Egy ország labdarúgásának erejét egyrészt a válogatott, másrészt a kupacsapatok eredményessége mutatja. A nemzeti gárda – ahogy azt számos régebbi és új példa mutatja Dániától Horvátországig – magas színvonalú hazai bajnokság nélkül is érhet el figyelemre méltó eredményeket, a klubok viszont értelemszerűen nem. A magyar helyzetre adaptálva e törvényszerűségeket, válogatottunk „internacionalizmusa” már megvalósult, a legutóbbi Eb-selejtezőkre jelölt bő keretből öten játszanak az NB I-ben. Közülük végül csak két debreceni játékos kapott lehetőséget: a moldávok ellen Dzsudzsák hetven, a görögök ellen Leandro öt percet. Légiósok hada ide vagy oda, az eredményesség még hagy kívánnivalókat maga után.
Akkor viszont mit mondjunk a hazai NB I erejét reprezentáló nemzetközi kupacsapatainkról? A bajnok Debrecen a BL 2. selejtezőkörében kezdett, s végzett is a svéd Elfsborg elleni oda-visszavágó után (0-1, 0-0). Az ezüstérmes MTK már az UEFA-kupa selejtezőjének 1. fordulójában elvérzett az örmény Mikával szemben (2-1, 0-1, idegenben lőtt gól). Ugyanebben a sorozatban a kupagyőztes Honvéd előbb átverekedte magát a moldáv Nistru Otaci-on (1-1, 1-1, büntetőkkel), de a német Hamburg megálljt parancsolt (1-1, 0-4). A tavalyi divathoz hasonlóan egyetlen honi gárda sem érte meg még az őszt sem az európai porondon.
Objektív tények mutatják tehát, hogy a magyar bajnokság egyértelműen gyatra. Ezek után pedig három variáció következhet „kezelésének” módjáról, s mindegyikre találunk példát a magyar médiában. Az első, hogy mintha nem vennénk tudomást a színvonalról, rendszeresen és részletesen tudósítanánk a mérkőzésekről, hiszen „egymás között” éppen izgalmak is adódhatnak. A második, hogy a minimumra redukáljuk az NB I megjelenését, mondván, borzasztó, és a nézőszámok alapján már alig érdekel valakit. A harmadik – s szándékunk szerint mi ezt követjük –, hogy a rangadókról és egyéb fontosabb történésekről rendes terjedelemben tudósítunk, egyébként pedig szűkebbre fogjuk a hírfolyamot. Magyarázat gyanánt annyit mondhatunk, a magyar sportrajongóból hitünk szerint az utóbbi sanyarú évtizedek még nem ölték ki teljesen a labdarúgás szeretetét. Ezt mutatják a ritka sikerek (például a ZTE 2002-es Manchester-, vagy a válogatott idei olaszverése) utáni, nézőszámban mérhetően is felélénkült érdeklődés, vagy az ebben a hónapban végzett felmérés, amely szerint a magyarok egyharmadát még mindig érdekli a futball.
Összefoglalva tehát bízunk benne, hogy egyszer még érdemes lesz komolyan foglalkozni az NB I-gyel is. Most még nem. Újra és újra előhozakodhatnánk a pár ezres átlagnézőszámmal vagy azzal, hogy a Ferencváros és a Haladás másodosztályban ragadása tovább csökkentette az érdeklődést, de ez a tény egyéb elemzést nem igényel.
Nézzük tehát a pályán történteket. A sorozatban háromszoros bajnok, címvédő Debrecen a nemzetközi előrelépés miatt szerződtette tavaly Miroslav Beráneket, de mint fentebb írtuk, nem történt pozitív elmozdulás. A cseh mester, akinek december 31-én jár le a kontraktusa, a múlt héten már el is köszönt a csapattól, utódját ezen a héten nevezik meg. A gárda jelenleg az NB I harmadik helyén áll, nincs veszve tehát semmi, pontosabban Szima Gábor klubelnök szerint a korábbi látványos, attraktív játék veszett el, s vele a közönség is. Mert a Hajdúságban hazai unikumként a közelmúltban még tömegeket vonzott a lelátóra a foci.
Kispesten pozitív változások történtek, a kupagyőztes Honvéd maga mögött tudva egy korrekt tulajdonost és egy megszépült stadiont, sokáig uralta a tabella elejét, miközben nemzetközileg sem vallott egyértelmű szégyent. Ám a végére becsúszott pár váratlan kudarc, az utolsó fordulóbeli tatabányai 3-4-gyel pedig senki sem tud elszámolni. „Leromboltunk mindazt, amit felépítettünk” – értékelt a meccs után Supka Attila vezetőedző, s mindezt nyilván nem csak erre a meccsre értette. A Honvéd mindenesetre a második pozícióban telel, s ha bejönnek erősítési tervei (Zsolnai, Filó és még négyen-öten), akkor esélyes lehet az első helyre. Ahol az egy mérkőzést be sem fejezett MTK végzett, bizonyítva, hogy külföldi eladásra szánt tizenéves fiataljaival – kiegészítve a rutinos Véghgel és Lambuliccsal – magyar szinten bajnokesélyes gárda jöhet össze. Amikor évekkel ezelőtt Várszegi Gábor vaskos milliókat költött az Illés és Halmai nevével fémjelzett csapatra, az akkor sem ért el sokkal többet, mint most a csökkentett költségvetéssel és az utánpótlás-akadémiáról kirepült tinikkel. Az pedig, hogy közben még inkább alászállt az NB I színvonala, messze nem (csak) az MTK hibája.
Felesleges lenne csapatonként végigmenni a mezőnyön, de néhány kiemelést érdemes tenni. A nyáron alaposan bevásárolt Újpest nehéz kezdet után csatlakozott az élbolyhoz (4.), a régóta érintetlen gerincű Kaposvár váratlanul jól teljesít (5.), a Vasas váratlanul rosszul (14.). A nem gyenge kerete ellenére bukdácsoló Paksot Gellei Imre némileg összeszedte (13.), a Tatabánya legutóbbi bravúrja ellenére biztos kiesőnek tűnik (16.). A Fehérvár és Sopron esete külön történet, a tulajdonosi válság a koronázó és a hűséges város labdarúgását is alaposan megtépázta. A székesfehérvári futballisták a ki nem fizetett pénzek és üres ígéretek ellenére szakmailag helytálltak, a középmezőnyben vannak (9.), megnyerték a Ligakupa őszi sorozatát, s érdekeltek még az MK negyeddöntőjében is. A maga nemében csoda mindez, összehasonlítva a hasonló helyzetben lévő soproniakkal, akik Vizer László Máriusz távozása, az olasz tulajdonosok érkezése között elveszve szintén a kialkudott jussukért küzdenek. Csak nekik mindez a teljesítményükön szintén meglátszik (15.).
Az MLSZ mindkét szorult helyzetben lévő klub esetében vizsgálatot helyezett kilátásba, miközben előkelő kívülállóként szemlélte az eseményeket, noha az indulási licenceket nyáron minden további nélkül kiadta. A tulajdonosi válságot nyugodtan kiterjeszthetjük általános vezetői válsággá, amelyből ki kell valahogy kecmeregni, hogy a gazdasági és szakmai válság megszűnjön. Utóbbi kettő ugyanis előbbi nélkül nem megy.
