Egyháztámogatás és nemzetépítés

Az egyház közérdekű működése vagyon nélkül, megfelelő tárgyi feltételek és állami jóakarat híján nem zavartalan. Ez lehetne a summája annak a konferenciának, amelyet a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság szervezett a történelmi egyházak anyagi és szellemi vagyonáról. Ezzel szinte egy időben az Országgyűlés költségvetési bizottsága az egyházi műemléki rekonstrukció és közgyűjtemények támogatásának további brutális leszállításáról döntött.

Elképedésének adott hangot a budapesti MOM Művelődési Házban tartott hétfői rendezvényen az egyik hozzászóló, Csaba László. A neves közgazdász azt nehezményezte, hogy a hazai nemzeti összjövedelem mértéke ellenére az egyházak műemlékeinek rekonstrukciójára és közgyűjteményeire a parlament költségvetési bizottsága az idei finanszírozás felét szorgalmazza a jövő évre. Bod Péter Ákos, a konferenciát szervező Baross Gábor Társaság elnöke erről úgy vélekedett, hogy amikor az egyházak nemzeti örökségvédelmi feladatoknak próbálnak eleget tenni (például múzeumokat tartanak fenn), eleve kényszerű funkciókat látnak el.
Sok szó esett a fogalmi tisztázás igényéről is. Szabó István Duna-melléki református püspök felidézte, hogy az utóbbi években állami kommünikékben és kormánykoalíció közeli véleményformálók anyagaiban egyház-finanszírozásként tüntetik fel például az ingatlan-kárpótlási tételeket, vagy éppen az oktatásban, szociális ellátásban való közreműködésért járó normatív finanszírozást is. Rávilágított, ha a félrepropagálás nem volna ilyen mértékű, s ha az állampolgárok látnák, valójában milyen minimális az állam tényleges egyház-finanszírozása, bizonyára jóval nagyobb volna a személyi jövedelemadó egy százalékát felajánlók köre. A szja-felajánlásokkal kapcsolatosan elutasította a koalíció berkeiből újra meg újra felbukkanó próbálkozásokat, hogy versenyeztessék a társadalmi szervezeteket és az egyházakat. „Kinek volna jó, hogy a társadalmi szerepek összekeveredjenek, és hogy az államon és az önkormányzatokon kívül mindenki más egymással rivalizáljon?” – vetette fel Szabó püspök.
A konferencia előadói igyekeztek számba venni az egyház vagyoni körét, annak kialakulásával és lehetséges hasznosításával egyetemben. Fedor Tibor, az oktatási tárca egyházi kapcsolatokért felelős titkárságának helyettes vezetője arról számolt be, hogy az egyházi ingatlanok tulajdonrendezése – vagyis az idevágó kárpótlási folyamat – nagyrészt befejeződött. Utalt arra, hogy csak olyan elkobzott ingatlanokat kaphattak vissza az egyházak, amelyek hitéleti vagy közszolgálati célokat szolgáltak, s ezeket jelenleg csak hasonló célra lehet hasznosítani. Magánvéleménye viszont az volt, hosszú távon nem lehet korlátozni senkit, így a történelmi felekezeteket sem, hogy saját tulajdonuk egy részét netán gazdasági tevékenységre hasznosítsák.
Hortobágyi T. Cirill, a pannonhalmi bencés főapátság perjele arra hozott példákat, hogy bár nem kaptak vissza a kárpótlás során semmit kiterjedt földvagyonukból, a kilencvenes évek közepétől mégis a profitorientált vagyonműködtetéssel, a helyi adottságok, szerzetesi tradíciók kiaknázásával próbálkoznak. Ám – hangsúlyozta – kizárólag intézményeik működtetésére fordítják a hasznot. Saját vállalkozásaik mindegyikére igaz ez, történjék üzleti partner vagy csak befektető bevonásával, s az apátsági termékcsaládra vagy éppen pincészetre vonatkozóan. Cirill atya azt is kifejtette: az egyház ilyen vállalkozásai jó hatással lehetnek az egész gazdasági élet erkölcsiségére is.
Német László, a katolikus püspöki konferencia titkára azt mondta el, hogy az egyház szellemi vagyona nemzetépítő jelentőségű. Ráadásul ez forintosítható is, hiszen pénzt hoz az országnak, ha valaki tudást ad, erkölcsre, családi életre, az élet továbbadására és megbecsülésére nevel. Az egyház, a szerzetesrendek példát szolgáltatnak a dolgok nem fogyasztói szemléletű használatára, vagyis az egyszerűségre. Németh Emma, a püspöki kar jogtanácsosa ehhez azzal a gondolattal kapcsolódott, hogy a katolikus egyház, akár a többi tradicionális felekezet, nem viszi ki a vagyont és a támogatást.