Rongy

Ha valaki még nem ismerne, én vagyok a Puszika néni, így tudja a nevemet az egész világ, mert ha úgy mutatkoznék be, hogy özvegy Töviskes Gyuláné, akkor csak néznének rám, mint üveges a hanyatt esésre, mert, ugye, az meg ki a nyavalya, pedig én vagyok. A pályafutásom későn kezdődött, éppen betöltöttem a hatvanötöt. Egy talponállóban dolgoztam a kőbányai vasútállomás közelében mint takarító személyzet. Nagy tisztelet övezett, ajánlatot csak egyszer kaptam, de az illető józan volt. A vendégek szerettek, mert ha kiömlött a sör vagy a fröccs, máris száguldottam a szivaccsal, esős időben pedig napjában tízszer is felmostam a ronda, szürke követ.
A boltvezető – Patkánynak hívták, az igazi nevét nem tudom –, a születésnapomon megajándékozott egy nyeles felmosófával. „Fogja Puszika, ezzel tologassa a fókát, nem bírom hallgatni, hogy nyikorog a dereka!” – mondta ez a Patkány, aki amúgy a légynek is ártott. Higgyék el, nyeles felmosófával dolgozni olyan, mint karácsony éjszakáján az angyalokkal énekelni. Attól kezdve megszépült a munkám, egyenes derékkal siklottam a ronggyal egyik saroktól a másikig. Gyakran bejárt hozzánk egy bőrkalapos úr, vastag, magyaros bajusszal. Mindig hét kisfröccsöt ivott, de egyszerre kikérte. Éppen a söntés előtt töröltem fel, amikor ez az ember megragadta a vállamat. „Öröm nézni a rongyvezetését, Puszika, lágyan tolja, mégis célratörően! Elképesztő csuklója van!” Néhány szobafestő eldobta a sörét, úgy röhögött. „Nem akar leigazolni a vénasszonyok hokicsapatába, Puszika néni?”
Másnap délben a bőrkalapos meghívott ebédelni a Harmat utcai önkiszolgálóba. Gulyásleves, túrós csusza. Ő megint hét fröccsöt ivott, én csak négyet. Tisztelettel beszélt velem, elmondta, hogy az Óhegyi SC kézilabda-szakosztály elnöke, és szeretne engem feltörlőnek alkalmazni. „Gondolja meg, Puszika, az egyetemes magyar sportot szolgálhatná!” Mire én: „Uram, ez túl átlátszó, ha tetszem magának, próbálkozzon jobb szöveggel! Nincs véletlenül bélyeggyűjteménye?” De kiderült, hogy komoly az ajánlat. Ha valaki nem tudná, a feltörlőnek az a feladata, hogy a bíró intésére berohanjon a pályára, ha valamelyik játékos eltanyázik, és odakeni az izzadságát. Néhány másodperc alatt tökéletes munkát kell végezni, mert ha csak féltenyérnyi nedvesség marad a padlón, a játékos úgy megcsúszik rajta, hogy meg se áll a Bajkál-tóig, ott is hálóval fogják meg!
Egye fene, elvállaltam, csak jobb, mint a büdös kocsmában szívni a füstöt! A kézilabda egyáltalán nem érdekel, ennek ellenére a játékosok hamar megszerettek, sőt egy idő után ragaszkodtak hozzá, hogy a vidéki mérkőzéseken is én töröljek, ugyanis észrevették, hogy olyankor sokkal jobban megy a játék. Külföldön néha magyarázkodni kellett, nem értették, miért alkalmaz a csapat saját feltörlőt, de aztán beletörődtek. Jöttek sorban a győzelmek, bajnokságot nyertünk a harmadosztályban, aztán a másodosztályban, egyre feljebb kerültünk, neves csapatokat vertünk rommá, elhoztuk a trófeát a jelentősebb külföldi tornákról. Általában én is a kispadon ültem, mert a játékosok addig nem léptek pályára, amíg a rongyomat meg nem érintették, de volt, aki megcsókolta, sőt időkérések alkalmával az edző a kezében tartotta, hogy erőt merítsenek belőle.
Pedig nem is rongy volt az, megmondom őszintén, hanem apám flanel pizsamaalsója, a hadifogságban szerezte egy kijevi cukrásztól. Abban jött haza 1946-ban. Olyan jól szívta a nedvességet, hogy egy húzásra szárazra törölt. A sanghaji mesterek tornáján tűnt el a bezárt öltözőből. Tűvé tettünk mindent, de nem került elő. Attól kezdve semmi nem sikerült, a csapat lecsúszott, meccset sem nyert többé, tavaly aztán a szakosztály is feloszlott. A pizsamaalsóról néha kaptam híreket. Egy darabig állítólag Vang Hao asztaliteniszező fenomén használta, tőle a Forma–1-be került, a Ferrari istállóhoz, de amikor Schumacher visszavonult, eladták Roger Federernek, aki, miután felkapaszkodott a tenisz-világranglista élére, csillagászati összegért engedte át az olasz labdarúgó-szövetségnek, néhány héttel a legutóbbi világbajnokság előtt. Most állítólag fent van északon, a norvég női sífutó-válogatott használja.
Nem tudom, van-e a történetnek tanulsága. Egyszer szegény apám megjelent álmomban. Dühös volt, amiért nem tudtam vigyázni a holmijára.