Schvarcz Tibor, az MSZP egészségügyi munkacsoportjának vezetője lapunknak azt mondta, hogy Tóth Károly kezdeményezése nem előzetesen egyeztetett; a szocialisták módosítócsomagja egy rapportőri munkacsoport előtt feküdt, így a párt szakértői mellett például közgazdászok is láthatták azt, de az ominózus javaslat ezek között nem szerepelt. – Tóth képviselőtársunk előzetesen jelezte nekünk, hogy be fog nyújtani egy ilyen módosító indítványt, ám részleteket nem közölt, a konkrét szöveget most ismertük meg mi is – hangsúlyozta Schvarcz.
Felvetésünkre, hogy jól jön-e az MSZP-nek Tóth Károly javaslata, amennyiben elfogadja az Országgyűlés, jórészt okafogyottá téve a Fidesz kezdeményezte referendumot, Nyakó István pártszóvivő lapunknak kitérő választ adott: országgyűlési képviselőik egy párthoz tartoznak, de sok mindent gondolhatnak a világról.
Horn Gábor SZDSZ-ügyvivő elmondta: pártja egyetlen olyan javaslatot sem támogat, amely a reform lelassításához vezetne vagy veszélyeztetné az egészségügy átalakítását. Azon kérdésünkre, hogy a Fidesz–KDNP által kezdeményezett népszavazással van-e kapcsolatban az MSZP-s politikus javaslata, Horn nem kívánt reagálni. Anynyit viszont elmondott, hogy tudomása szerint nem a szocialisták, hanem mindössze egyetlen képviselő javaslatáról van szó.
A Fidesz minden olyan indítványt támogat, amely a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésére irányul – jelentette ki lapunknak Szijjártó Péter. A fideszes politikus ugyanakkor emlékeztetett, hogy pártja hasonló javaslatait már számtalanszor leszavazta a kormánytöbbség. A legnagyobb ellenzéki párt két forgatókönyvet tart elképzelhetőnek. Az egyik szerint minden eddiginél nagyobb repedés keletkezett Gyurcsány Ferenc, illetve a kormány és a szocialista képviselők között, hiszen Tóth Károly az első, aki kormánypárti politikusként a két szimbolikus ügyön keresztül a kormányzás alapjait kérdőjelezi meg. A másik forgatókönyv, hogy a miniszterelnök egy minden eddiginél sötétebb hatalmi játszmába kezdett pozíciója megtartása érdekében – mondta Szijjártó. Hozzátette, ez utóbbi esetben egy „lázadónak” minősített képviselő mögé bújva akarja Gyurcsány Ferenc áterőltetni pártján belül a társadalombiztosítás privatizációját, s próbál népszerűséget elérni.
– Ha Tóth Károly javaslata nem blöff, és a parlament is elfogadja, akkor azt a nem egészen egy hónapja tartó szociális népszavazási kampány sikerének, a Fidesz győzelmének kell tekinteni – nyilatkozta lapunknak Tarlós István, az ellenzéki párt kampányának vezetője. Ugyanakkor leszögezte: nem szabad megengedni, hogy az MSZP most bölcs döntésként állítsa be a félelem diktálta előre menekülés ötletét, ugyanis nyilvánvalóvá vált: az emberek elemi erővel, és nagy tömegekben tiltakoznak a kormányzat folyamatos megszorításai ellen.
Ismeretes: vizitdíjat és kórházi napidíjat idén február 15-től kell fizetni.
Jelentős változás a BL-ben: az UEFA engedi a lopást a budapesti döntő előtt
