A társadalmi tőke fogalmat csaknem egy évszázada használják a társadalomtudósok. Egyes megfogalmazások közösségi kapcsolatok és kötelezettségek tartós hálójaként értelmezik; mások hasznosítható kapcsolatrendszerként határozzák meg. Mindenesetre a társadalmi tőke termelőerő, amelynek kulcselemei: a bizalom és a kölcsönösség, vagyis a kölcsönös előnyök összehangolása. Francis Fukuyama szerint a társadalmi tőke az együttműködést elősegítő normák és értékek együttese a kölcsönösségtől a bizalmon át egészen a valláserkölcsig.
Sokáig sem a szociológusok, sem a közgazdászok nem nagyon kedvelték a társadalmi tőke kifejezést. A sikeres cégvezetők azonban olyannyira nem kételkednek a bizalmi tőke fontosságában, hogy rendszeresen mérik a profitra gyakorolt hatásait; az ötdimenziós bizalomindex (hitelesség, tisztelet, becsületesség, büszkeség, kollegialitás) megállapításával erre specializálódott vállalkozások foglalkoznak. Az, hogy a közbizalom építése növeli, rombolása pedig hátráltatja a gazdasági fejlődést, nyilván nemcsak a vállalatok, hanem egyéb közösségek – családok, települések, országok – esetében is igaz. Sőt: ma már vezető gazdasági szakemberek is elismerik, hogy a gazdasági növekedés nem magyarázható a társadalmi tőke fogalmának alkalmazása nélkül, hiszen a gazdasági növekedés 40–60 százaléka nem magyarázható a növekedésmodellek olyan hagyományos paramétereivel, mint pénz, munka, technológia, méret és a többi. Így aztán megkezdődtek a kutatások e témában. Olyannyira, hogy az újabb tudományos felfogás szerint az emberi közösségek társadalmi tőkéje nemhogy alárendelt szerepet játszik, hanem értékesebb és hatékonyabb, mint a pénztőke.
– A társadalmi tőke a közösségek gazdasági erőforrása, előfeltétele a gazdasági növekedésnek. A működő közösségekben kapcsolatok és üzletek kötődnek; a magas volumenű társadalmi tőke csillapítja az ellentéteket, táplálja az újítást és változást, új piacokat képes létesíteni. Ahol a közösségek létrejönnek vagy növekednek, ott megjelennek a vállalkozások is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az ép társadalmi tőkével rendelkező közösségek a jövő nyertesei. A vesztesek pedig a közösségi azonosságtudatukról megfeledkezett emberi halmazok, amelyeket már nem is igen lehet nevezni közösségeknek.
Ennek tudatosítása közvetlen kihívást jelent a neoliberális gazdaságeszmének, amely nem számol közösségi értékekkel – mutat rá Oláh János, a szarvasi főiskola környezetgazdálkodási intézetének professzora.
A neoliberális gazdaságkutatók szerint nem egyértelműen jó, ha sok társadalmi tőke halmozódik fel, mivel ez akadályozza a nyitott társadalom terjedését, s lehetővé teszi a káros eszmék és hálózatok működését is. Oláh úgy véli, ennek épp az ellenkezője igaz: a helyi közösségek bomlása, a társadalmi tőke gyengesége növeli a káros eszmék terjedését, és a közösségnek egyáltalán nem nevezhető bandáknak és hálózatoknak kedvez.
Mivel a társadalmi tőke a társadalom szövete, a professzor szerint a normák, hagyományok és identitásszimbólumok rombolása rövidlátó taktika és önpusztító stratégia. A nyugati vagy keresztény kultúrkörben a szakralitás gyengülésével, majd az ipari civilizáció tömegtermelésének és az információs civilizáció eszmeáramlatainak hatására sokat csökkent a közösségben töltött időtartam és aktivitás. Legújabban az élőhelyek (lakóhely, munkahely, vásárlóhely, szórakozóhely) szétválása, a kétkeresős családmodell, a televíziózás, az internetezés tovább gyorsítja a társadalmi tőke romlását.
A társadalmi tőke pusztulása hazánkban már az 1950-es években elkezdődött modernizáció címszó alatt. A infrastruktúrára koncentráló programok során zárt szociálisbérlakás-negyedeket építettek, elmagányosodó tömegekkel. Az ötvenes évek „racionális” várostervező politikájának köszönhetően panelsivatagok választották szét a lakó, termelő és kereskedő élőhelyeket, vagyis figyelmen kívül hagyták az emberi közösségek sokféleségét. A kutató úgy látja: a forintok számolásához szokott közgazdászok nem szeretnek a társadalmi tőkével foglalkozni, mert azt jóval nehezebb pontosan mérni. Kétségtelenül nem könnyű feladat például a tisztesség és kölcsönösség mértékét megállapítani egy közösségben. Jelenleg a társadalmi tőke méréséhez a bizalomindex, a közösségek és közösségi intézmények taglétszám- és aktivitásstatisztikái használhatók. A kutatás kérdőíves adatfelvétellel, kísérleti játékokkal folyik, amelynek során a hittel, bizalommal, kölcsönösséggel, együttműködéssel, értékekkel és normákkal kapcsolatos kérdésekre gyűjtik a válaszokat. Egzakt következtetéseket levonni mindezek ellenére elég nehéz, hiszen a társadalmi tőkének nemcsak a mennyisége, hanem a minősége is számít; ráadásul az adott tevékenység körén kívül eső emberekre gyakorolt hatást, mint pozitív járulékot, legfeljebb becsülni lehet. Gyakran könnyebbnek bizonyul a társadalmi tőke hiányát mérni, olyan paraméterekkel például, mint a bűncselekmények, adócsalások, válások, öngyilkosságok vagy kábítószerezők, pereskedők aránya. Ugyanakkor tény, hogy a társadalmi tőkét devianciákkal mérni olyan, mintha egy ország gazdagságát a szegények számával próbálnánk minősíteni.
A mindenkori hatalom nagymértékben felelős a közösségi értékek állapotáért. A kormányzati tevékenység társadalmi tőkére gyakorolt hatását az emberi jogok helyzete, a szabályozások stabilitása, a zavargások gyakorisága, a helyi kezdeményezések támogatása minősíti. Rég ismert, hogy a kormányzás miatti közhangulat, valamint a politikai környezet stabilitása szorosan öszszefügg a befektetői kedvvel. Két szociológus, Kormendi és Meguire 1985-ben több ország adatait elemezve arra jutott, hogy ötszázalékos befektetési növekedés figyelhető meg a polgári szabadságjogok pozitív alakulása nyomán. Egy másik vizsgálat szerint (Grier és Tullock, 1989) a polgári szabadságjogok korlátozása 1,5 százalékkal csökkentette a gazdasági növekedést.
Oláh professzor munkacsoportja a hazai társadalmitőke-rombolás okozta tényleges kár becsléséhez öszszesítette az elmúlt évek nemzetközi kutatási eredményeit, s megállapította, hogy a társadalmi tőke, illetőleg a közbizalom egyszázaléknyi csökkenése 0,35 és 2,0 százalék tartományban csökkenti a gazdasági növekedést. Ebből kiindulva valószínűsíthető, hogy a társadalmi tőke romlása évente akár több ezermilliárd forint közvetlen gazdasági kárt okozhat az országnak.
Az utóbbi években Oláh János szerint végletesen megrendült a bizalom a közintézményekben és a demokráciában, valamint a vezetők szavahihetőségében. Hazánkban gyorsul a lakó- és munkahelyi közösségek bomlása, s e folyamat a családok békéjét is veszélyezteti. Számos vizsgálat közvetlen kapcsolatot mutat a társadalmi tőke romlása okozta lelki stressz és a betegségek között, beleértve az érrendszeri betegségeket, az immunrendszer károsodását és a rákot. Hazai kutatások is mutatják, hogy a társadalmi tőke összetevőinek, vagyis a közbizalomnak, kölcsönösségnek és az egymás segítésére való készségnek a hiánya szorosan összefügg a középkorúak halálozásával. (Magyarország vezet a korai férfihalálozásban, legalábbis a 2007-ben felmért huszonkét EU-tagállam között.)
Két magyar kutató, Kopp Mária és Skrabski Árpád hívta fel a figyelmet évekkel ezelőtt, hogy az átalakuló magyar társadalomban tapasztalható lelki és testi betegségek, például a depresszió és a korai férfihalál rémisztő növekedése szintén a társadalmi tőke siralmas állapotával magyarázható. A társadalmi tőke csökkenésének egészségkárosítása talán még a közvetlen gazdasági kárnál is többe kerül az adófizetőknek.
Rákoskeresztúr
Keresztúrok a XVII. kerületben
