A kormányoldal kettős mércéje

Mélyponton a kormány támogatottsága. Ezt a következtetést lehet levonni a Századvég és a Forsense legfrissebb, november első felében készített telefonos közvélemény-kutatásának eredményeiből. A teljes választókorú lakosság és a biztos pártpreferenciákkal rendelkezők körében egyaránt több mint kétszer annyian támogatnák a legnagyobb ellenzéki pártot, mint ahányan öszszesen felsorakoznának a baloldali erők mögé. Az MSZP–SZDSZ-koalíció elutasítottsága elérte a kritikus szintet. Emiatt a hatalom berkeiben ülők egyre ingerültebbnek tűnnek, olyan hibákat elkövetve, amelyek még inkább erősítik pártjaik vergődését. Az MSZP-t azonban soha nem lehet leírni, mert még jelenlegi állapotában is képes lehet kétesélyessé tenni a következő parlamenti voksolás végkimenetelét. Két elveszített országgyűlési választás után az őrültséggel lenne egyenértékű, ha a Fidesz alábecsülné ellenfelét, és kényelmesen hátradőlve elmélkedne arról, hogy mihez kezd majd a manapság nem is olyan elérhetetlennek tűnő kétharmados többséggel.
A szocialista párt még egy súlyos választási vereség esetén is meg tudna tartani legalább száz-százötven parlamenti mandátumot, a körülötte kiépített kapcsolati háló pedig elegendő kapacitású ahhoz, hogy felszívja az államigazgatásból kitessékelt baloldali pártkatonákat. Társadalmi beágyazottságát és médiahátterét tekintve a Fidesz a mai napig nem tudott teljesen egy súlycsoportba kerülni a legfőbb riválisával. Az MSZP ezen a téren egyértelműen erősebb. Ahhoz, hogy a Fidesz ne csak kormányzóképessége vagy parlamenti mandátumainak száma, hanem hátországának ereje alapján is egyenrangú legyen a baloldal vezető erejével, minimum egy, de inkább két ciklus erejéig ellenzékbe kell szorítania vetélytársát. Kevés dolog jelentene biztosabb garanciát a demokratikus intézményrendszer sérthetetlenségére, mintha a két legfőbb politikai pólus minden tekintetben egyenértékű eszközökkel rendelkezne ahhoz, hogy álláspontját eljuttassa az emberek közé.
Hasonlóan erősítené a jogállamiságba vetett hitet, ha az értelmiség különböző gondolkodású tagjai, valamint a civil szervezetek is egyenlő feltételek mellett nyilváníthatnának véleményt. Ha minden magyar állampolgár úgy gyakorolhatná alapvető emberi jogait, hogy eközben sem a hatalom szolgálatában álló tájékoztatási eszközök uszításával, sem pedig hatósági erőszakkal nem kellene számolnia. Természetesen nem lehet elfeledkezni a médiáról sem, amelynek szabadsága szent és sérthetetlen, és amely kizárólag akkor tud eleget tenni tájékoztatási kötelezettségeinek, ha munkatársai zavartalanul tudják gyakorolni hivatásukat.
Európa kulturáltabbik felén értelmetlen lenne leírni a fenti mondatokat. Arrafelé magától értetődőnek számít, hogy a gyülekezési jogukat békésen, az erőszak minden formáját mellőzve gyakorló állampolgároknak nem kell egy olyan rendőri erődemonstrációval szembenézniük, mint amilyenre a Batthyány-örökmécsesnél került sor november 17-én kora este. A kontinens fejlett demokráciáiban a sajtó munkatársait sem verik bilincsbe és fosztják meg hosszú órákra a szabadságuktól, csupán azért, mert a rendőrség által műveleti területnek minősített téren tartózkodnak, újságírói igazolvánnyal a zsebükben végezve munkájukat. Magyarország kormánya azonban újfent bizonyságát adta annak, hogy képtelen felnőni az Európában elfogadottnak számító gondolkodásmódhoz, és az ellene tüntetőkre – nem válogatva tüntető és újságíró között – akkor is megfélemlítő módszerekkel sújt le, ha azok semmilyen törvénysértő cselekedetet nem hajtanak végre. (Ám hitelesebb lett volna a Magyar Helsinki Bizottság e heti – egyébként dicséretre méltó – tiltakozása, ha egy esztendővel ezelőtt is ugyanilyen határozottsággal állnak ki a súlyos sérüléseket elszenvedő Révész Máriusz képviselő és sorstársai mellett!)
Sajnos az elmúlt hét fejleményei újra azt bizonyították, hogy a civil szervezeteknek a kormánypártokkal rokonszenvező része, tisztelet a kivételeknek, változatlanul kettős mércét alkalmaz. Ha a sértett újságírók vagy bármilyen más hivatást képviselő állampolgárok a baloldali pártokhoz állnak közelebb, akkor kemény hangnemű tiltakozásra számíthatnak a jogsértő szervek. Ezzel szemben, ha olyan eset áll elő, hogy jobboldali kötődésű a jogaitól megfosztott fél, akkor legjobb esetben is csupán fintorgó ejnye-bejnye a reakció, miközben az ultraliberális emberjogi szakértők nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontosnak tartják a törvények betartását. Arról pedig inkább ne beszéljünk, mi történne, ha néhány év múlva egy jobboldali kormány működése alatt kerítene be háromszáz rohamrendőr néhány tucat Che Guevara-pólós aktivistát, tucatszám zsuppolva be őket a rabomobilokba. Vélhetőleg New Yorkig elhallatszana a harci ordítás, mialatt a balliberális értelmiség rögvest újjáalakítaná a Demokratikus Chartát, telekürtölve a világot a fasiszta veszélyre való hivatkozással.
Tetten érhető a kettős mérce a Szabad Demokraták Szövetségénél is, amelynek politikusai csupán azóta kezdik újra szívügyüknek érezni az alapvető emberi jogok zavartalan formában történő gyakorlását, amióta az egyszázalékos szintre süllyedt a párt népszerűsége. Tiszteletre méltó Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes bátor kiállása a sértett újságírók mellett. A probléma csupán az, hogy aligha ő határozza meg a liberális alapelveit már rég szemétkosárba dobó párt szellemiségét, hanem a „Révész Mártíruszon” gúnyolódó Kuncze Gábor vagy a Gergényi Pétert meleg dicsérő szavak kíséretében kitüntető Demszky Gábor. Emellett kérdéses, hogy amennyiben a bilincsbe vert tudósítók jobboldalinak számító orgánumok munkatársai, akkor is elhangzott volna-e Gusztos parlamenti felszólalása.
Ne csodálkozzon az SZDSZ, ha mostanára olyan mértékűre zsugorodott a támogatottsága, ami akár a következő választásokon történő teljes megsemmisülést is jelentheti. Az SZDSZ súlyos hibát követett el, amikor minden más korábbi célkitűzését mellőzve kizárólag az egészségügy átalakítása mellett cövekelt le. Ezzel a legszélesebb körű ellenszenv tárgyává vált. Miközben tényleges reformokat nem tudott véghez vinni, az eredeti polgárjogi arculatáról elfeledkezve perverz örömmel nézte végig, ahogyan a Gyurcsány-kormány a Kádár-rendszer színvonalára sülylyeszti vissza a fegyveres testületek szellemiségét. Amennyiben a jelenlegi trendek folytatódnak, az SZDSZ összeomlása teheti egyértelművé a baloldal következő választási vereségét. Az MSZP egy életképes szatelitpárt nélkül az ellenzékbe kerülés sorsát már aligha kerülheti el.