A Grosics

Karácsonyra – okos előrelátással – kerül az olvasó kezébe az a sporttörténelmi alkotás, amelynek ezt a címet adta az író: A Grosics. Tehát a legendás kapusról olvashatunk, aki nyolcvanhat válogatott mérkőzésen őrizte a hálót, emellett háromszázkilencven NB I-es küzdelemnek volt kivételes képességű hálóőre, aki túl a nyolcvanadik életévén Kő Andrásnak – lapunk főmunkatársának – a kérésére jó másfél hónapi gondolkodási idő után mondta: megpróbálhatjuk a visszatekintést. Hatalmas, háromszáz oldalas, százötven fényképpel készített életrajz és életút született ebből a vállalkozásból, amely úgy épül fel, mint egy terjedelmes riport, de a műfajt szétfeszítette a mondanivaló gazdagsága. Hiszen az élet megpróbáló fordulatai nélkül nem lenne teljes a vallomás, amelyben a közelmúlt magyar történelmének drámai fejezetei is megelevenednek, amikor az ember, még a világon mindenfelé ismert főszereplő is mindössze eszköz a politika kegyetlen játékában.
E tartalmas riportkönyv drámai fordulatokban is gazdag. Grosics Gyula a futball szépsége, a játék igaz volta védelmében a lélektan tényezőitől a vérbeli kapus teljesítményeinek mesterfogásáig mindenről úgy tud mesélni, ahogyan kevesen, mert ő két törvényt mindig maga előtt látott. Először: a csapat csak minden ízében összeforrva tud nagyszerű eredményeket elérni. Másodszor: minden megméretésünkben, elsősorban a nemzetek közöttiekben az határozza meg a célt, hogy nemzetünkért küzdünk. Hogyan is mondja az erdélyi író? Amikor egyek voltunk a küzdelemben, mindig győztünk.
És volt egyszer egy legendát hordozó nemzeti válogatott, amelynek tagjai egyek voltak a küzdésben. Grosics a maga életével úgy példázza az igazságot: a nagyfiát könnyek között útnak engedő édesanya a féltés mellett adott egy aprócska kis keresztet, amelyet egyszer-egyszer az öltözet ugyan eltakart, de az erő akkor is onnan származott, mert a nyugalmat csak a szeretetben találja meg az ember.
Nem tévedésként került a könyvajánlásba ez a mondat, hogy drámai fordulatai is voltak a legendás életútnak, amikor pillanatokon múlt az élet, hiszen Grosics Gyula három olyan személyes megpróbáltatásról is vall teljes nyitottsággal, amikor nem volt biztos számára a másnap szabadsága. Büntetések el nem követett bűnökért, vádak, amelyeket mások helyett kell elviselnie, méltatlan megkülönböztetések kicsinyes és személyes sértettségekért, amelyekben nem volt vétkes, de az igazság ott állt a hatalom oldalán.
Szenvedések könyve is ez az életet átfogó vallomás? Az is.
De természetesen más is, meggyőződésem szerint minden olvasót lenyűgöző, az Aranycsapat győzelmes útjait bemutató kötet. Amelynek hősei bekalandozták a világot, meghódították a nézőket, példát mutattak összetartozásból; érdemes volt értük szorítani, lehetett őket tisztelni, föl kellett rájuk nézni. Külön érdekessége a nagy vállalkozásnak, hogy a címben egyetlen személy neve szerepel, de a visszaemlékezések túlnyomó részében a „mi”, az „együtt”, a „csapat” a hangsúlyos. Megdöbbentő lélekrajzok bontakoznak ki, megismerhetjük a tegnap még magasztalt, ma már ócsárolt sportoló érzéseit vagy éppen a politikai hatalom ejtett emberének viselkedését.
Valamit a könyv szerkesztéséről is hadd emeljek ki. Kérdések, válaszok, tanulságok kísérik végig a központi sportlapokban megjelent véleményeket, a hivatalos állásfoglalásokat. Az író-szerkesztőnek hónapokig tartó munkával sok ezer nehezen elérhető tényt, jelentést, titkos megbízatást, rejtegetett intézkedést kellett előbányásznia, feltárnia, hogy az igazság előfényesedjék. Ezért is erősíthetem meg, hogy az egyén viszontagságai, szenvedései mellett sporttörténelem a könyv, de bizonyos értelemben nemzetünk szomorú történelmének egy része is, amely ha úgy tetszik, eddig rejtve és takarva volt. Grosics Gyula és sporttársai életéről nem lehetett hallgatni. Még azok is beszéltek róluk, még azokat is lelkesítettek, akiket a labdarúgás csak felületesen érdekelt. Nélkülöztünk, félelemben éltünk gyakran a szocializmus építése során, de labdarúgó-válogatottunk megmutatta, mire képes egy kis nép. Az ő megpróbáltatásuk 1956 után a sajátunk mellett mindenkit nyugtalanított. Aggódtunk értük: ők is áldozataivá válnak a megtorlásnak?
Kő András azt írja: műve beszélgetőkönyv lehet, hiszen a sokaságnak íródik. A beszélgető jelzőt az mélyíti el, hogy e terjedelmes kitárulkozásnak minden szava, sora, epizódja azért válik megrázóvá, mert azt a törvényt követi: az igazat írd, ne csak a valót! Hosszú ideig tépelődött Grosics Gyula, hogy megszólaljon-e. Aztán azt mondta: próbáljuk meg! És megint hosszú idő telt el, míg lezajlott a beszélgetés, amelynek során az is fontos volt: ki a kérdező? Ez után következett a végső jóváhagyás, de alig akadt kiigazítanivaló.
Olvasás közben mindenki elgondolkodhat saját életének megpróbáló szakaszain. Az Aranycsapat korában nem volt egyszerű élni, alkotni, megmaradni. Mégis sikerült, bizonyság rá e kötet is.