Jugoszlávia az 1980-as évek második felétől egyre súlyosabb válságba süllyedt, és végül szétfeszítették a gazdasági, politikai és legfőképpen az etnikai ellentétek. 1991 nyarán Horvátország és Szlovénia kikiáltotta függetlenségét, példájukat 1992. március 3-án követte Bosznia-Hercegovina.
A köztársaságon belüli szerb, horvát és bosnyák közösség konfliktusai miatt egy hónappal később véres polgárháború tört ki, amely csak 1995-ben ért véget. A harcok során mintegy 100 ezer ember vesztette életét, és közel kétmillió kényszerült elhagyni otthonát.
A háború egyik legtragikusabb fejezete a boszniai szerb enklávéba ékelődött, túlnyomórészt muszlimok lakta Srebrenicához kötődik. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1993. április 16-i határozatában öt másik boszniai várossal együtt Srebrenicát is védett övezetté nyilvánította, amely ettől kezdve a világszervezet holland békefenntartóinak védelme alatt állt.
A könnyűfegyverzettel ellátott pár száz holland katona azonban nem volt képes ellenállni a jól felfegyverzett, Ratko Mladics tábornok vezette szerb erők támadásának, és 1995. július 11-én átadta nekik a menekültekkel zsúfolt várost.
Az alku része volt, hogy a civilek sértetlenül távozhatnak, szállításukra buszokat rendeltek. A szerbek azonban a Srebrenica határában felállított ellenőrző pontokon – a békefenntartók szeme láttára – leszállították és elhurcolták a férfiakat és a fiúkat, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A nőket, gyerekeket és időseket, több ezer embert a bosnyákok által ellenőrzött területek felé indították tovább.
Később a hágai Nemzetközi Törvényszék előtti perben a várost elfoglaló szerb dandár két parancsnoka azt vallotta, hogy a kivégzéseket előre eltervezték, a cél az volt, hogy egyetlen muszlim se maradjon a településen. A holttesteket a napokig tartó vérengzést követően tömegsírba temették, később a nyomok eltüntetése érdekében földgyalukkal kihantolták és újabb tömegsírokba rejtették.
A város környékén több mint 50 tömegsírt tártak fel, és még mindig bukkannak újabbakra.
Az exhumálások során előfordul, hogy egy áldozat földi maradványai több helyről kerülnek elő, eltemetni csak akkor engedik őket a hatóságok, ha a tetem legalább kétharmad részét fellelik.
