A civil szerveződések nélkülözhetetlenek

Tudjuk-e, hogy az embereknek a belső hozzáállása nem kis ügy, hanem éppen ez a legfontosabb. Ettől függ, mi lesz Magyarország helye az átalakuló világban; ettől függ, lesz-e közös akarat arra, hogy a nemzet fennmaradjon a Kárpát-medencében – többek között e szavakkal köszöntötte „a Kárpát-medencében és az egész világon élő” magyarokat újévkor Sólyom László köztársasági elnök.

Hírösszefoglaló
2008. 01. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ősidők óta minden civilizációban megünnepelték, hogy a világ a sötétségből újra a világosság felé fordul – kezdte január 1-jei beszédét Sólyom László. Ez a remény, az újrakezdés ünnepe. Az óévet vidámsággal búcsúztatjuk, s így fogadjuk az újat is. Éjfélkor egy pillanatra elkomolyodunk – ám a Himnusz könyörgését is bizakodással énekeljük: víg esztendőnek kell végre jönnie.
Aki reménykedik, annak van belső iránytűje, van miből erőt merítenie. Hogy állunk tehát? – vetette föl a kérdést az államfő, aki szerint az ország állapotát nem lehet csak gazdasági adatokkal jellemezni; hogy egy országban jó-e élni, „azzal mérhető leginkább, hogy milyen az emberek egészsége, meddig élnek, jók-e az iskolák, milyen a természeti környezet, mennyire sikerült a szegénységet és a kirekesztettséget visszaszorítani”. Még fontosabb, hogy van-e az országban általánosan elfogadott, közös elképzelés a jövőről, hogy van-e összetartás az emberek között.
Azoknak az országoknak a sikere, amelyek kilábaltak a miénkhez hasonló nehéz helyzetből, ezen a kettőn alapult: egy határozott cél akarásán és a szolidaritáson. Nálunk ezzel szemben mindenki az ország pusztító megosztottságáról panaszkodik. S valóban sok kárt okoz a mindent a mi-ők sémára leegyszerűsítő fekete-fehér gondolkodás – hangsúlyozta Sólyom, s figyelmeztetett: az élet színesebb és teljesebb.
Kifejtette: országjárásai során rengeteg igyekezettel, jóakarattal, találékonysággal és együttműködéssel találkozott; „ezek az emberek mind hisznek egy közös célban. Hány település jut előre, ahol az emberek szót értenek egymással, és milyen jó tapasztalni jogos büszkeségüket!”
A családot állította példaként a széthúzással szemben: „a család maga is közösség, de a nagycsaládosok mozgalma településeket és egész vidékeket szervez meg. Nagyon sok iskola nemcsak jól tanít, hanem hatása messze kisugárzik az iskola falain túlra; bizony nemcsak kis falvakban, hanem – mint unokáim révén magam is örömmel tapasztalom – a fővárosban is” – hangoztatta az államfő. Hozzátette: „Rengeteg a segítő szervezet. Belegondolni is rossz, mi lenne nélkülük. A civil szerveződések immár nélkülözhetetlenek az ország számára. Az is reményt keltő, milyen sokan őrzik szakmájuk tisztességét és színvonalát! Ezek látszólag mind apró ügyek; többnyire egy-egy helyi közösséghez kapcsolódnak. De végül is ebből áll össze az ország.” A kérdés az: akarjuk-e, hogy ami kicsiben működik és jó, az országosan is úgy legyen – hangsúlyozta Sólyom László.
Tudjuk-e, hogy az embereknek ez a belső hozzáállása nem kis ügy, hanem éppen ez a legfontosabb. Ettől függ, mi lesz Magyarország helye az átalakuló világban; ettől függ, lesz-e közös akarat arra, hogy a magyar nemzet fennmaradjon a Kárpát-medencében – mondta a köztársasági elnök, rámutatva, újévkor, újrakezdéskor érdemes meggondolnunk és megerősítenünk, hogy van belső iránytűnk, hogy megőriztük a reményt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.