Csenger református temploma

Nyírbátor két gótikus temploma – az 1480 és 1488 között épült református és az 1493-ban befejezett Szent Ferenc-rendi – mellett Csengerben található az Északkelet-Alföld legnagyobb középkori szakrális épülete. A román határnál lévő kisváros tornyos református temploma a magyarországi téglagótika remeke. Majd egy évszázaddal korábban (bizonyosan 1406 előtt) épült nyírbátori társainál, és szinte teljes épségben megmaradt.
A Szamos partján fekvő, alig ötezer lakosú városka története az Árpád-házi uralkodók korától nyomon követhető. Neve első ízben az 1219. évi Váradi regestrumban fordul elő „villa Senger” alakban (a szó régi magyar személy- és családnév). Két másik XIII. századi oklevél tanúsága szerint a falu a szatmári várhoz tartozott, királyi várszolgák lakták. Két csengeri jobbágy 1235 előtt eladott két ekealja földet a Káta nemzetségbeli Panyitnak, ám az abban az évben hatalomra kerülő IV. Béla király visszavette a királyi várhoz tartozó tulajdont. Az eladóknak kártalanítaniuk kellett a vásárlót – az esetet a hazai privatizáció korai példájaként is tekinthetjük. Nem sokra rá, 1239-ben hosszú pereskedés végére került pont, amelynek tárgya egy helyi kúria és a Szamos szigetén lévő malom volt. Miután a már ismert Panyit úr 14 márkáért ezen ingatlanokat jogszerűen megvette, részbirtokos lett Csengerben, általa pedig a Káta nembeli Csaholyi család jutott uradalomhoz helyben. A település a következő évszázadban kiemelkedett a környék falvai közül. 1338-tól megyegyűlések színhelye volt, amelyeken megjelent és ítélkezett a nádor vagy helyettese. Önálló egyházzal ennek dacára még mindig nem rendelkezett, hívei a szomszédos Jánosi község plébániájához tartoztak. András erdélyi püspök 1322. november 24-én Gyulafehérváron kelt levele mindössze egy fakápolna építését engedélyezte Csengerben János magiszternek azzal a megkötéssel, hogy az továbbra is a jánosi parókia fiókegyháza marad. A XIV. század folyamán a Csaholyi família több tagja udvari méltóságra emelkedett. 1351-től, a szamosi átkelőhely jövedelmének megszerzése révén is, fellendült a hely piaca. 1378-ban már folyamatban volt mezővárosi címének elnyerése, tíz esztendőre rá Zsigmond király pedig „kedves hívének, Csaholyi Sebestyénnek jogot ad minden negyedik ünnepen vásár tartására”. E kiváltságnak köszönhetően 1424-től a település hivatalosan is oppidum. 1406. június 26-án, egy jelentős birtokperben történt tárgyalás jegyzőkönyve szerint, a felek a hivatalos esküt a helyben elkészült templomban – „in ecclesia Omnium Sanctorum in eadem villa Chenger constructio” – tették le. Lelkésze ettől fogva „parochos”-ként szerepel.
Valamely varázslat által szép volna visszaszállni kerek hat évszázadot, és látni a frissen elkészült, mesterien megszerkesztett arányú téglatemplomot. Ámbár a házsorban lévő telken álló, szentélyével az út felé, keleti irányba tájolt épület még ma is úgy fest, mintha tegnap adták volna át. Első szakszerű leírása maga is tudományos régiség: Henszlmann Imre az Archeológiai közleménynek 1864. évi IV. számában ekképpen közölte a helyszínen látott, méréssel nyert tapasztalatait: „Elrendezése több különösséggel bír. Nyugati végén emelkedő tornya már földszint 8 szögű és annak két ferde oldala közepén tám látható. A toronynak a templom felett 5 ablakos osztálya van, magassága a tetejéig 62 láb. Tetején alul renessaince-féle kinövései vannak. A hajó hossza 36 láb, a szentélyé 24 láb. A szentély szélessége 14 láb 8 hüvelyk, s a 8 szög 3 oldalával van zárva. Körül futó talapzata, valamint más tagozatai is erre a célra idomított téglából készült” – írja a kassai születésű (német anyanyelvű) építész, úttörő műtörténész. Az általa jól megfigyelt arányok természetesen tudatosak, a 2+5 emeletes torony 27,5 méteres magassága szinte pontosan azonos az épület teljes, 26,5 méteres hosszával. A gondosan rakott téglafal futó soraiban szabályos ritmusban elhelyezett, sötét színűre égetett téglafejek törik meg a nagyobb felületek egyhangúságát, s a párkányok, pillérek, ablak- és ajtóbélletek kialakításához valóban idomtéglákat használtak. A sómázas téglák alkalmazása régi helyi hagyományt újított meg, a közeli Szamostatárfalván ugyanis egy évszázaddal korábban ugyanilyen eljárással díszítették a ma is látható református templomot (Magyar Nemzet, 2007. szeptember 29.).
Csenger népe az 1500-as évek derekán áttért a protestáns hitre. Országos jelentőségű vallástörténeti események fűződnek a település nevéhez: a XVI. és XVII. században több fontos zsinatot tartottak templomában. 1570-ben – Méliusz Juhász Péterrel, a neves hitszónokkal az élen – itt tárgyalta meg, majd döntötte el a zsinat, hogy a reformáció kálvini útját követik. A Csengeri hitvallásnak elnevezett nyilatkozat a hazai protestantizmus alapvető dokumentuma. A helyi gyülekezet 1766-tal megnyitott anyakönyvének első lapjaira feljegyezték a templom históriájáról akkor ismert és fontosnak tartott tudnivalókat. „Anno 1704. A Magyar hazának közönséges háborúságából származott kárt ezen Ekklésia is megérzette, midőn Temploma elégett és a harangok a Toronybul lehullottak, melyek közül az egyik a nagy tűzben el is olvadt. Anno 1713. A háborúság után békesség és csendesség lévén Isten segítsége által a Templom kezdett épülni, az harang megöntetett és az Torony három harangokkal megékesített. Anno 1732. Midőn a Templom fedele megrongyolódott volna, ismét megsendelyeztetett, és a Templom belől megmeszeltetett. Anno 1743-ban, ’44-ben és ’45-ben a templomot újból megvakoltatták, megmennyezeteztették, székekkel karokkal (karzattal – L. E.) megékesítették, az órát is renoválták az Ekklésia költségén” – olvasható benne.
Legutóbb 1965-től két éven át folyt a csengeri templom műemléki renoválása, a munka végeztével, 1967. május 21-én szentelték újra. A reformáció emléknapjának közelében éppen időszerű e peremvidéki protestáns emlékhelyünk bemutatása.