Már csak négy hely kiadó a jövő évi, osztrák–svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra a selejtezősorozat utolsó fordulója előtt. Ám nem kizárt, hogy egy hely még a mai mérkőzések után is gazdára vár majd. Az A csoportban a szombatra kiírt Szerbia–Kazahsztán találkozót ugyanis szombatra halasztották, s ha ma a szerbek nyernek a már továbbjutott lengyelek, a finnek pedig idegenben a portugálok ellen, akkor az elnapolt meccsnek még lehet tétje. Olyannyira, hogy finn– szerb–portugál hármas holtverseny esetén déli szomszédaink örülhetnek. Persze sokkal valószínűbb, hogy érvényesül a papírforma: a portugáloknak a döntetlen is elegendő a finnekkel szemben, így a lengyelek mellett valószínűleg ők jutnak ki az Európa-bajnokságra.
A C csoportban egyértelműbb a helyzet. A görögök már páholyban vannak, a törökök akkor ülhetnek fel melléjük, ha hazai pályán megverik a bosnyákokat. Ha az nem sikerül nekik, akkor a norvégok előtt megnyílik az esély, mert azt szinte biztosra vehetjük, hogy ők felülmúlják a máltaiakat.
Az E csoportban az angoloknak a pontszámok alapján még könynyebb dolguk van, az utolsó fordulóban elegendő egy pontot szerezniük. Horvátország ugyan keményebb dió, mint Bosznia, csakhogy Slaven Bilic legénysége már tét nélküli összecsapásra utazik Angliába. Az oroszok csak akkor reménykedhetnek, ha Gerrardék kikapnak, de az igazi esélyt ők szombaton Izraelben szalasztották el. Bilic egyelőre annyit tehetett az oroszok érdekében, hogy biztosította őket arról, mindent megtesznek a győzelemért: „Oroszország biztos lehet benne, hogy a legnagyobb odaadással játszunk majd a Wembley-ben. Meg akarjuk mutatni az erőnket, hogy képesek vagyunk igazán nagy meccseken is helytállni. És ez bizony nagy meccs, a legnagyobb, minden percét élvezni akarjuk.” Az oroszok persze kételkedhetnek Bilic szavahihetőségében, hiszen a horvátok szombaton Macedóniában kaptak ki különösebb erőlködés nélkül 2-0-ra. Az angolok, pontosabban Steven McClaren szövetségi kapitány helyzete annyiban különleges, hogy a szóbeszéd alapján angol továbbjutás esetén is menesztik posztjáról.
Az F csoportban a pontszámok alapján ugyanaz a helyzet, mint az E-ben: a svédeknek hazai pályán elég az egy pont Lettország ellen. Az északírek csak akkor jutnak tovább, ha a skandinávok vereséget szenvednek, ők pedig idegenben nyernek a már Eb-szereplő spanyolok ellen. Ha adhatunk tanácsot, erre senki se fogadjon.
Európa-bajnoki selejtezők: A csoport: Örményország–Kazahsztán, Azerbajdzsán–Belgium, Szerbia–Lengyelország, Portugália–Finnország, az állás: 1. (már Eb-résztvevő) Lengyelország 27 pont/13 mérkőzés, 2. Portugália 26/13, 3. Finnország 23/13, 4. Szerbia 20/12, 5. Belgium 15/13, 6. Örményország 9/11, 7. Kazahsztán 7/12, 8. Azerbajdzsán 5/11.
B csoport: Grúzia–Litvánia, Ukrajna–Franciaország, Olaszország–Feröer-szigetek, az állás: 1. (már Eb) Olaszország 26 pont/11 mérkőzés, 2. (már Eb) Franciaország 25/11, 3. Skócia 24/12, 4. Ukrajna 16/11, 5. Litvánia 13/11, 6. Grúzia 10/11, 7. Feröer-szigetek 0/11.
C csoport: Törökország–Bosznia-Hercegovina, Málta–Norvégia, Magyarország–Görögország, az állás: 1. (már Eb) Görögország 28/11, 2. Törökország 21/11, 3. Norvégia 20/11, 4. Bosznia-Hercegovina 13/11, 5. Moldova 12/12, 6. Magyarország 12/11, 7. Málta 5/11.
D csoport: Ciprus–Csehország, Németország–Wales, San Marino–Szlovákia, az állás: 1. (már Eb) Németország 26 pont/11 mérkőzés, 2. (már Eb) Csehország 26/11, 3. Írország 17/12, 4. Wales 14/11, 5. Ciprus 14/11, 6. Szlovákia 13/11, 7. San Marino 0/11.
E csoport: Izrael–Macedónia, Andorra–Oroszország, Anglia– Horvátország, az állás: 1. (már Eb) Horvátország 26/11, 2. Anglia 23/11, 3. Oroszország 21/11, 4. Izrael 20/11, 5. Macedónia 14/11, 6. Észtország 7/12, 7. Andorra 0/11.
F csoport: Spanyolország– Észak-Írország, Svédország–Lettország, Dánia–Izland, az állás: 1. (már Eb) Spanyolország 25/11, 2. Svédország 23/11, 3. Észak-Írország 20/11, 4. Dánia 17/11, 5. Lettország 12/11, 6. Izland 8/11, 7. Liechtenstein 7/12.
G csoport: Románia–Albánia, Szlovénia–Bulgária, Fehéroroszország–Hollandia, az állás: 1. (már Eb) Románia 26/11, 2. (már Eb) Hollandia 26/11, 3. Bulgária 22/11, 4. Albánia 11/11 (11-12), 5. Szlovénia 11/11 (9-14), 6. Fehéroroszország 10/11, 7. Luxemburg 3/12.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Védelmi innovációval építjük tovább a jövő haderejét!
