Tények és árnyalatok

A spanyol labdarúgó-bajnokság egyik fordulójában azt látom, hogy a vendégcsapat játékosa leköpi az ellenfél labdarúgóját, amiért a játékvezető azonnal kiállítja. Nem ez az első, és sajnos nem is az utolsó ilyen eset a pályán.
Ismeretes, hogy az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokságon a 4-2-re végződő magyar–brazil negyeddöntő – a dél-amerikaiak jóvoltából – verekedésbe fulladt. Nilton Santos, akit a második félidőben Bozsikkal együtt kiállított Ellis angol játékvezető, nekiment Tóth II-nek és Czibornak. A mérkőzés végén megkérdezték Czibort: mit csinált, amitől Santos úgy bedühödött? „Én? – kérdezett vissza ártatlanul a csatár. – Semmit, csak leköptem.”
Göröcs János, az újpestiek sokszoros válogatott labdarúgója nem másokat vett célba: ha nagy helyzetet hibázott, felköpött a levegőbe, és aláállt… Furcsa szokás. Volt egyszer egy Baktalórántháza–Varsánygyüre mérkőzés Szabolcs-Szatmár megyében. A szurkolók elégedetlenek voltak a bíróval, aki többek között a következőket írta a jelentésében: „A lefújás után a nézők leköptek, és homokot szórtak a szemembe. Pedig győztek!” Még kirívóbb eset játszódott le a Sükösd–Kiskőrös találkozón, amelyet a kiskőrösi pálya betiltása miatt Miskén rendeztek meg. A sükösdiek 4-0-ra nyertek, az ellenfél egyik játékosát a játékvezető kiállította. A kiállított játékos megmosdott, felöltözött, majd civilben megvárta az öltöző folyosóján a bírót, odalépett hozzá, megragadta a karját, és közelről szembeköpte. Két évre tiltották el.
Néhány éve elhunyt kitűnő FIFA-bírónk, Vadas György a legsúlyosabb sportszerűtlenségnek tartotta a leköpést, még a verekedést is mögé helyezte. Viszont kénytelen volt látni és tapasztalni az egyik fővárosi együttes pályáján, hogy akár győzött, akár kikapott a csapat, a mérkőzés végén a játékoskijáróban a szurkolók következetesen leköpdösték. „Egyszer aztán felkészültem erre a jelenetre – mesélte –, és visszaköptem. Néhány perccel később, ahogy anyaszült meztelenül állok az öltözőben, kopognak. – Szabad! – mondtam. Nyílott az ajtó, és egy hölgy állt a küszöbön. Alig tudtam magam elé kapni a törülközőt, de látogatómat ez cseppet sem zavarta. Magából kikelve ordította: – Szégyellje magát, szemét! Maga leköpött engem! – Erre én azt feleltem: – Asszonyom, önnek személy szerint igaza lehet, de be kell látnia, hogy száz emberrel szemben én csupán egyedül voltam, s ez egy furcsa arány… Kibékítetlenül távozott.”
Az is előfordult Vadas Györggyel, amikor partjelző volt Rómában az olasz–jugoszláv meccsen, hogy az egyik jugoszláv játékos a mérkőzés végén a vezetőbírót akarta leköpni, de Vadast találta el… A vétkes megfogta a partjelző karját, és azt árulta el a mozdulata: „Nem önt akartam…” Nem is jelentette Vadas az esetet.
A szabálykönyv előírja, hogy azt a labdarúgót, aki az ellenfél játékosát leköpi, ki kell állítani. A bírók állítják, hogy a köpésre vetemedő labdarúgók a legrafináltabbak közül kerülnek ki, és az esetek többségében nem a játékvezető orra előtt sértik meg a paragrafust.
Egy Ferencváros–Vasas mérkőzésen Albert és Mészöly egymásnak ugrott, és nem maradt el a köpködés sem. Válogatott meccs előtt állt a csapat, még aznap este közös vacsora volt jó hangulatban, csak Albert és Mészöly dúlt-fúlt, elkerülték egymást, mintha soha nem játszottak volna együtt. Amikor hirtelen csend kerekedett, Sándor Csikar, a csapatkapitány kért szót. „Uraim! – kezdte. – Nagyon kérem, hogy a haragot erre a hétre függesszék fel! Flóri, Kálmán, álljatok fel, és fogjatok kezet!” A két játékos felállt, és megölelték egymást. Csikar pedig még hozzátette: „Jövő héten újrakezdhetitek a köpködést!”
Tények és árnyalatok, amelyek elgondolkodtatók ma is.