Most felöltözünk, és irány a bölcsi, várnak a többiek – mondja kedves hangon az édesanya alig kétéves kislányának. Vagyis általában hasonlóképpen válaszolna a szülő gyermekének, ha a nyűgös, reggeli készülődéskor útnak kell indulni a bölcsődébe. Arra a helyre, ahol a kis poronty hasonló korú társaival lehet együtt, játszhat, nevethet, természetes környezetben fejlődhet, tanulhat. Egészségesen cseperedhet, mert jókedvű, szeretetteljes légkör övezi.
A kistérség adottságai
Nógrád megye északi részén, a szlovák határnál, az Ipoly völgyében és a Cserhát ölelésében fekszik Szécsény. Keskeny, kanyargós úton jutunk el az ősidők óta lakott városhoz, amely csendesen, 46 négyzetkilométeren bújik meg a dombok között. Tizenhárom település mintegy húszezer lakossal együtt alkotja a kistérséget, a központnak számító Szécsényben 6524-en laknak. A szemünk elé táruló festői tájat kristálytiszta vizű patakok szelik keresztbe.
Emellett a város tele a modern kor vívmányaival: multinacionális cégek üzleteivel, és az ezzel szemben jellemző munkanélküliséggel, elmaradottsággal. A lakosság 35,7 százaléka munkanélküli, a térségben lévő potenciális munkalehetőség a gyertyagyár. A helyiek szerint ez azonban olyan rossz körülmények között és kiszámíthatatlanul dolgoztatja munkásait, hogy sokan inkább az önkormányzat által felkínált ideiglenes közmunkát választják, a munkanélküli-segéllyel kiegészítve.
A városból hamar továbbmegyünk az alig pár percre fekvő Varsányba, amelynek utcáit a félóránként fel-feltűnő egy-két ember teszi élőbbé. A családi házak sorából kitűnik egy színes matricákkal díszített ablakú, amelyen felirat: gyermekház. A megnevezés kisebb tartalmi bővítéssel a bölcsőde szinonimája. Egy intézmény, amely az elmúlt fél évben jócskán megváltoztatta a helyi bölcsődés korú gyermekek és szüleik életét. Mert bár a szécsényi kistérségben 4200 gyermek él, a bölcsődének már a nyomára is csak néhányan emlékeznek. A kisgyermekek közösségi életét talán a környező vidéken található egyetlen játszótér szimbolizálja.
A szécsényi kistérségben élő gyermekek negyven százaléka – a háztartás jövedelmi helyzetét tekintve – szegény. A korábbi években a gyermekek húsz százaléka élt olyan családban, ahol a munkaképes korú felnőttek közül senkinek sem volt állása. Az idén ezeknek a gyermekeknek az aránya harminc százalék fölé duzzadt.
A gyermekek nevelkedésük során szüleik mintáját veszik át, tanulják a családban tapasztalt viselkedési formákat. Bár a törvény is úgy rendelkezik, hogy a gyermeknevelés elsősorban a család joga és kötelessége, a bölcsőde, óvoda kiegészítő szerepe igencsak felértékelődik akkor, amikor szűkösek a család lehetőségei.
A gyermek mint érték
Belépve a gyermekház kis előszobájába, karácsonyi hangulat fogad. „Célunk az egészséges életmód kialakítása” – olvasom a falon függő parafatáblán. A napirend kötetlen, reggel kilenc órától délután egyig bármikor behozhatja a szülő gyermekét, és ha szeretne, itt is maradhat vele.
– Ebben különbözik az általában vett bölcsődétől, hogy a szülő is itt maradhat – meséli Anikó néni, aki dadusként és szülőként is jelen van. Miközben beszélgetünk, megannyi érdeklődő szempár szegeződik ránk. Anikó kisfia megbújik az ölében, a szobában ücsörgő másik pedagógus karjába pedig egyszerre három lurkó csimpaszkodik.
– Hárman vagyunk összesen dajkák, és a bölcsisek, akik ide járnak, olyan heten-nyolcan vannak, de voltunk már tízen is – tudjuk meg.
A gyermekháznak jelenleg két szobáját használják: az egyikben játékok sorakoznak, a másik üresen tátong, de ott lehet rendetlenkedni, rohangálni, ha odakint rossz az idő.
– A korai két-, három-, négyéves gyermekkor döntően meghatározó a kicsiknél – járja át Anikó szavait a szülői felelősség. A fiatal anyuka szeptember óta dolgozik a gyermekházban, de szerinte az a közösség, ami lassan itt kialakulhat, fontos mérföldkő lehet a szülők és gyerekeik életében. A kiscsoportból kilóg egy kislány, akinek viselkedése és mozdulatai eltérnek az átlagostól. A mai pedagógia valószínűleg sajátos nevelési igényűnek hívná Tinát, akiről elmeséli a dadus, hogy másfél évesen még nem tudott járni, beszédkészsége pedig azóta javult jelentősen, amióta ide jár. Közben megérkezik az egyik anyuka, aki a gyermekházzal szembeni bizalmatlanságát immár leküzdve, minden- nap elhozza kislányát.
Az ifjúság feléledése
Száz méterre a gyermekháztól, az utca végében lepusztult művelődési ház éktelenkedik. Elhajtva az épület fala mentén burjánzó bokrok ágait, előtűnik egy ajtó és pár lépcsőfok, amely lefelé vezet, mintha az alagsorba igyekeznénk az ifjúsági klubot keresni. De jó helyen járunk, az önkormányzat ugyanis ezt a helyiséget biztosítja a helybéli fiataloknak, hogy megszervezzék kis közösségüket. A lehetőség még így is több, mint korábban.
„A belépési díj a Varsányi Klub működését segíti” – olvasom a bejáratnál, amiről hamar elmeséli a bent várakozó két fiatal, hogy a hétvégi bulik alkalmával szedett belépő árára vonatkozik. A klub egy nagy teremből és egy-két leválasztott kisebb szobából áll. Közepén pingpongasztal, jobbra kanapé, előtte frissen vásárolt tévé, DVD-lejátszó. A falakon a középiskolás hangulatot idéző poszterek, amik mögül kikandikál a terem egykori lambériaburkolata.
– Tizenkettő-tizenöt fő a klubtag, ők havi négyszáz forint tagdíjat fizetnek – meséli az egyik vezető. Szilárd mellett még öten vannak fenntartók – ahogy ők hívják magukat. Alig egy hónapja nyitottak, de már volt egy buli, ahová 120-an jöttek el. A fiúk szavaiból sugárzik az izgalom, hogy valami újnak az alapítói lehetnek, nem szokványos errefelé ugyanis az ifjúsági klub, ezelőtt vagy a falu kocsmájában, vagy a városi diszkóban jöttek össze a fiatalok.
– A kocsma forgalma annyira lecsökkent, hogy most már kilenckor bezár, pedig előtte akár éjfélig is nyitva volt – meséli Szilárd. – Úgy építgetjük ezt a helyet, hogy mindenki egy kicsit belead, többen mondták is, hogy ha kell valami, ők majd hoznak, ne vegyünk.
A fiatalok az önkormányzat fenntartásában lévő épületben kaptak lehetőséget arra, hogy működtessék a klubot, amelynek bevételeivel saját belátásuk szerint gazdálkodnak. A helybéli kocsmával megelőzendő konfliktusokat úgy oldották meg, hogy a hétvégi bulikban a jövőben a kocsmáros kis büfét alakíthat ki. Hétköznap a 16–19 évesek itt töltik délutánjaikat, beszélgetnek, tévéznek, zenét hallgatnak, hamarosan pedig már egy biliárdasztallal is bővülni fog a foglalatosságok kínálata.
– Hét-nyolc ifjúsági klub van a kistérségben, amire már tényleg azt lehet mondani, hogy vannak fiatalok, a többi még felújításra szorul, vagy nincsenek emberek – mondja Beszkid Erzsébet ifjúsági tanácsadó. Ő és Simon Miklós felügyelik az újdonsült klubokat, segítik a fiatalokat. Erzsébet azt meséli, sokszor okoz gondot az önkormányzatok szigora; attól tartanak, hogy a klubokban összejött fiatalok balhéznak majd. – Azt kellene néznie az önkormányzatnak, hogy a saját falujában a fiatal ott maradjon – hangsúlyozza Erzsébet, aki szerint az lenne a cél, hogy minél több fiatalt becsábítsanak a klubokba.
Alig egy kőhajításra egy másik faluba, Nógrádsipekre érünk, ahol egy középiskolás korú fiú fogad minket. Az ottani önkormányzat oldalában lévő pince ajtaját nyitja, hogy megmutassa, min dolgoznak hónapok óta. A keresztboltozatú téglapincének még nincs aljzata, Viktor épp azt meséli, mennyi földet hordtak ki, hogy neki lehessen kezdeni az alapozásnak, a vezetékek cseréjének. Amikor megkérdezem, mi célból fogtak ekkora munkába, azt válaszolja: – Hogy legyen hova mennünk.
Háttérfolyamatok
Mindez az egyik oldalról közösségfejlesztés, ifjúsági program, másrészről viszont, ha például egy fiatal lány szempontjait nézzük, akkor azt a választási lehetőséget jelenti, hogy esténként a diszkóba megy ismerkedni vagy a művelődési házba – magyarázza Beke Márton. A szakértő, aki Budapestről és néha Szécsénybe utazva személyesen is végigkíséri a programot, az indulásról elmondja: a szécsényi alkalmazási kísérlet, születéstörténetét tekintve, a „Legyen jobb a gyerekeknek!” nemzeti stratégiába illeszkedik.
– Tavaly tizenegy, az idén 35 millió forint célzott állami támogatást kaptunk, amit pályázati források, illetve az MTA– MeH stratégiai kutatási programja egészít ki. A program finanszírozását tehát jelenleg rövidebb-hosszabb idejű egyedi, illetve projekttámogatások biztosítják. – Középtávon biztos finanszírozást a Norvég Alaphoz benyújtott, támogatásra javasolt pályázat fog jelenteni – mondja bizakodón. Ez ugyanis az egyetlen biztos forrás a jövőre nézve, hogy egyáltalán folytatni tudják azt a programot, amelyhez ugyan a kormány a nevét adta, de a működés tekintetében láthatóan magukra hagyta őket.
A szécsényi célok között szerepel a szegénységben élő gyermekek számának csökkentése, a térségben élők – elsősorban a gyermekek és családjaik – életkörülményeinek és esélyeinek javítása. – Segíteni őket abban, hogy képessé váljanak önmaguk és környezetük fenntartható fejlesztésére – hangsúlyozza Beke Márton. Az eddig még csak rövid távon mérhető eredményekről azt mondja: „már most érezzük azok körében, akik részt vesznek az ifjúsági klubok szervezésében, vagy elviszik kisgyermekeiket a gyermekházba, hogy visszanyerték a hitüket abban, hogy van remény, vannak lehetőségek.”
A kísérleti program jelenleg főként a kistérség sajátosságaira épít, és az állam által nem biztosított gyermekvédelmi alapszolgáltatásokat hivatott pótolni. Szécsényhez hasonló kistérség az országban 33 van, ahol szintén felmerülhet, hogy hiányoznak a gyermekek egészséges fejlődéséhez szükséges körülmények, azok, amelyeket alapvetően a család jelent.
szén monoxid
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával vittek kórházba egy embert
