Látszatműtét

S z i g e t v i l á gErős képzelet szüli az okokat(Montaigne)

Kézzel írott sorok kerültek elő Turay Ida reneszánsz íróasztalából. A hagyatékról a művésznő sem tudott, a hirtelen jött ajándék értéke nőttön-nőtt, ahogy végigfutott tekintete a megsárgult lapokon. A töredékes, 24 oldalas írás címe: Színészbejáró. Egy vidéki fiatalember – kezdő író – és a pályája elején lévő színésznő kibontakozó szerelmét tárja fel az írás. Némi utánjárással a befejezetlen regényről kideríthető volt, Békeffi István már 1949-ben közhírré tette a lapokban, hogy nagy életregényt ír, amelynek főszereplője Turay Ida lesz. A regény nem készült el. Helyette viszont sokasodtak a jókedvű vígjátékok, az ízléssel megírt komédiák és filmforgatókönyvek, amelyeknek főalakja Turay volt, de a Kadétszerelemben például helyet kapott Tabódy Klára, Turay húga is, aki először szintén a színészi pályán, majd a festészet világában tette le névjegyét.
A már említett íróasztal az állandóan úton lévő házaspárt elkísérte Bécsbe, Baden-Badenbe, Madridba, Münchenbe, Asconába, Zürichbe, ahol csak megfordultak és pár hónapra megálltak, hogy Pistuka (még a külföldi színidirektorok is így becézték Békeffi Istvánt) megírja aktuális színdarabját, forgatókönyvét valamelyik külföldi megrendelő számára.
Mi most megpróbálunk a színészbejárón túli világba bepillantani.
Thurmayer Ida a kitűnő festő, Thurmayer Sándor lányaként Rákospalotán született. „A hatszobás, műtermes ház bölcsőm, felnevelőm és menedékem volt. Igazi palota volt a palotai ház. Alig múltam egyesztendős, a család feszülten várta, mikor szólalok meg először és mit mondok. Vittek az udvarra, felültettek a hintára, majd következett a pince, kamra, padlás. Felültettek az asztalra, az ebédlővitrinre, az ablakpárkányra, de én konokul hallgattam. Végül a zongora következett. Ekkor szólaltam meg dacos hangsúllyal: nem! Édesanyám örömsóhajjal konstatálta az eseményt: »Sebaj, a mi kislányunk nem óhajt művész lenni…«”
Történt egyszer, hogy Jászai Mari portrét rendelt Thurmayer Sándortól, aki magával vitte hatesztendős kislányát is. Amíg formálódott a kép, az ünnepelt tragika – mert más hirtelen nem jutott eszébe – búgó hangján megkérdezte: „Hogy hívnak, kislányom?” A hatalmas ebédlőben felerősödő hangtól annyira megrémült a kislány, hogy sírva fakadt. Jászai Mari – engesztelésül – ékes bonbonierből átnyújtott egy szem csokoládét. E jelenetről később Turay Ida így emlékezett meg: „Ez volt az első Jászai-díjam. Sajnos ezt több nem követte.”
„1923 tavaszán apuka elvitt a színiakadémiára. A hatvankilences sorszámot kaptam. Uram, teremtőm! Éjfélig sem jutok a bizottság elé. A hivatalszolga elkiáltotta magát: »Jöjjék a tizenkilences…!« Nem mozdult senki sem. Fogtam magam és villámgyorsan beosontam. Nem számítottam arra, hogy odabent a szám mellett név is van. »Te vagy a Dobos Marika?« – kérdezte Márkus Emília, a bizottság egyik tagja. »Nem« – feleltem bűnbánóan. »Hát akkor miért jöttél be?« – tudakolta Pethes Imre, a zsűri másik tagja. »Tetszik tudni a tizenkilences nem jelentkezett, nem akartam, hogy fennakadás legyen…«”
Arany János bolondos versét, A tudós macskáját adta elő a felvételiző, de a talpraesett jelentkezőt már a tizedik verssor után felvették. Színházi körökben híre kelt a karikalábakon guruló jókedvnek, a messzire világító fekete szempárnak; már akadémista korában ajánlatokkal ostromolták a színidirektorok. Ettől kezdve a rikkancsok vették át Turay életében a főszerepet.
Az Andrássy úti színház hírlapárusa 1936. március 13-án, egy pénteki napon ezt harsogta: „A méltóságos asszony századik előadása után… Éjféli beszélgetés Turay Idával, aki játszik az életben, játszik a színpadon, de csak a színpadot veszi komolyan.” 1937. február 22.: „Beethoventől Turay Idáig – zengte a rikkancs a Reggel színműbírálatának a címét. – A legkisebbik Tündérlaki lány diadala az Andrássy úti színházban. Turay Ida hatalmas sikere…” 1938. szeptember 30.: „Bemutatták a Péntek Rézi című filmet. Turay Ida óriási sikere.” A negyvenes évek eleje: Szombathely, Miskolc, Debrecen, Pécs stb.: „A makrancos hölgy. A főszereplő: Budapest kedvence, Turay Ida…”
Később más rikkancsok jöttek. A hangjuk rekedt volt és agresszív. E lapárusok borostásak és meghatározhatatlan korúak voltak, nem tápláltak gyengéd érzelmeket a sztárokkal szemben. Ezek a rikkancsok dromedárok voltak, s bömbölték a szenzációkat: „Turay Ida a Színészek Szabad Szakszervezetének igazolóbizottsága előtt. A hírneves sztárt nem igazolták… Turay Idát örökre eltiltották a színpadtól… A Népbíróság fellebbezett igazolása ügyében” (1945. június–július).
Az igazolóbizottságban Major Tamás vitte a szót:
– Turay Ida, miféle marhaságba keveredett ön?
– Hogy tetszik ezt érteni?
– Nyilasokkal trafikált. Több esetben látták önt a Negresco kávéházban Dövényi Nagy Lajos társaságában.
– Ez szemenszedett hazugság. Életemben nem jártam a Negresco kávéházban, Dövényi Nagy Lajosról azt sem tudom, kicsoda.
– Művésznő, ne adja az ártatlant. Dövényi egy nyilas sajtóbriganti volt. Maga nem olvasott újságokat?
– De, kérem. Színházi Életet, Film, Színház, Irodalmat s nagy ritkán azokat a lapokat, amelyekben megjelent rólam valami.
– Apropó, Színházi Élet… Magát becézték „Turcsinak” és nyilas barátnőjét pedig „Murcsinak”.
– Nekem nincs arról tudomásom, hogy Muráti nyilas lett volna.
– Hogy került ön a Nemzeti Színház színpadára?
– Nem értem a kérdést. Olyan megátalkodott tehetségtelennek tart, hogy nekem tilos volt a Nemzeti színpadára lépni?
Itt berekesztjük pár bekezdés erejéig a kihallgatás-párbeszédet, hogy megvilágítsuk Turay Ida igazi színésszé fejlődésének homályban hagyott szakaszát. A budapesti csipkegalléros, matrózblúzos, kétbalkezes, bajkeverős darabok után rosszabbra fordult Turay Ida színpadi sorsa. Áskálódás, irigység, intrika. Ekkor dobott mentőövet feléje Bánky Róbert, az ország legnagyobb utazótársulatának igazgatója. Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátéka volt a „csalétek”. Turay örömest szerződött, és 1941. október elsején a Miskolci Nemzeti Színház színpadán hatalmas sikert ért el, lezárva ezzel a könnyű naiva korszakot. „Színészéletem nagy váltása ekkor kezdődött. Örömest hencegek vele, mert a korabeli kritika nem méltányolta filmjeimben, színházi alakításaimban azokat az erőfeszítéseket, aprócska gesztusokat, amelyekkel igyekeztem különbséget tenni egy kaptafára készült figuráim között. Ma is elérzékenyülök, ha a »miskolci« Katára gondolok.”
Kétségkívül igaz, Turay Ida rossz lélektani és politikai pillanatban választotta a Nemzeti Színházat Kovách Aladár igazgató felkérésére. A színésznő dolga a színpadon van, Turay a politikai összefüggések felismerésében – miként néhány népszerű alakításában – kétbalkezes volt. „A Nemzeti Színház társulatából március 19-e után sokan beteget jelentettek, hiányzottak hősnők, naiva-komikák. Amikor én ezt világosan felismertem, már az ország első színházának a tagja voltam, és az éppen szülő Mészáros Ágit helyettesítettem a Tacskóban. A nyilas-hatalomátvétel után befeküdtem a szanatóriumba egy látszatműtétre.”
Major folytatta a firtatást.
– Mit keresett ön a Magyar Művészetek Házának megnyitóünnepségén?
– Szerettem volna segítséget kérni zsidó származású, üldözött férjem számára, mert az a hír járta, hogy a zsidókat összefogdossák, és azonnal kiszállítják Németországba.
– Kitől várt segítséget?
– Kérem, én járatlan vagyok a politikában. Azt gondoltam, valamelyik nagy ember tud segíteni…
Turay Idát – ártatlanul – egy évre eltiltották a szerepléstől, bár több mentőtanúja is volt, például Stella Adorján és Várkonyi Zoltán, akinek írásos „védőbeszéde” előkerült a Turay-hagyatékból. „A minap az emlékdossziékból előkerült egy igen becses nyilatkozat, amelyről nem tudtam vagy teljesen megfeledkeztem. A nyilatkozatot Várkonyi Zoltán tette, tanúként ott olvashattam Keleti Márton nevét is. A kézzel írt vallomás azt tanúsította, hogy amikor a Képzelt beteg szerepét játszottam a Madách Színházban, amelyet ő, vagyis Várkonyi az üldözött Pünkösti Andorral rendezett, azt tapasztalta, hogy Turay Ida »mind politikailag, mind emberileg a legtisztességesebben viselkedett«.”
A durva politikai karanténból is Várkonyi mentette ki a meghurcolt színésznőt. Katát ajánlotta A makrancos hölgyből, Jávor Pállal az oldalán.
A rikkancsok ezután már nemigen törődtek a sztárokkal. Persze az élet haladt tovább. A Janika színpadon, később filmen nagy siker; 1956 után külföld, ez a Frau Békeffi-korszak, amikor Pistuka egyfolytában ír, Turay Ida „szállítja” az ihlető nyugalmat.
Majd újra itthon. Másodvirágzás. Kazimir Károly hívására a Thália Színház. Szerep mellett két kiugró siker: a Bal négyes páholy és Marguerite Duras Szavanna öböl című lírai-lélektani játéka. Ekkor írta Hegedűs Géza az alakítás kapcsán: „Amióta színpadi élményekre kész néző vagyok, Turay Ida Turay Ida volt: ismertem édes kislányként, fiatal, szeretni való nőként, érett, érzelmeket lelkesítő asszonyként, okos, idősödő hölgyként, sose vénülő öregasszonyként. Turay Ida a bizonyság arra, hogy a múlás nem elmúlás…”
A napsugaras színésznő – miután elbúcsúztatta Pistukát – a Gresham-palota toronylakásában élt, Jenei Imrét, Békeffi „örökös” szerzőtársát ápolva.
Becses volt az otthon, az erkélyen muskátlik, a virágtartó létrán egzotikus dísznövények, a sarokban golgotavirág, amely állítólag csökkenti a feszültséget, a nyugtalanságot. Egy tanácsi hivatalos irat érkezik ebbe az idilli miliőbe, azt tudatva, hogy Turay Idának ki kell költöznie otthonából, mert a házat megvásárolta egy külföldi, aki szállodává akarja alakítani a patinás épületet. A hír rémisztő, hiszen e lakás valamikor Csortos Gyuláé volt, özvegye is itt élte le élete javát. Az épület szuterénjében működött a híres Békeffy-kabaré, István unokabátyjának bátor pódiuma. És hát a vándorlás… A házaspár külföldön hat lakásban lakott, Budapesten pedig hétben. „A Gresham-palota kéterkélyes jobb oldali tornyából a Lánchídon át rálátok a Halászbástyára, a Hilton ügyesen megkomponált épületegyüttesére, a várra és az óriáshernyóként araszoló siklókabinokra. Imrével, míg betegsége ágynak nem döntötte, órákon át üldögéltünk az erkélyen.”
Emlékezhetünk rá, alig tizenöt esztendeje történt, hogy az idős színésznő engedetlenségi mozgalmat szervezett, lapokban, híradókban kinyilvánította, hogy bár balta soha nem volt a kezében, most azzal fogadja, aki ki akarja űzni otthonából. Azt is nyilatkozta, hogy csak koporsóban vihetik ki a toronylakásból.
Egy időre eltűnt a vevő, a Gresham-palota ötven lakója megnyugodott.
Jó időben szólalt meg a telefon. A hívó Berényi Gábor, a Játékszín igazgatója volt.
– Mit szólna Dusika a Janikához? A Játékszín színpadán?
Turay Ida meglepődött. Túl a nyolcvanon Janika? Berényi tán viccel? A gyakorlott színházi ember megsejtette a hallgatás okát:
– Malvint, az öltöztetőnőt szánnám magának.
– Ki játssza Janikát?
– Udvaros Dorottya…
– A magas, szép színésznő? Hogyan lesz belőle kiskamasz? Az író szerepét kinek szánja?
– Tahi Tóth Lászlónak…
Mint hírlett, nem volt boldog az ötlettől Turay Ida, de a premier után boldogan köszöntötte Udvaros Dorottyát:
– Jobb voltál, mint én valaha voltam…
Az újságírók gyakran kíváncsiskodtak: milyen kitüntetést kapott a múltban. Visszakérdezett: melyik múltban? Valóban, aki mindig azt hangoztatta, a taps az igazi érdemrend, azt nem érdekelte, hogy a kitüntetéseket osztják vagy kapják; nyolcvanesztendősen érdemes művész, 1995-ben mellére tűzik a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét.
Közel a kilencvenhez egy Karinthy-telefon mozgatta meg az idős színésznő fantáziáját. John Erman amerikai rendező az elsők között készített filmet korunk pestiséről, az AIDS-ről, Karinthy Márton e film cselekménye nyomán írt darabot Korai fagy címmel. A Karinthy színpadon tehát újabb szereplehetőség: egy csupa szív nagymamát kellett alakítania. A „meleg” színmű a kritikusok érdeklődését csak mérsékelten keltette fel, ám egyik kritikusa szerint Turay Idában „több vitalitás és játéköröm buzgott, mint a többiekben együttvéve”.
A Katona József Színházban szeretett volna megnézni egy előadást, amikor karját törte, mentő szállította a balesetire. A gipszet gyógyulás előtt leszedette, hogy ne késse le a Korai fagy következő előadását.
A halála előtti estén Jászai Mari betegágyán írt naplóját olvasta: „Tanulok meghalni. Ennél nehezebb szerepem sohasem volt… Hányszor haltam meg kifogástalanul és élethűen, és most, amikor igazándiban kellene, most nem megy. Szeretnék »szépségben« meghalni, és nem tudok…”
Rokona mesélte, Turay Ida dühösen becsukta a könyvet: „Egy frászt! Miért tanulnék meghalni, amikor a halálnak nincs tudománya?” És elkezdte dúdolni a Bozzi népszerű dalát… „Most nincs időm, most mennem kell, randevúm van az élettel…”
Turay Ida 1907 szeptemberének legvégén, száz esztendővel ezelőtt született.