Egyenlőtlen kapcsolat

A fellendülő partneri kapcsolatok ellenére az Európai Unió és Kína közötti, 150 milliárd eurós kereskedelmi deficit, a kínai exportot elősegítő állami támogatások, valamint a szabadalmi jogok betartásának mellőzése miatt egyenlőtlen feltételektől tartanak az európai vállalatok – foglalható össze a múlt heti EU–Kína-csúcstalálkozó eredménye. Az ázsiai ország előretörését jelzi: a világ tíz legnagyobb cége közül négy kínai kézben van, miközben a legfrissebb felmérések szerint 2020-ra Kína veheti át a gazdasági világelsőséget.

Kína sokkal inkább tekinthető vetélytársnak, mint partnernek, sőt az unió legnagyobb tagállamai szerint 2020-ra már az ázsiai ország lesz a világ első gazdasági hatalma – derül ki a Financial Times és a Harris Poll kutatóintézet legfrissebb felméréséből, amely a november 28-i EU–Kína-csúcstalálkozó apropójából készült. Elsősorban a franciák, az olaszok, a spanyolok és a németek gondolják úgy, hogy bő egy évtized elteltével Kína veszi át az Egyesült Államoktól a gazdasági dominanciát, a legoptimistábbak még mindig a britek: a tanulmány szerint a megkérdezett szigetországiak 37 százaléka jósolja az USA elsőségének fennmaradását. Az európaiak borúlátását alátámasztani látszik a Thomson Datastream nemrég közölt rangsora is a világ tíz legértékesebb vállalatáról, amelynek legelején hosszú évek óta először kínai társaság áll.
A döntően állami kézben lévő Petrochina olajipari óriás a sanghaji tőzsdei árfolyamok alapján több mint ezermilliárd dollárt ér, a másodiknak az Exxon Mobil számít, amelyet a General Electric amerikai holding követ. A China Mobile távközlési cég, a Kínai Ipari és Befektetési Bank, valamint a Sinopec olajipari társaságok azonban 300-400 milliárdos értékükkel szintén tarolnak az első tíz ranglistáján. Egy-egy vállalat értékének valódi felbecsülését azonban jelentősen módosítja a sanghaji, illetve a sencseni tőzsdéken kialakult felvásárlási láz, amely rövid idő alatt szinte megduplázta egyes kínai mamutvállalatok jegyzési értékét. Az európai társaságok szempontjából azonban a gyors feltörekvés mellett a legfőbb gond, hogy Kína a kereskedelmi világszervezeti (WTO) tagsága fejében tett ígéreteit a gyakorlatban a szőnyeg alá söpri. Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa szerint a tisztességtelenül alacsony kínai exportárak, az állami támogatások versenytorzító jellege s elsősorban a gyenge jüan komoly hátrányt okoznak az ázsiai országgal kereskedelmi kapcsolatokat ápoló európai vállalatoknak.
Nem véletlen, hogy a vámok kiterjesztését és az egyéb korlátozó intézkedéseket azok a dél-európai gazdaságok szorgalmazzák, amelyeknek a kézműiparát a kínai árudömping az utóbbi években megtizedelte. Így mentek tönkre olasz és spanyol textilipari, bőr- és cipőipari vállalatok tízezrei, miközben a kínai import európai szétterítésén megtollasodók, illetve a Kínában haszonnal befektetők aránya az okozott kárnál nagyságrendekkel kisebb. Mandelson a szabadalmi jogok semmibevételét, az alapvető környezetvédelmi és munkavédelmi előírások elégtelen betartását, valamint az európai cégek kínai piacra jutásának megnehezítését is sérelmezte, mivel az egyenlőtlenséget hoz a partneri kapcsolatokba. Az EU és Kína közötti kereskedelmi mérleg jelenleg 150 milliárd eurós negatívumot mutat az unió rovására, a torzult arányt pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy a közösség összes deficitje 2006-ban 190 milliárd euró volt. Az uniós vállalatok ennek ellenére távolról sem egységesek annak megítélésében, hogy miként lehetne az egyre hátrányosabb helyzetet kezelni. Az észak-európai államok vállalatai közül a Távol-Keletre szolgáltatásokat exportáló multinacionális cégek a kínai nyitást sürgetik, bár maga a szektor tavaly pozitív, 1,7 milliárdos szaldót mutatott, ami azonban még mindig csak csepp a tengerben.
Az unió Pekingben székelő kereskedelmi és iparkamarájának felmérése szerint az európai vállalkozóknak csak a negyede van azon az állásponton, hogy az ázsiai ország hajlandó a WTO követelményeinek megfelelni, míg 22 százalékuk szerint a helyi hatóságok egyenesen hátráltatják piacra kerülésüket. Az EU–Kína-csúcson a hatalmas kínai valutatartalékok kérdése is felmerült, elsősorban a dollár mélyrepülése s a több mint 1400 milliárd dollár értékű tartalékok egy részének euróra váltása miatt. Az amúgy is erős – ezért exportszempontból kedvezőtlenebb helyzetet jelentő – euró számára azonban jelenleg inkább negatív következményekkel járna a fokozatos váltás. Elemzők szerint a keresletnövekedés hatására ugyanis tovább erősödne az euró, versenyképtelenebbé téve az uniós árakat. A globális exportőrök versenyében Kína egyelőre a harmadik helyen áll, de csak hajszálnyi különbséggel. Míg a legtöbbet exportáló állam, Németország részesedése a világkereskedelemből 9,2 százalék, amelyet az USA követ 8,6 százalékkal, addig Peking már szintén elhagyta a bűvös nyolc százalékot.