Christkindlmarkt és vínersnicli

Wien ist anders – hirdeti az óriásplakát az autósztráda mellett, valahol az osztrák főváros határában: Bécs más. És bár óriásplakátból a Lajtától nyugatra sincs hiány, s bár a legtöbb ott is új bevásárlóközpontot vagy új és még újabb terméket hirdet, mostanában a magyar utazó alighanem erre figyel fel a leginkább. Éppen azért, mert alapigazságot közöl. Azt mondja ki, ami miatt igazán jól érezzük ott magunkat.

Különösen ilyenkor, advent időszakában. Hiszen Bécs szinte még ma is a nyugalom, béke, kiegyensúlyozottság ama érzését kelti bennünk, amelyről majd száz évvel összeomlása után is az Osztrák–Magyar Monarchia jut az eszünkbe, ilyenkor, a karácsony előtti hetekben pedig valahogy még fontosabbnak érezzük, hogy magunkba szívjuk ezt a varázslatos hangulatot, hogy mi is a város részévé váljunk, legalább néhány óráig vagy néhány napig.
Meglehetősen sokan érezzük ezt, s nemcsak magyarok, de szlovákok, csehek, szlovének, lengyelek, horvátok és sok-sok más náció fiai, lányai is. Óriási a tömeg, betölti a várost a Westbahnhoftól a Duna-csatornáig, a műemlékek és a kirakatok, a színek és a fények, a spontán utcai események és a különböző embertípusok olyan életszínház részesévé teszik a látogatót, amelynek minden epizodistája egyben főszereplő is. A Naschmarkton azután gyakran komikus jelenetek sorát játsszák el a vásárlók és a döntő részben Európa déli részéről származó árusok, akik minden elképzelhető nyelvből beszélnek néhány szót, böreket, olívabogyót és más mediterrán finomságot kínálnak, de kezdenek igazi bécsiekké válni maguk is, amit az is mutat, még csak véletlenül sem tévesztik el, mennyit kell visszaadniuk.
Az óriási fenyőt – ezúttal a salzburgi Wildkogel ajándéka – már hetekkel ezelőtt felállították a neogótikus városháza előtt, az ottani hatalmas tér a város egyik legforgalmasabb pontja az adventi időszakban, 1975 óta itt rendezik meg a hét évszázados múltra visszatekintő karácsonyi vásárt, a Christkindlmarktot ajándék-, emléktárgyakat árusító s persze forralt bort, puncsot s az italnak megágyazó Wurstot kínáló pavilonok sorával. De nincs hiány a testet-lelket melengető gőzölgő nedűből a belváros olyan nevezetes terein sem, mint a Graben, a Karlsplatz vagy a Freyung, mintha csak pihenőállomások jól megtervezett hálózatát nyújtaná a város épített szépségei, múzeumai felfedezéséhez. A nagyobb fáradalmak a sok-sok étterem vagy „vínersniclit” és sört kínáló kisvendéglő valamelyikében is kipihenhetők. Vagy például az egyik, Graben melletti kis utcácskában lévő legendás kávéházban, a Hawelkánál, amely már hosszú ideje a bécsi kedélyesség, az osztrák szíveslátás jelképes helyévé vált. Igaz, a dohányfüst meglehetősen sűrű, az árak azonban nem veszélyesek, ráadásul a mosolyok sokkal szélesebbek, mint amilyennel hasonló budapesti intézményekben nézünk egymásra.
Apropó, mosoly… Amiről a szocializmus negyven éve s a rendszerváltozás szűk két évtizede tökéletesen leszoktatta a magyarokat. Merjünk rámosolyogni a többiekre, bárkire, aki szembejön velünk. Idővel talán itthon is megőrizzük ezt a jó szokást, és akkor esetleg a budapesti adventi fények is hívogatóbbá válnak a mostaninál. Olyanokká talán, mint amilyenek most a Kärtner Strassén csillognak vagy a mindig látogatókkal teli híres dóm előtt, a Stephans Platzon vagy a hét végén az autók elől lezárt, egyetlen, több kilométer hosszú sétálóutcává váló Mariahilferstrassén. A tömeg azonban nemcsak itt, az áruházak előtt óriási ilyenkor, hanem a múzeumokban is. A Kunsthistorisches Museum, az Albertina remekei, a Burg lakosztályai, a kincstár mellett évről évre új látnivalók, új gyűjtemények, kiállítóhelyek születnek, aligha szabad kihagyni például a Leopold Múzeum Schiele-képeit vagy a KunstHausWient, amelyben a különös festőzseni, Hundertwasser művei láthatók. Az ő tervei szerint formálták meg az épületet is, törött színes csempékkel és régi téglákkal, az ablakokon kihajló fákkal és a tetőt borító gyepszőnyeggel alakítva át az egykori jellegtelen tömböt a természet és az emberi világ egységét szimbolizáló organikus formává. Ha majd kitavaszodik, akár az ő épületeit is sorra felkereshetjük a városban, vagy megcsodálhatjuk a schönbrunni kastély pazar termeit, esetleg elüldögélhetünk a grinzingi borozók valamelyikében. Advent idején azonban, mondanám, ne erre vesztegessük az időt, hiszen a hangulat, a fények, vonzó képek sokasága úgysem engedi, hogy a város szívétől eltávolodjunk. Itt érezzük: igaz, hogy Wien ist anders – éppen olyan, amilyennek lennie kell.