Decemberi faültetés

Eretnek látomásom támadt a minap. XVI. Benedek pápa elrendeli, hogy 2007-től kezdve nincs vatikáni karácsonyfa. Nincs több vatikáni karácsonyfa. Ha máglya nincs, miért van karácsonyfa? Nekem elég a betlehem. Elég a csillagszóró. Ha pedig fenyő, hát jó a mű. Műszőrme, műfenyő. Jézus a világ bűneiért meghalt a keresztfán, eddig egyértelmű, de jelentheti-e vajon ez azt, hogy évente jobb sorsra érdemes fenyőfák millióinak kell kiszáradásos halált szenvedniük az Úrért? Az Úr Jézus keresztáldozatának lényege épp az önkéntesség. Jézus nem öngyilkos lett, mégsem kivégezték, hanem Júdás árulásán keresztül mintegy önként vállalta fel a szenvedőlegességet – és a szenvedést. Eutanázia – jó halál. Eucharisztia – oltáriszentség. Evangélium: jó hír. Ami majd kétezer évvel ezelőtt történt, az e három fogalom transzcendentális vegyüléke, kínhalál létére mégis jó halál a világnak, hisz megváltást hoz, és önként vállalt, egy szent, isteni embertest halála, s jó hír, mert örök életre predesztinál.
A fenyők sohase fognak feltámadni. Kérdés: ministrálhatnak-e? Szabad-e a megváltás nagy színjátékába üdvtörténetileg irreleváns közszereplőket bevonni? A fenyőfák nem a mi kiskarácsonyi, nagykarácsonyi hangulatunk végett élnek egész életükön keresztül zöld sündisznó gyanánt. A természet efféle használása ökológiai értelemben: blaszfémia.
Semmiféle teológiai szükségszerűség nem indokolja a karácsonyfát. A karácsony nem áll közelebb Jézus születéséhez, mint megfeszíttetéséhez és feltámadásához a húsvéti nyuszi. Hovatovább a hagyomány erősebb Istennél.
Amint egy teológiailag megalapozatlan hagyomány valamely vallásban már tabu, az a vallás visszalépett a pogányság felé.
A Föld színéről a természetes erdők nagyobbik része mára eltűnt, helyüket biológiailag elszegényedett faültetvények vagy sivatagok, netán városok, illetve intenzív mezőgazdasági művelés alatt álló területek foglalták el, s ma Szibériában, Kanadában, Afrikában a Kongó mentén s Dél-Amerikában az Amazonas mentén az utolsó, még megmaradt őserdők módszeres kiirtása folyik. Ilyen körülmények közt a levegő természetéből kifolyólag eleve megfoghatatlan klímahablatynál sokkalta többet jelenthet egy szimbolikus gesztus: nemet mondani a faáldozatra.
Nem minden hagyomány jó, s nem minden jelkép örök érvényű. Paradox módon épp a Szentírás példázza, hogy egy magasabb eszme által vezéreltetve a mégoly erős hagyományok, mint például az emberáldozat és a bálványimádás, is meghaladhatók. Egy társadalom, ha kellőképp elszánt, s van Mózese, képes leszámolni velük.
Világi szimbólumaink is változnak. Nemrég még a cigaretta egyrészt a férfiasság – lásd: Marlboro-man –, másrészt a mondén női báj – lásd: Karády Katalin –, valamint az intelligencia – lásd: a cigarettázva gondolkodó művészekről készült portrékat – jelképe volt. Ma már ott tartunk, hogy az Egyesült Államokban a filmekből cenzorkommandók vágják ki a ciki cigarettázós jeleneteket – hovatovább a másik végletnél tartunk, de nincs ma cég se, amelyik az ötvenes évek pöfékelőgyárkémény-plakátjaival merné kommunikálni, hogy „mennyire fejlettek vagyunk”, inkább akkor már épüljön „ipari park”.
A hagyomány nem passzió. Amennyiben azzá vált, és a természetnek árt, közmegegyezés útján kell ellehetetleníteni. Bizonyos távol-keleti országokban a lóviadal a hagyomány, bedrogozott lovakat uszítanak egymásra, harcoljanak mindhalálig. Hemingway szelleme kísért. Bikaviadal. Kakasviadal. Kutyaviadal. Orrszarvporból készült afrodiziákum, tigrisből készült csecsebecsék. Medvetánc, kígyóbűvölés. Magyarországon az új cirkusztörvény jóvoltából befellegzett a Római Birodalomnak. Sem gladiátorok, sem vadállatok nem szórakoztathatják többé az embert. Ez lépés a jó irányba, de még sok ilyen lépés kell. Izland és Japán is a bálnavadászat kapcsán a nemzeti büszkeségre, a hagyományra hivatkozik, akárcsak a kanadai eszkimók avagy inuitok. Engem halálra idegesít, amikor egy eszkimó rágógumival a szájában, kólásüveggel a kezében, egy játékautomata előtt állva s mobiltelefonozva megpróbál arról győzködni, hogy ő csak egy bálna szíven lövése által tud amúgy istenigazából eszkimó maradni. Vagy-vagy. Nem ártó hagyományaink, mint például a népzene, a népi viselet, a szabadság világában is túlélhetnek, ám emberre ártalmas hagyományainkat – ártó gyógymódok, kannibalizmus –, illetve természetpusztító hagyományainkat csak a kényszer legitimálhatja. Ha nincs más lehetőség.
Mindaddig, amíg az emberiségnek fogalma sem volt környezetvédelemről, ökológiai válságról, a karácsonyfáért sem lehetett kárhoztatni. Nem volt más lehetősége – csak a végiggondolatlan romantika. Ma már az erdők veszélyeztetettsége közismert tény, így mindenkinek módjában áll a karácsonyfát egy, a korábbitól eltérő szimbolikus mezőbe – cserépbe – helyezni, netán ültetni. Politikai marketingesek, figyelem! Kezdjük karácsonykor a faültetést.