Aranyosgyéresi MiG-ek a Baltikum felett

Míg a híradások a nyugati világ expedíciós háborúiról, a manapság divatos, úgynevezett területen kívüli NATO-bevetésekről szólnak, a szövetségnek van egy olyan missziója is, amely a legjobb észak-atlanti hagyományokat idézi fel. A tagországok egymást váltva látják el a 2004-ben csatlakozott balti országok légterének védelmét, azoknak ugyanis nincsenek vadászgépeik. Az előző három hónapban először fordult elő, hogy szintén a második bővítési körben bekerült NATO-tag, Románia látta el ezt a feladatot.

Ellentmondásos kép fogadja a távolról érkezett utazót a litvániai Siauliaiban, ahol az ötvenes években egykor szovjet nehézbombázók számára épített óriási légibázis immár a függetlenné vált három baltikumi ország légtér-szuverenitását garantáló műveletnek ad otthont. A birodalmi múlt szürkesége, kilátástalansága egyre gyorsuló tempóban adja át helyét az európai normáknak ebben a 130 ezres városban, és itt a legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a NATO vadászgépeinek jelenléte közvetett összefüggésben van a soha nem tapasztalt fejlődéssel és annak jövőjével. Amikor a korábban szigorúan őrzött, zárt városba 2004-ben megérkezett az első (belga) misszió, a helyi polgárok először érezhették magukat igazán a nyugati világ részének – tizenegy évvel azután, hogy az oroszok kivonultak. Nem mintha óriási katonai erőről lenne szó, amely bárkire is fenyegetést jelentene: három hónapos váltásonként négy-öt vadászgép és 50–200 fő érkezik ide. Feladatuk lényege, hogy a NATO egységes légvédelmi rendszerének részét képező helyi légtérrészben is ellássák a légi rendészeti feladatokat éjjel-nappal. Bár sokan félreértik a misszió lényegét, ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a szabálytalan vagy engedéllyel nem rendelkező, nem kommunikáló, a légtérellenőrzés által nem azonosítható gépeket fogják el a levegőben. Eltévedt sportgép esetén éppúgy riasztják őket, mint elkóborolt orosz katonai gépek esetén – ez utóbbira nem sok példa adódik azóta, hogy egy orosz vadászgép 2005 szeptemberében eltévedve lezuhant Litvániában, s Moszkva a balti országok határa mentén zajló katonai repülésekről immár előre értesíti az illetékes hatóságokat, megelőzendő az izgalmakat. Bármennyire furcsának tűnik is, a helyzet a valóságban sokkal békésebb, mint amit az orosz–fehérorosz hangadók a baltiak NATO-csatlakozása kapcsán világgá kürtöltek.
Július végén, a 13. váltásként érkezett Siauliaiba a román légierő négy vadászgépe, ami több okból is nagy figyelmet váltott ki a NATO-ban. Másodjára fordult elő, hogy a Varsói Szerződés egykori tagja vállalta fel a missziót (2006-ban a lengyelek már jártak itt), ráadásul nem is akármilyen gépekkel. Olyan hetvenes évekbeli, szovjet gyártmányú MiG–21-esekkel, amelyeket a kilencvenes évek közepétől korszerű izraeli elektronikával modernizáltak a bákói Aerostar cégnél. Akkoriban sokan kritizálták a döntést „minek a Trabantba színes képernyő” felkiáltással, ám 2007-ben mégiscsak ezek – a feladat szempontjából teljesen NATO-kompatibilis – öreg gépek látják el a feladatot, míg a legtöbb új tagország hosszú évekre áll attól, hogy ugyanezt a szintet elérje. Laurentiu Chirita alezredes, az aranyosgyéresi (Campia Turzii) 71. légibázisról áttelepült erők parancsnoka nem hagy kétséget afelől, hogy nagy erőfeszítést igényelt a misszió feltételeinek biztosítása, de mint mondta, a szövetségen belül és kívül komoly tiszteletet vívhat ki Románia számára a sikeres végrehajtás. Arról nem is beszélve, hogy a részt vevő 67 fő később jól hasznosítható tapasztalatot szerez a nemzetközi együttműködésben.
Márpedig a tempó, amit a miszsziót irányító vezetési pont a németországi Kalkarból diktál, nem lebecsülendő: hetente nyolc úgynevezett tango, azaz gyakorló riasztást kapnak a románok, ami tizenhat bevetést jelent, mivel a gépek mindig párban szállnak fel. Egy-egy felszállás egyórás, ilyenkor egymás ellen repülnek a pilóták, hogy gyakorlatban maradjanak. A meghatározott légterekben azokat a manővereket alkalmazzák, amelyeket a szabálysértők ellen is foganatosítanának. Abban a két napban, amelyet Siauliaiban tölthettünk, két-két bevetésre szálltak fel a román MiG-ek, szürkületben, illetve teljes sötétségben. A gépek műholdas navigációs berendezés mellett minden, a nemzetközi légi közlekedésben szabványosított kommunikációs és navigációs berendezéssel el vannak látva, így nem okoz problémát a balti térségre jellemző változékony időjárás, ráadásul a miszszióra kiválasztott kilenc pilóta számára a felkészülési időszakban évente és fejenként 120 repült órát biztosítottak, amivel szert tehettek a feladathoz szükséges és a NATO által elvárt jártasságra. A litvániai település előtt pedig minden pilóta két rakétát indíthatott a Fekete-tenger felett, hogy éles helyzetben már erre nézve is rendelkezzenek tapasztalatokkal.
A románok éles, úgynevezett alfa-bevetése ottjártunkig nem történt meg, noha kétszer már a közelébe kerültek problémás légi forgalom miatt. Míg az első kontingensek jó néhány (7–10) éles riasztást kaptak, a növekvő orosz koordinációs készség miatt az utóbbiak már csak néhányat (2-3).
Az úgynevezett befogadó nemzeti támogatást egyre jobb színvonalon biztosítja a litván haderő. Virginijus Steponavicius alezredes, a bázis törzsfőnöke elmondta, hogy az oroszok a felszállópályán kívül – amit szintén fel kellett újítani – nem sok használható infrastruktúrát hagytak maguk mögött. A repülőtér 2011-ig éri el azt a szintet, ami egy NATO-bázistól elvárható. Addig is, az őrzés-védelemtől a javítóhangárokig, a beton tisztán tartásától az adminisztrációig sok mindenben hozzájárulnak a NATO-misszió sikeréhez a vendéglátók.
A misszió tegnap véget ért, de a románok már arról beszélnek, hogy néhány év múlva visszatérnének Litvániába. Rövidesen ugyanis lejár a korszerűsített MiG-ek élettartama is, így nyugati vadászgépek beszerzéséről előbb-utóbb dönteni fognak a bukaresti illetékesek. Bennfentesek az amerikai F–16-ost tartják a legvalószínűbb választásnak, de a svéd Gripen és az összeurópai Eurofighter is pályázik a hamarosan kiírandó román vadászgéptenderre.