhatatlanul felvetődik a kérdés, ha ezeket az „értékeket” hozza az iskolába egy cigány kisgyerek, lehet-e másra tanítani?
Hogyne lehetne – válaszolják azok, akik naponta foglalkoznak velük. A közvetlen környezet negatív hatásait többszörös anyagi ráfordítással és kifejezetten hozzájuk igazított pedagógiai programmal kellene ellensúlyozni. Ennek egyik eleme, hogy az óvodától kezdve kisebb csoportokban tanítanák őket. Fontos, hogy a szokásaikat, temperamentumukat ismerő tanár legyen mellettük, vagy őt segítő, a köreikből való asszisztens. A mostani gyakorlat mindenkinek rossz, hiszen van rá példa, hogy egy huszonnyolc fős osztályba erőltetnek olyan hatéves cigány gyereket, aki szellemi szintje miatt nem odavaló. A személyes foglalkozás persze jóval költségesebb, s nincs sok remény rá az iskola-összevonások idején.
Tiszavasváriban 14 ezren élnek, s ebből a cigány lakosság arányát csak becsléssel lehet megállapítani. Ezért mondtak egyszer kétezret, majd kétezer-ötszázat, de hallottam háromezerről is. Megtudtam, a bizonytalanság oka abban keresendő, hogy az itteni cigányság két társadalmi csoportra oszlik. Ráadásul gyűlölik egymást. Az egyik csoport életvitelét nem lehet megkülönböztetni a magyarokétól, a másiknál a családi, vérségi kapcsolatok átláthatatlanok, létezett olyan lakcím, ahol száznál is többen voltak bejelentve. – E körökben szinte fő megélhetési forrás a gyerekek világrahozatala, minden más követhetetlen, vagy kívül esik a civilizációs normákon. Annak, aki ide születik, eleve meghatározott a sorsa – mondta Áfra Miklós aljegyző.
Hogy másképp legyen, 2007 nyarán Tiszavasvári polgármestere, Rozgonyi Attila a képviselő-testület felhatalmazásával nyílt levelet írt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és a szociális tárca miniszteréhez.
Arról tájékoztatták őket, hogy a 2006. január 1-jétől megváltoztatott gyermekvédelmi kedvezmények rendszere a kilátástalanságot, a nyomort termeli újra. Azt tapasztalták, hogy a szülők a kézhez kapott, kétszeresére emelkedett családi pótlékot nem a gyermekeikre fordítják. Többek között megemlítik, hogy a pénzből a hátrányos helyzetű roma családok nem fizetik az iskolai étkeztetést, ezért éhesek a gyerekeik. Javasolták, hogy a tanköteles gyermekeknél a pénzbeni támogatást kössék az iskolalátogatáshoz. Kérték, tegyék lehetővé az önkormányzati támogatások kétszeri kifizetését, mert a pénzt a férfiak gyorsan, s nem a megélhetésre költik el. Így tömegesen vesznek fel uzsorakölcsönöket, amelyekből kiterjedt szervezetek élnek. Mivel lassan nemzedékek nőnek fel úgy, hogy nem látják szüleiket dolgozni, felvetették, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülő férfiak ennek fejében legalább heti ötnapos közmunkát végezzenek.
A levélhez időközben 34 hasonló helyzetben lévő település csatlakozott. A szociális tárcától kapott válasz lényege: minden úgy jó, ahogy van.
kényszersorozás
Kényszersorozás: katonák lepték el a mikolajivi piacot + videó
