A kormányoldal kettős mércéje

Tihanyi Örs
2007. 12. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mélyponton a kormány támogatottsága. Ezt a következtetést lehet levonni a Századvég és a Forsense legfrissebb, november első felében készített telefonos közvélemény-kutatásának eredményeiből. A teljes választókorú lakosság és a biztos pártpreferenciákkal rendelkezők körében egyaránt több mint kétszer annyian támogatnák a legnagyobb ellenzéki pártot, mint ahányan öszszesen felsorakoznának a baloldali erők mögé. Az MSZP–SZDSZ-koalíció elutasítottsága elérte a kritikus szintet. Emiatt a hatalom berkeiben ülők egyre ingerültebbnek tűnnek, olyan hibákat elkövetve, amelyek még inkább erősítik pártjaik vergődését. Az MSZP-t azonban soha nem lehet leírni, mert még jelenlegi állapotában is képes lehet kétesélyessé tenni a következő parlamenti voksolás végkimenetelét. Két elveszített országgyűlési választás után az őrültséggel lenne egyenértékű, ha a Fidesz alábecsülné ellenfelét, és kényelmesen hátradőlve elmélkedne arról, hogy mihez kezd majd a manapság nem is olyan elérhetetlennek tűnő kétharmados többséggel.
A szocialista párt még egy súlyos választási vereség esetén is meg tudna tartani legalább száz-százötven parlamenti mandátumot, a körülötte kiépített kapcsolati háló pedig elegendő kapacitású ahhoz, hogy felszívja az államigazgatásból kitessékelt baloldali pártkatonákat. Társadalmi beágyazottságát és médiahátterét tekintve a Fidesz a mai napig nem tudott teljesen egy súlycsoportba kerülni a legfőbb riválisával. Az MSZP ezen a téren egyértelműen erősebb. Ahhoz, hogy a Fidesz ne csak kormányzóképessége vagy parlamenti mandátumainak száma, hanem hátországának ereje alapján is egyenrangú legyen a baloldal vezető erejével, minimum egy, de inkább két ciklus erejéig ellenzékbe kell szorítania vetélytársát. Kevés dolog jelentene biztosabb garanciát a demokratikus intézményrendszer sérthetetlenségére, mintha a két legfőbb politikai pólus minden tekintetben egyenértékű eszközökkel rendelkezne ahhoz, hogy álláspontját eljuttassa az emberek közé.
Hasonlóan erősítené a jogállamiságba vetett hitet, ha az értelmiség különböző gondolkodású tagjai, valamint a civil szervezetek is egyenlő feltételek mellett nyilváníthatnának véleményt. Ha minden magyar állampolgár úgy gyakorolhatná alapvető emberi jogait, hogy eközben sem a hatalom szolgálatában álló tájékoztatási eszközök uszításával, sem pedig hatósági erőszakkal nem kellene számolnia. Természetesen nem lehet elfeledkezni a médiáról sem, amelynek szabadsága szent és sérthetetlen, és amely kizárólag akkor tud eleget tenni tájékoztatási kötelezettségeinek, ha munkatársai zavartalanul tudják gyakorolni hivatásukat.
Európa kulturáltabbik felén értelmetlen lenne leírni a fenti mondatokat. Arrafelé magától értetődőnek számít, hogy a gyülekezési jogukat békésen, az erőszak minden formáját mellőzve gyakorló állampolgároknak nem kell egy olyan rendőri erődemonstrációval szembenézniük, mint amilyenre a Batthyány-örökmécsesnél került sor november 17-én kora este. A kontinens fejlett demokráciáiban a sajtó munkatársait sem verik bilincsbe és fosztják meg hosszú órákra a szabadságuktól, csupán azért, mert a rendőrség által műveleti területnek minősített téren tartózkodnak, újságírói igazolvánnyal a zsebükben végezve munkájukat. Magyarország kormánya azonban újfent bizonyságát adta annak, hogy képtelen felnőni az Európában elfogadottnak számító gondolkodásmódhoz, és az ellene tüntetőkre – nem válogatva tüntető és újságíró között – akkor is megfélemlítő módszerekkel sújt le, ha azok semmilyen törvénysértő cselekedetet nem hajtanak végre. (Ám hitelesebb lett volna a Magyar Helsinki Bizottság e heti – egyébként dicséretre méltó – tiltakozása, ha egy esztendővel ezelőtt is ugyanilyen határozottsággal állnak ki a súlyos sérüléseket elszenvedő Révész Máriusz képviselő és sorstársai mellett!)
Sajnos az elmúlt hét fejleményei újra azt bizonyították, hogy a civil szervezeteknek a kormánypártokkal rokonszenvező része, tisztelet a kivételeknek, változatlanul kettős mércét alkalmaz. Ha a sértett újságírók vagy bármilyen más hivatást képviselő állampolgárok a baloldali pártokhoz állnak közelebb, akkor kemény hangnemű tiltakozásra számíthatnak a jogsértő szervek. Ezzel szemben, ha olyan eset áll elő, hogy jobboldali kötődésű a jogaitól megfosztott fél, akkor legjobb esetben is csupán fintorgó ejnye-bejnye a reakció, miközben az ultraliberális emberjogi szakértők nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontosnak tartják a törvények betartását. Arról pedig inkább ne beszéljünk, mi történne, ha néhány év múlva egy jobboldali kormány működése alatt kerítene be háromszáz rohamrendőr néhány tucat Che Guevara-pólós aktivistát, tucatszám zsuppolva be őket a rabomobilokba. Vélhetőleg New Yorkig elhallatszana a harci ordítás, mialatt a balliberális értelmiség rögvest újjáalakítaná a Demokratikus Chartát, telekürtölve a világot a fasiszta veszélyre való hivatkozással.
Tetten érhető a kettős mérce a Szabad Demokraták Szövetségénél is, amelynek politikusai csupán azóta kezdik újra szívügyüknek érezni az alapvető emberi jogok zavartalan formában történő gyakorlását, amióta az egyszázalékos szintre süllyedt a párt népszerűsége. Tiszteletre méltó Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes bátor kiállása a sértett újságírók mellett. A probléma csupán az, hogy aligha ő határozza meg a liberális alapelveit már rég szemétkosárba dobó párt szellemiségét, hanem a „Révész Mártíruszon” gúnyolódó Kuncze Gábor vagy a Gergényi Pétert meleg dicsérő szavak kíséretében kitüntető Demszky Gábor. Emellett kérdéses, hogy amennyiben a bilincsbe vert tudósítók jobboldalinak számító orgánumok munkatársai, akkor is elhangzott volna-e Gusztos parlamenti felszólalása.
Ne csodálkozzon az SZDSZ, ha mostanára olyan mértékűre zsugorodott a támogatottsága, ami akár a következő választásokon történő teljes megsemmisülést is jelentheti. Az SZDSZ súlyos hibát követett el, amikor minden más korábbi célkitűzését mellőzve kizárólag az egészségügy átalakítása mellett cövekelt le. Ezzel a legszélesebb körű ellenszenv tárgyává vált. Miközben tényleges reformokat nem tudott véghez vinni, az eredeti polgárjogi arculatáról elfeledkezve perverz örömmel nézte végig, ahogyan a Gyurcsány-kormány a Kádár-rendszer színvonalára sülylyeszti vissza a fegyveres testületek szellemiségét. Amennyiben a jelenlegi trendek folytatódnak, az SZDSZ összeomlása teheti egyértelművé a baloldal következő választási vereségét. Az MSZP egy életképes szatelitpárt nélkül az ellenzékbe kerülés sorsát már aligha kerülheti el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.