Felügyelt anarchia

A héten máris történelminek kikiáltott Közel-Kelet-csúcstalálkozót tartottak a Washington melletti Annapolisban. A Bush amerikai elnök által tető alá hozott találkozó kapcsán az amerikai–libanoni állampolgár George E. Irani politológiaprofesszort kérdeztük a „terror elleni háború” mérlegéről és a térség békéjének esélyeiről.

Én évek óta kritikus szavakkal illeti az Egyesült Államok külpolitikáját, katonai akcióit és elnökét. Az utóbbi időben több alkalommal is bírálta az Iránt ért amerikai fenyegetéseket. Lehetségesnek tartja katonai konfliktus kirobbanását a perzsa állam és Amerika között?
– Napról napra csökken annak valószínűsége, hogy az Egyesült Államok háborút indítson Irán ellen. Ennek több oka van. Az egyik, hogy egy esetleges Irán elleni amerikai katonai támadás egy táborba terelné az iráni lakosságot a jelenlegi kormányzattal. Ez érthető módon nem lehet érdeke az amerikai vezetésnek. Másrészt az iráni katonai célpontok jól el vannak rejtve és az egész ország területén szétszórva. Márpedig a Bush-kormányzat már így is szégyenteljes katonai, hírszerzési kudarcot tudhat maga mögött az iraki beavatkozás következtében. Ez utóbbi akciónak a következményei egyre nyomasztóbb anyagi terheket jelentenek az amerikai adófizetők számára, akik nem látják indokoltnak a kiadásokat. Ám az újabb katonai akció elleni legfontosabb érv, hogy közeleg az amerikai elnökválasztás, és 2008 januárjában már gőzerővel folyik a kampány. Ilyen helyzetben valószínűtlen, hogy a mára meggyengült elnök olyan háborúba kezdjen, amely nemcsak a Közép-Keletre, hanem Európára és az Egyesült Államokra nézve is katasztrofális következményekkel járna.
– Nem dönthet Bush elnök pont azért egy Irán elleni katonai akció mellett, mert hivatali ideje a végéhez közeleg? Hiszen semmit sem veszíthet…
– Az amerikai vezetés nem fog Irán megtámadása mellett dönteni. Esetleg Izrael igen. De az Egyesült Államoknak valójában szüksége van Iránra, hogy Irakban békét tudjon teremteni.
– Széles körben elterjedt vélemény szerint a Közel- és Közép-Kelet térségére a „permanens káosz” állapota a jellemző. Igaz ez a sommás és ijesztő megállapítás?
– A Közel- és Közép-Kelet térségét az „örökös káosz” kifejezéssel jellemezni olyan sztereotípia, amelyet a nyugati média és annak főokosai vezettek be a köztudatba. Az emberek Európában is szeretik elfelejteni, hogy az amerikaiak normandiai partraszállása nélkül még mindig az „örökös káosz” állapota jellemezné Európát.
– Hasszán bin Talal jordániai herceg, a Római Klub elnöke nemrég egy Budapesten tartott előadásban a térség országainak összefogását és egy oda irányuló új Marshall-segélyt sürgetett. Emellett a régió legnagyobb problémájának a víz és az energia kérdését jelölte meg.
– Igaza van Hasszán hercegnek. A Közel-Keleten szükséges lenne az együttműködés kialakítása olyan kérdésekben, mint amilyen a víz és az energia problémaköre, de ide tartozik a munkahelyteremtés kérdése is a fiatalok számára. Ám személy szerint kétlem, hogy a régióban tartós békeállapot alakulhatna ki addig, amíg a palesztinok ügyét nem rendezik megnyugtatóan, minden fél számára elfogadható módon. És hát a békét nem Camp Davidben, Oslóban vagy Annapolisban kötik meg: a béke megteremtése csakis a helyszínen élő emberek akaratából és egyetértésével jöhet létre.
– Ám a palesztinok maguk is megosztottak. Szervezettség, egységes, a hatalmat gyakorolni képes szervezet hiányában pedig nehéz tárgyalóasztalhoz ülni velük.
– A belső megosztottság és a vezetőréteg hiánya éppúgy igaz a palesztinokra, mint az izraeliekre. Ehud Olmert izraeli miniszterelnök sem élvez széles körű támogatottságot. A jövő tavasz nagyon forró hangulatúvá válhat a Közel-Keleten, még háború is kirobbanhat.
– Az amerikai adminisztráció közkedvelt ihletforrása Samuel Huntington elméletének vulgarizált változata a civilizációk harcáról. Valóban civilizációk harcaként lehet értelmezni a mai világpolitika fő erővonalait?
– Nem beszélhetünk a civilizációk összecsapásáról, hiszen nem létezik egységes iszlám vagy egységes keresztény civilizáció. Elég arra gondolni, hogy többféle értelmezése létezik az iszlámnak, éppúgy, mint a keresztény tanításnak is: katolicizmus, protestantizmus, keresztény fundamentalizmus stb. Ezt az álösszeütközés-teóriát csak azért találták ki, hogy igazolni lehessen vele az iszlám és a mozlimok ellen indított háborút, amelyre „terrorizmus elleni háborúként” szoktak hivatkozni.
– Európa és az Egyesült Államok válasza a világ nagy problémájára, a terrorizmusra láthatóan különbözik. Míg az amerikaiak az erő látványos és demonstratív alkalmazására helyezik a súlyt, addig Európa a megértés, a tárgyalás és a segélypolitika eszközeivel operál. Mi a véleménye, melyik megoldás hozhat eredményt?
– Nem minden amerikai ért egyet a Bush-adminisztráció által a terrorizmus ellen meghirdetett globális háborúval. Ez a háború mind ez ideig hatalmas bukásnak minősíthető. Fokozta a világban az Amerika-ellenességet, és fokozta a terrorizmus esélyeit és lehetőségeit is. Úgy vélem, hogy a kérdés európai megközelítése sokkal racionálisabb az amerikai felfogásnál. Mindazonáltal Európa lehet éppen gazdasági óriás, az Egyesült Államok mellett politikailag mégiscsak törpe.
– Egyik könyvének borítóján egy nagy magyar festő, Csontváry Kosztka Tivadar ismert képének, a Zarándoklat a libanoni cédrushoz reprodukciója látható. Milyen esélyt lát arra, hogy hazája ismét a béke szigete legyen a Közel-Keleten?
– Csontváry képének cédrusa a nem megalkuvó szolgálat, a bölcsesség és a vég nélküli kitartás jelképe. Köszönet érte a kreatív magyar elmének! Mindezek mellett azonban más is szükségeltetik ahhoz, hogy Libanon ismét a béke szigete lehessen. Ez akkor következik be, amikor a demokrácia napsugarai felébresztik a szomszédos Szíriát. Ami pedig Libanont illeti: az országnak végre el kell döntenie, milyen típusú kormányzási rendszerre kíván berendezkedni. Az 1989. évi taifi egyezmény által létrehozott hatalommegosztási rendszer helyett újra van szükség.
– Libanon az izraeli és a szíriai csapatok kivonulása után új helyzetbe került. A belső feszültségek azonban nem csökkentek a mai napig sem. Mennyi idő kell még ahhoz, hogy normalizálódjon a helyzet?
– Libanon mindig is kedvelt játszóterük volt a nagyhatalmaknak, a regionális és globális erőknek. Aminek ma tanúi vagyunk, az nem más, mint egyfajta erőpróba a Bush-adminisztráció, Sarkozy francia elnök és barátai, valamint Irán, Szíria és szövetségeseik között. A pax americana útjában ma olyan helyi és regionális erők állnak, amelyek nem értenek egyet a szuperhatalom Közel-Kelet-elképzelésével. A libanoni Hezbollah ma is Irán egyik adu ásza ebben a kártyajátékban. A teheráni rezsim nukleáris terveinek a Nyugattal való elfogadtatására felhasználja azt a katonai vereséget, amelyet Izrael 2006 nyarán szenvedett el Libanonban a Hezbollahtól. Mindez természetesen igaz Szíriára is, amelynek katonái csak Rafik Hariri volt libanoni miniszterelnök meggyilkolását követően kényszerültek arra, hogy kivonuljanak az országból. A szíriai rezsim eközben rettegve figyeli a Hariri ellen és más, Libanonban elkövetett gyilkosságok felderítésével megbízott, az ENSZ által életre hívott különleges bíróság tevékenységét és az ezzel kapcsolatos fejleményeket. Sajnálatos tény, hogy az arab országok közössége és a Nyugat harminc éven át elnézte, hogy Libanon az önmagát sérthetetlennek érző damaszkuszi rezsim prédája legyen. Ez az idő azonban véget ért.
– A Hezbollah – amelyet sok országban terrorszervezetként tartanak nyilván – egyszerre hordoz militáns és politikai jegyeket. Bárhonnan támogatják is, megkerülhetetlen eleme a libanoni belpolitikának. Milyen lehetőséget lát arra, hogy ez a szervezet teljes mértékben megszabaduljon a katonai jellegtől, és politikai pártként integrálódjon a libanoni belpolitikába?
– A Hezbollah egyszerre vallási és politikai szervezet, amelyet a Khomeini ajatollah által inspirált vallási ideológia irányít. A Hezbollah sohasem adta fel azt az álmát, hogy Libanont iszlám állammá alakítsa át. Az idő majd eldönti ezt is. Ugyanakkor a szervezet harcosait be lehetne olvasztani a libanoni hadseregbe, ám erre mindaddig nincs lehetőség, amíg az Izrael által megszállva tartott libanoni Sebaa-farmok kérdése és a Libanonban élő palesztinok ügye nem tisztázódik. Ezt a számlát pedig nehéz lesz rendezni egyik napról a másikra.
– Mi a jelentősége a libanoni elnökválasztásnak?
– Ha nem sikerül elnököt választani a parlamentben, az ország valószínűleg a „felügyelt anarchia” állapotába sülylyed. Persze ez csöppet sem lenne új Libanon történetében. Lényeges különbség a korábbi esetekhez képest, hogy jelenleg több mint 5000 külföldi katona – olasz, spanyol, francia – állomásozik az ország déli részében. Ugyanakkor ha a libanoni parlamenti többség a Nyugat által támogatott elnököt választ, annak az a veszélye lehet, hogy az ellenzék megalkotja a saját kormányát. Ez pedig újabb polgárháború kitörését vetítené előre. Ami, szívből remélem, nem következik be!