Rég nem volt olyan nehéz helyzetben az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed), mint a nemsokára esedékes alapkamatdöntése előtt. A Fedre nehezedő nyomást jól mutatja, hogy elemzők már az 50 bázispontos csökkentést tartják szükségesnek ahhoz, hogy a zöldhasú mélyrepülését meg lehessen állítani, s az augusztusi hitelválság újabb hullámát ki lehessen védeni. Kétségtelen, hogy a dollár hatvan éve tartó – a brit font, a német márka és a francia frank valutakosarát a második világháború után felváltó – egyeduralma az utóbbi időben több okból is megkérdőjeleződött. Bár a dollár több átmeneti válságot is átvészelt már, egészen a mostani gyengülésig nem akadt olyan versenytársa, amely valós alternatívát kínált volna a nemzetközi fizetőeszköz funkció betöltésére.
Az Economist szerint az 1977-es, az 1988-as és az 1993-as hullámvölgyeket azért is élhette túl a zöldhasú, mert nem volt helyette más, most azonban itt az erős versenytárs euró. Ám a hetilap szerint a nyáron kezdődött másodlagos jelzálogpiaci válság hatására könnyen „másodlagos valutává” süllyedhet az amerikai fizetőeszköz – főként a befektetők bizalmának megrendülése miatt. A „Dollárpánik” című elemzésében a brit szaklap hangsúlyozza: a dollár teljes összeomlása igazi katasztrófa lenne, bár ennek nem kell szükségszerűen bekövetkeznie. A mostani bizalmi válságot jól mutatja, hogy a dollár négy hónap alatt hat százalékot veszített értékéből. Ez ugyan jórészt az amerikai ingatlanpiaci árak zuhanása miatt következett be, a gyengülés mélyebb okai azonban már jóval hamarabb elkezdték éreztetni hatásukat. A Bush-kormányzat túlköltekezése, az államadósság növelése, a külkereskedelmi deficit felhalmozódása miatt a dollár az utóbbi években egyre kevesebbet ért. Míg 2002-ben még 86 centet adtak egy euróért, addig ma már másfél dollárt kérnek egy euróért, s a különbség nem csak a közös európai fizetőeszköz megerősödésének köszönhető. Sőt, a kereskedelemben leggyakrabban használt valuták kosarával szemben is látványos a dollár mélyrepülése: öt év alatt 24 százalékot veszített értékéből ebben a vonatkozásban is. Bár a világkereskedelmi ügyletek 65 százalékát a Nemzetközi Valutaalap kimutatásai szerint még mindig dollárban kötik, a pénzromlás gyors üteme miatt egyre többen térnek át az értékálló euróra. Még nagyobb veszélyt jelent azonban a dollártartalékok sorsa: jelenleg a legnagyobb volumenű, 1400 milliárdnyi tartalék Kína kezében van, amelyet Japán követ ezermillió dollárral, de meghatározó az olajtermelő országok részesedése is.
Míg Kína a dolláradósságok legnagyobb felvásárlójaként gyakorlatilag sakkban tartja gazdasági vetélytársát, addig az Arab-öböl menti olajállamok egyre kevésbé hajlandóak tűrni a pénzromlás okozta veszteségeket. Már korábban is kilátásba helyezték: leválasztják saját valutáikat a dollárról, mert el szeretnék kerülni a begyűrűző inflációt, s meg kívánják erősíteni valutatartalékaik igazi értékőrző szerepét. A döntésről december harmadikán tárgyal az öböl menti olajállamok szövetsége.
Ezúttal azonban nem csak a rossz hitelkihelyezések miatt fájhat az amerikaiak feje, hanem egy esetleges gazdasági visszaesés lehetősége miatt is – írja az Economist, amely szerint a dollár értékének zuhanása könnyen egy lefelé tartó spirálba kényszerítheti a zöldhasút.
Három fő cápa úszkál az amerikai gazdaság vizein – idézi a Financial Times brit gazdasági napilap tegnapi száma a Deutche Bank közgazdászait, akik szerint a magas olajárak, a hitelválság és az ingatlanpiaci pangás valóban komoly aggodalomra adhatnak okot a dollár jövőjét illetően.
Támadást indítottak a húszik Izrael repülőtere ellen
