Vonzatok

Naciye Güngörmüs a nagy hírű Ankarai Egyetem hungarológia tanszékének professzora. A tanszéket Rásonyi László, a török onomasztika (névtan) legkiválóbb kutatója alapította. Hosszú időn át ez az intézmény volt Törökország és Magyarország között a tudomány összekötő hídja. Ma is kiváló tanárok oktatják magyar nyelvre és irodalomra a diákokat, közöttük Naciye Güngörmüs professzor, akit különösen sok szál fűz hazánkhoz. Ott kezdte tanulni a magyar nyelvet 1982-ben, ahol most oktatja, majd Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia minősítőbizottsága előtt kandidált 1994-ben a török és magyar igék összehasonlító vizsgálatából. Kutatási területe a magyar nyelv és irodalom, a török–magyar kapcsolatok, nyelvtörténet, török és finnugor nyelvi kapcsolatok. Nincs még egy ember török földön, aki olyan jól ismerné és anynyira szeretné a magyar irodalmat, mint ő. Nyelvész és műfordító, számos irodalmi mű török tolmácsolója. Nemrégiben ismét hazánkba látogatott.
– Amikor 1986-ban először voltam Magyarországon, hogy tökéletesítsem a nyelvtudásomat Debrecenben, a nyári egyetemen, akkor jöttem először Karcagra is. Ennek a településnek külön helye van a szívemben, és szerintem minden török ember szívében, ugyanis itt született Németh Gyula nyelvész, turkológus. Németh neve és életműve különösen sokat jelent azoknak, akik a tudománnyal foglalkoznak. Az ő tanítványa volt a sajnos fiatalon elhunyt Mándoky Kongur István is, aki szintén Karcag szülötte. Őt is becsülik a török tudósok.
– Ön is elsősorban nyelvész.
– Törökországban a nyelvészetet egyáltalán nem könnyű művelni, mert az embernek nincs igazán lehetősége megbeszélni a kollégáival a szakmai kérdéseket. Nálunk csak kevesen foglalkoznak ilyen témákkal, így sokszor nagyon nehéz megoldani a problémákat, de azért persze nem lehetetlen. Érdekel a török–magyar összevető szófaji vizsgálat, de ez a munka még jó ideig eltart. Foglalkoztatnak a török–magyar nyelvi és irodalmi kapcsolatok, illetve a két nép kapcsolatának visszhangja az irodalomban. Az Ankarai Egyetemen a posztgraduális képzésen belül vannak is ilyen előadásaim. Jelentek meg cikkeim a török–magyar nyelvi érintkezésről, például az oszmán-török hatása a magyar nyelvre témában. Egyik kedvenc területem a rovásírás kutatása; s 1999-ben jelent meg a magyar–török igeivonzat-szótáram.
– Mennyire érdeklődnek a magyar nyelv iránt Törökországban?
– Meglehetősen sokan tanulnak a magyar tanszéken. Nagyon szeretem a tanári munkámat, szép feladat ezt a nyelvet tanítani. Korábban magyar irodalmat is oktattam, és négy évvel ezelőtt én szerveztem Kütahyában a Kossuth-konferenciát is. Aki a magyar tanszékre jön, a szeretet hozza ide.
– Jelen van Törökországban a magyar irodalom?
– A második világháború alatt Halasi-Kun Tibor és Rásonyi László elindítottak egy folyamatot, és nagyon szép eredményeket értek el. Több mint negyven magyar szépirodalmi művet fordítottak le törökre, amelyek a török közoktatási minisztérium által indított sorozatban jelentek meg. Az ötvenes és a hatvanas években szinte teljesen elapadt ez a folyam. A hetvenes évektől kezdve már nem magyarból fordították az alkotásokat, hanem az angol vagy a francia volt a közvetítő nyelv. Ennek is örülnünk kellett, mert legalább fordítottak valamit, s nem engedték elfelejteni, hogy a világirodalom része a magyar irodalom is, és érdemes vele foglalkozni. Az akkori fordítók nem voltak hungarológusok. Az utóbbi időben olykor a fiatal generáció tagjai is megpróbálnak egy-egy kisebb novellát átültetni török nyelvre, és megjelentetni, a kiadókkal azonban nem könnyű boldogulni.
– Önnek mégis megjelent jó néhány fordításkötete.
– Foglalkoztat a huszadik századi magyar irodalom: 2000 őszén jelent meg fordításomban a második világháború utáni magyar novellairodalomból egy válogatás. Fordítottam többek között Déry Tibor, Illés Endre, Illyés Gyula, Bihari Klára, Szabó Magda, Sántha Ferenc, Örkény István műveit, de a szomszéd országokban élő magyar írókat, így Szlovákiából Duba Gyulát, sőt a világban szétszóródott magyarság íróit, mint Ferdinandy Györgyöt is. Ezek az írások többnyire a második világháborúról, az 1956-os forradalomról és az azt követő évtizedekről szólnak – az akkori magyar valóságról. Sajnos Törökországban nagyon nehéz beszerezni a fordítani való irodalmat, ezért is jövök, ha csak tehetem, Magyarországra, hogy megnézzem a választékot. A török kulturális minisztérium indított egy sorozatot Válogatás a modern világirodalomból címmel, ebben jelent meg a magyar irodalom is, amelynek bemutatását én két kötetre tervezem. A Balaton kultúrtörténészének, Lipták Gábornak a műveiből való válogatás 2004-ben jelent meg, és tervezem egy novellagyűjtemény átültetését is a két világháború közötti magyar irodalomból válogatva. Azok a szerzők kapnak benne helyet, akiknek a munkássága a század első felében meghatározta a magyar irodalmat. Nagy kihívás lesz megértetni a török olvasókkal a művészeti irányzatokat. Lefordítottam Nádas Péter Egy családregény vége című könyvét (jelenleg kiadás alatt), de megjelent Képes Géza Kőbe vésett eposzok (1995), Móricz Zsigmond Árvácska (1997), Jókai Mór Az utolsó budai pasa (2001) című műve is Törökországban. Nagyon boldog vagyok, hogy ezek a török olvasók elé kerülhettek, és ezzel is szolgálatára lehettem a magyar és a török irodalomnak. Emellett Füst Milán, Petőfi Sándor, Lipták Gábor, Balassi Bálint vagy Jókai Mór munkásságát bemutattam tanulmányokban. Úgy érzem, fel kell hívnom a figyelmet azokra a magyar írókra is, akik sokat foglalkoztak török témákkal. Ezeknek a sorában Jókai az első.
– Milyen további tervei vannak a magyar irodalom török népszerűsítésében?
– Elkezdtem összeválogatni egy új kortárs novellagyűjteményt, és jelenleg fordítom Spiró György Kvartett című színdarabját. Szeretném lefordítani Varga Domokos Kies Kiskunság, szeretett Szentmiklós című munkáját, amely a kiskunok krónikája. Tervezem régi kedves barátom, Körmendi Lajos posztumusz kötetéből egy fejezet lefordítását. Körmendi Lajost még egyetemista koromban ismertem meg, mindig találkoztunk, ha Magyarországra jöttem. Nagyon megrendített a halála.
– Számos társaságnak a tagja, többek között a Rodostó Alapítványé. Mit tehet a magyar kultúráért ez az intézmény?
– A Rodostó Alapítvány elsősorban azért alakult 1998-ban Magyarországon, hogy védje a törökországi magyar műemlékeket. A török és magyar emlékház mellet szeretnénk létrehozni a magyar kultúrát bemutató házat, ahol kulturális rendezvényeket, kiállításokat szerveznénk, és egy vendégház állna a Törökországban dolgozó magyar kutatók rendelkezésére. Állítottunk Mikes Kelemen-szobrot 2000-ben, a Magyarok utcájában egy székely kaput, és most a Mikes-ház felújítása következik.
– Hogyan értékelik a magyarokat Törökországban?
– Rokonszenvvel figyelik a magyarokat. Soha nem hallottam mást Törökországban, ha magyarokról vagy Magyarországról volt szó, csak szépet és jót.