Karesz, a mentős

Hat ember halálával járt az 1956-os forradalom Szentendrén, huszonhatan kerültek börtönbe, nyolc az internáltak száma, és kétszázkilencvenegyen kivándoroltak – ezek a megdöbbentő adatok olvashatók Máté György könyvének előszavában. A számadatok további magyarázat nélkül is mutatják, hogy az a forradalom, amely függetlenségi harccal is összefonódott, milyen széles rétegeket mozdított cselekvésre a kommunista-szocialista rendszer ellen hazánk népének egészét, azon belül pedig Szentendre akkori polgárait tekintve. A vérbe fojtott forradalom után ötvenegy esztendővel immár nyilvánvaló, hogy a magyar nemzet 1956-ban a világ történelmére is hatott, a szovjet birodalom álarcát mi, magyarok téptük le, s ettől kezdve látszott a diktatúra igazi, rémséges ábrázata a Nyugat felé is.
Máté György könyve röviden áttekinti 1956 országos történéseit, amire szükség is van, hiszen a szocialista rendszer összeomlása előtt ezekről nem lehetett írni és beszélni, s valójában máig sem váltak közismeretté. Az események leírása az 1956. október 22-től 1958. október 27-ig terjedő időszak részesévé teszi az olvasót, napról napra bemutatva, hogyan zajlott a forradalom Szentendrén attól kezdve, hogy október 24-én a város lakossága tüntetésre vonult föl a pártház, a rendőrség és a városháza elé. Máté György beszámol a népfrontbizottság megalakításáról, az első, október 26-i fegyveres megtorlásról, amelynek Tóth Lajos lett az első áldozata, a forradalom első hősi halottja Szentendrén. Október 30-án és utána már az Ideiglenes Nemzeti Bizottmány hozza a forradalmi intézkedéseket a településen. Ennek november elsejei kiáltványa voltaképp a forradalom győzelmének helyi igazolása; e kiáltvány eredeti szövegét is közli Máté György. November negyedike, a szovjet hadsereg beavatkozása után a Kádár-kormány fokozatosan átveszi a hatalmat az országban. Szentendrén még november tizenharmadikán is ténykedett a nemzeti bizottmány, amelynek sikerült megőriznie a rendet. A városba bevonuló szovjet haderő parancsnokának Zauer János, a bizottmány elnöke megmutatta a tanácsterembe gyűjtött fegyvereket, lőszereket, s mint Máté írja, a szovjet tiszt elégedetten rázogatta a „sztaraszta” kezét. (Később, a leszámolások idején Zauer Jánost és dr. Huzsvik Györgyöt, a bizottmány jogi tanácsadóját több év börtönre ítélik.)
A könyv bő anyaga kitér a szentendrei munkástanácsok szerepére, az egyházak és a ferences gimnázium tevékenységére, Kádár János és a „szovjet vezető elvtársak”, Malenkov, Szuszlov és Szerov november 16-án Leányfalun tartott titkos találkozójára, amelyen a jelek szerint Kádárt eligazították arról, hogy mi a teendő Nagy Imrével és társaival. Külön fejezet mutatja be a szentendrei ötvenhatosokat, csaknem kétszáz szentendrei polgárról olvashatunk lexikoncikkszerű összeállítást. Majd pedig számos személyről részletesebb képet ad a szerző. Olvashatunk Kareszról, a mentősről, a géppuskás Gódor Gyuláról, a tanár Krajcsovics Mártonról, a börtönben is orvosi hivatását ellátó dr. Pálffy Andorról és másokról, akiket a nagy idők tettek a maguk környezetében (nem túlzás!) nagy emberré.
A forradalmat ellenforradalommá hamisító Kádár-rendszer megtorló tevékenységét is összefoglalja a kötet. Börtönviselt és más módon zaklatott, kisiklatott életű honfitársaink életsorsa is igazolja a régi mondást: historia est magistra vitae, a történelem az élet tanítómestere.
A forradalom történetének emlékezetéről Máté György által megírt, összeszedett és kötetbe rendezett forrásanyag immár nemcsak a szentendrei lakosságnak tanulságos, hanem mindenkinek, aki törődik hazánk jelenlegi és jövőbeni sorsával. A könyv arra nevel: igaz és tisztességes ügyért minden áldozatra képeseknek kell lennünk. Példát mutat a kötet szerzője is, akinek munkáját számosan követhetnék az ország településein 1956 eseményeinek hasonló feldolgozásával.
(Máté György: 1956 Szentendrén – A forradalom története, szereplői és dokumentumai. Pest Megyei Könyvtár, Szentendre, 2007. Ármegjelölés nélkül)