A kedvenc kórháznak jóval több pénz jut

Az orvosi beavatkozások finanszírozási korlátja és az áprilisi reform óriási károkat okozott az egészségügyben, a súlyponti kórházak kialakításakor a politikai szándékokat pedig könnyen fel lehet ismerni – véli dr. Lampé Zsolt, a debreceni Kenézy-kórház orvos igazgatója. – Vannak olyan súlypontivá vált intézmények, amelyeket a tisztiorvosi szolgálat holnap reggeltől bezárathatna, mert nincs olyan szakmai apparátusuk, felszereltségük, betegellátó hátterük, ami a súlypontisághoz szükséges – vélte a szakember, aki az Orbán-kormány idején az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója volt. Szerinte a több-biztosítós rendszer bevezetése átgondolatlan és elkapkodott, s ha egy alulfinanszírozott egészségbiztosítási rendszert odateszünk egy üzleti alapon működő, nyereségorientált magánbiztosítói rendszerhez, akkor adók formájában több teher hárul majd az emberekre.

Az egészségügyi reform nagy vesztese a debreceni központú Kenézy Gyula Kórház, hiszen az úgynevezett aktív ágyaik száma megfeleződött. Szakmailag értelmezhető, vagy inkább politikai döntés volt ez?
– Az egészségügyi kormányzat már korábban kitalálta a volumenkorlátot, azaz abszolút pénzügyi szempontokat érvényesítve minden egyes intézménynek meghatározták, hogy az elvégzett teljesítményük alapján maximum mennyi pénzt kaphatnak. Ha szakmai és nem pénzügyi alapon találták volna ki, hogy egy intézményben hány epehólyagműtétre és hány szívműtétre van szükség, akkor annyit operálnának meg, amennyi indokolt. Mivel ezt pénzügyi alapon határozták meg, s az intézmények olyan műtéteket is ellátnak, amelyre nincs keretük, veszteségessé válnak, vagy szorosan gazdálkodva várólistákat hoznak létre. Már ezért is igazságtalanná vált az egészségügyi finanszírozás, s a 2007. áprilisi reform még nagyobb károkat okozott. A nagyon torz kapacitásból kiindulva a legnagyobb butaság volt, amit el lehetett követni: ágyszámváltozás alapján határozták meg a kapacitás csökkentést. Ha az észak-alföldi régiót nézzük, a politikai szándékokat könnyen felismerjük. Csak a Kenézytől, az egyetlen ellenzéki fenntartású intézménytől lehetett elvenni ágyakat. Nem véletlen, hogy nem lettünk súlyponti intézmény, s tőlünk az alapszakmákból, a szülészetről, gyermekgyógyászattól, belgyógyászattól vitték el az ágyakat, hogy ezen az áron kistafírozhassák a karcagi és a fehérgyarmati súlypontivá minősített intézményeket. A szülészet ágyszáma az egynegyedére, a gyermekgyógyászaté pedig az egyötödére esett vissza, miközben az általunk ellátandó terület nagysága változatlan.
– A korábbi kapacitásukra tervezve hárommilliárd forintból megújították a kórházat. De minek?
– A hárommilliárd forintos fejlesztést 2004-ben kezdtük el, s ez akkor a beruházás teljes mértékben logikusnak tűnt. A műtő, a sürgősségi ellátás és a belgyógyászati részleg fejlesztése valósult meg. A műtők száma például hárommal emelkedett, ám a korábbi kapacitásunk egyharmaddal csökkent. Van tehát egy korszerű műtőapparátusunk, amelyet gyakorlatilag nem tudunk kihasználni.
– Értelmetlen a beruházás?
– Inkább úgy fognám meg a kérdést, hogy ha már ráköltöttünk hárommilliárd forintot, akkor butaság a kapacitással annyira megfojtani az intézményt, hogy az új műtőben már csak pingpongozni lehessen. A súlypontiság eldöntése nyilván egy íróasztalnál történt úgy, hogy a döntéshozó nem ismerte az intézmények sajátosságait. Az ágyszámcsökkentés hatására olyan mértékű kapacitáscsökkentést ért el néhány intézmény, ami pénzügyileg szinte megoldhatatlan helyzetet eredményezett. Nálunk a reform közel 35 százalékos finanszírozáscsökkenést eredményezett az aktív betegellátás területén. Méltánytalan volt a reform más intézményekkel szemben is. Az új rendszert nézve nagyon jól tudjuk, hogy vannak olyan súlypontivá vált intézmények, amelyeket a tisztiorvosi szolgálat holnap reggeltől bezárathatna, mert nem rendelkezik olyan betegellátó háttérrel, ami a súlypontisághoz szükséges.
– Szemben egynémely alaptalanul súlypontinak minősített kórházzal, önök számára mentőöv lehetne az egynapos sebészet fejlesztése. Egy kevés aktívágy-számmal rendelkező kórház nem is álmodhatna másról.
– Igen, nálunk az egynapos sebészet kitörési pont lehetett volna. Az egynapos sebészetre itt a megyében az összes intézmény négyszáz súlyszámot kapott, ami ezer beteg ellátását jelenti. Ez édeskevés. Viszont kétezer súlyszámot kapott ötezer beteg ellátására egy budaörsi egység.
– A Budaörsi Egészségügyi Központ társtulajdonosa a szaktárca korábbi államtitkára. A döntés meghozatalakor még a posztján volt… Ez az országos zűrzavar csak úgy fordulhatott elő, hogy a személyes és politikai szándékok mellett a „szakmát” cseppet sem vonták bele a döntések előkészítésébe.
– Én már azt mondom, hogy nem is annyira a szakmát, hanem a józan észt kellene bevonni…
– A szigorítások miatt hány embertől kellett megválniuk?
– Bár az ellátási területünk és a hozzánk tartozó lakosságszám megmaradt, a reform óta havonta 250-300 millióval kevesebb a beérkező pénzünk. Kihúzták a lábunk alól a talajt. Már végrehajtottunk egy nagyon komoly létszámleépítést: 2007-ben két lépcsőben 282 egészségügyi szakdolgozótól, 95 ügyviteli alkalmazottól, 90 orvostól és 35 fizikai dolgozótól váltunk meg. Vannak persze hasonló ágyszámú kórházak tőlünk eltérő, 20-30 százalékkal magasabb volumenkorláttal is. Ezek a „kedvenc” intézmények jóval több pénzből gazdálkodhatnak, ott az egészségügyi kormányzat megszorító intézkedései miatt nem kellett ennyi ember jogviszonyát megszüntetni.
– Előremenekülnek, vagyis az országban elsőként, decembertől gazdasági társasággá alakulnak.
– Megmarad az önkormányzati tulajdon, de más működési formában, amelyben majd rugalmasabban tudunk reagálni a kihívásokra és a jelenlegi változásokra. Mi is tudunk majd üzleti tervet készíteni, hitelt felvenni. Az egyik kft. az egészségügyi szolgáltatások tevékenységével, a másik pedig kifejezetten az ezt kiszolgáló tevékenységekkel: vagyonkezeléssel, ingatlanüzemeltetéssel, bérbeadással, eszközök javításával foglalkozik majd. Persze ebben is sok az ellentmondás, hiszen a kormányzat ezt járható és szívesen vett útnak nevezi, másrészt a jogszabályok ezt nem ösztönzik. Jelenleg ha egy kórház gazdasági társasággá alakul át, dolgozói a továbbiakban már nem közalkalmazottak. Az állam az ő részükre nem garantálja a 13. havi bért sem. Mi sem tudjuk még, hogy ezt a bérköltséget megkapjuk-e az államtól, vagy nekünk kell kigazdálkodni…
– Ön az Orbán-kormány idején, 1999-ben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egészségügyi főigazgató-helyettese, majd 2000 végéig főigazgatója volt. Mit szól a több-biztosítós modellhez?
– Átgondolatlan, előkészítetlen, így káros is. Kérdés, hogy ha egy alulfinanszírozott rendszert odateszünk egy üzleti alapon működő nyereségorientált rendszerhez, mi történik. Ebből a házasításból több pénz úgy juthat az egészségügyre, ha az emberekre több teher tárul, tehát valamilyen formában több pénzt vesznek el tőlük. Szakmailag ugyanis úgy érne valamit ez a házasítás, ha harminc százalékkal megemelnék az egészségügyi kasszát, s úgy adnák oda a biztosítóknak. A magánbiztosítókat nem jótékonysági cél vezeti, hanem nyereséget akarnak. Nyilvánvaló, hogy az ellátások hozzáférhetőségét fogják szűkíteni, a hozzáférést fogják visszaszorítani, hiszen ebből tudnak nyereségre szert tenni. A kórházak rekonstrukcióját, az amortizációt, az eszközökkel, infrastruktúrával kapcsolatos költségeket eddig az egészségügyi kormányzat céltámogatásokkal próbálta megtéríteni. A jövőben az állam mi alapján osztja szét a pénzeket a magánbiztosítók között? Lobbiérdek, a pénzügyi befektetés nagysága, a betegellátás volumene alapján? Egyes biztosítók jövedelmezőségét emeli majd az állam azzal, hogy felújítja az épületet? Tisztázatlan dolgok, mert innentől kezdve nagyon nehéz azt mondani, hogy nem protekcionizmus alapján fog működni a rendszer. Vagy az irdatlan mennyiségű felújítási és amortizációs célú pályázati pénzekkel elvesztek az egészségügy számára?
– Mit kellett volna tenni?
– Az OEP nem más, mit egy költségvetési intézmény költségvetési sorokkal, melyek között nagyon nehéz az átjárhatóság. Amire azt mondják, hogy fekvőbeteg-ellátás, azt hiába lehetne kiváltani járóbeteg-ellátással, azt nem finanszírozzák. Ilyen értelemben az OEP-et soha nem hagyták gondolkodni, ami gyógyszerre volt adva, azt el kellett költeni gyógyszerre, a betegszállítási keretet betegszállításra. Először az OEP szerepkörét kellett volna átalakítani biztosítási működésre, és csak azt követően lehetett volna az egymással versenyző, több-biztosítási rendszert bevezetni. Nem csupán a biztosítóknak kell felkészülni, hanem a teljes ellátórendszernek: a rendelőknek, a kórházaknak és a családorvosoknak is. Szemléletváltásra lett volna szükség, de a kormány, úgy tűnik, más utat választ… Ha a több-biztosítós rendszert gyorsan és átgondolatlanul vezetik be, nem biztos, hogy ez az út egy, a betegek igényeit jobban kiszolgáló és költséghatékony rendszerhez vezet. Sőt valószínű, hogy ennek a későbbi, pluszköltségeit az állam, illetve az adófizetők fizetik majd.