A második legnagyobb zuhanását élte meg 2005 óta a Budapesti Értéktőzsde, amelynek részvényindexe, a BUX 4,27 százalékkal, vagyis több mint 1000 ponttal zárt alacsonyabban, mint hétfőn. A főként az eladók által gerjesztett forgalom ugyanakkor jóval átlagon felüli, csaknem 40 milliárd forintos volt. A budapesti részvény-kereskedelem fekete napját, és a hetek óta tartó gyengélkedést a szakértők szerint az okozza, hogy a befektetők egy része elpártolt a magyar piactól. Az pedig egyébként is jellemző a budapesti börzére, hogy az emelkedésekben nem veszi ki annyira a részét, mint a csökkenésekben.
Minden idők negyedik legnagyobb bukásához leginkább a Mol és az OTP mélyrepülése vezetett. Az olajtársaság papírjai 10 milliárd forint körüli forgalomban 6,3 százalékot estek. Az OTP részvényeit nagyjából két és félszer annyian adták és vették, mint a Molt, árfolyama pedig 5,2 százalékkal került lejjebb. A bank folyamatos gyenge produkciója mögött egyfelől a szektor globális mellőzése áll, másfelől közrejátszik a gyenge magyar makrokörnyezet, illetve az, hogy a befektetők a harmadik gyorsjelentés után nem bíznak abban, hogy az OTP teljesíteni tudja éves célkitűzéseit. Ugyancsak nagyot zuhant a Magyar Telekom, amelynek árszintje 2,5 százalékkal lett kevesebb a hétfő délutáninál. A nagyok közül legkevésbé rosszul a Richter járt, amely „mindössze” 0,8 százalékot gyengült, mindehhez pedig 2 milliárd forintos forgalom párosult. Százalékban nézve a Rába bukott a legnagyobbat: a gépkocsialkatrész-gyártó papírjai ugyanis 8,8 százalékot estek.
Gyengült valamelyest a hazai fizetőeszköz. Az euróhoz viszonyított árfolyama napközben már a 259 forintot is átlépte, késő délután azonban már csak 257,42–257,52 forintot ért az európai közös valuta.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
