Lényegesen többet kell fizetniük a betegeknek például a gyógyszerekért, mert drasztikusan csökkentették a készítmények társadalombiztosítási támogatását, s a növekvő terheket csak kismértékben tudta enyhíteni, hogy a gyártók lejjebb vitték jó néhány medicina árát. Bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Szűkítették a fekvőbeteg-ellátó rendszer kapacitását, ágyakat, kórházi osztályokat, sőt egész intézményeket szüntettek meg. Minden eddiginél szűkebben határozták meg azt a teljesítménykorlátot, ameddig az egészségbiztosító finanszírozza a betegellátást, így egyre hosszabbak lettek a várólisták. Ha a megengedettnél több pácienst látnak el a kórházak, úgy a limit fölötti munkaért egy forintnyi finanszírozást sem kapnak. Az egészségbiztosítási kassza megtakarításával szemben tehát az egészségügyi intézmények jelentős – egyes hírek szerint már 60 milliárd forintot meghaladó – eladósodottsága áll. Így a tavalyi eredmény akár úgy is magyarázható, hogy a kiadások egy részét pufferként – ahogy a kilencvenes évek közepén a központi költségvetési hiányt az egészségbiztosítóra – most az egészségügyi intézményekre terhelték. Persze a pozitív eredményhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy 2007-ben a vártnál nagyobb bértömeg után fizettettek járulékot Magyarországon, a biztosítotti jogviszony ellenőrzésével az eddig egyáltalán nem fizetők arányát csökkentették. Ráadásul az állami költségvetés olyanok – munkanélküliek, nyugdíjasok, hajléktalanok – után is fizetett járulékot az egészségbiztosítás kaszszájába, akik után ezt eddig nem tette. Ez persze csak látszólagos többletet jelent, valójában csak arról van szó, hogy az állam egyik zsebéből a másikba rakta a pénzt.
Tudatos züllesztés?
Az ellenzék azt mondta: a korábban a társadalombiztosítónál megjelenő hiány ma a kórházaknál jelenik meg. Részben az intézmények eladósodásában, részben pedig úgy, hogy betegek ellátatlanok maradnak. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a tb-kasszában megtakarítás van, miközben az emberek egy része ellátatlanul éveket vár arra, hogy megkapja a fájdalomcsillapító kezelését vagy a szükséges mozgásjavító műtétjét.
A megtakarítást eredményező intézkedések fokozták a lakossági elégedetlenséget, hiszen a magyar beteg eddig nem volt hozzászokva például várólistához és vizitdíj-fizetési kötelezettséghez. Az egyre nehezebb helyzetbe sodródó intézményekről szóló hírek és az egészségügyben tapasztalt egyre súlyosabb visszásságok viszont talán könnyebben „befogadhatóvá” tették a hétköznapi ember számára azt a kormányzati üzenetet, amely szerint az állam rossz gazda, nem képes hatékonnyá tenni az ellátórendszert, képtelen a fejlesztésekre, tehát nincs más megoldás, be kell vonni az üzleti szereplőket. Sokan párhuzamba állították ezzel az egykori állami vállalatok tudatos lezüllesztését, majd aprópénzért történt privatizálását. Az elmúlt időszak egészségügyi intézkedései azt is jelentették, hogy a kormány elvégezte a biztosítási rendszer átalakításával járó piszkos munka egy részét. Nem hagyhatta ugyanis a kabinet, hogy az új biztosítási modellben a részben magántulajdonú egészségpénztárak első döntésként csökkentsék az ellátórendszer kapacitását. Óriási elégedetlenséget eredményezett volna mindez, még akkor is, ha később biztosan lesznek még kórházi osztály- vagy akár intézménybezárások is – ezt az Egészségügyi Minisztérium vezetői sem tagadják.
Teljes bizonytalanság
A biztosítási rendszer átalakításának elméleti kiindulópontja egyébként az az állítás, hogy a jelenlegi ellátórendszer pazarló, nem hatékony, és jelentős működési tartalékokat rejt magában. Az üzleti szféra belépésétől a kormányzati kommunikáció alapján azt lehetne remélni, hogy a tartalékok felszabadításával akár a jelenlegi finanszírozás mellett is hatékonyabb és színvonalasabb ellátást garantálnak majd, ezenfelül üzleti profitra is szert tesznek. Az új biztosítási modell működésének számos részlete ismeretlen és bizonytalan, rengeteg a még megalkotásra váró végrehajtási utasítás. Az embereknek mégis azt kellene elhinniük, hogy majd jobb ellátást kapnak, a piaci szereplőknek meg abban kellene bízniuk, hogy nem rombolódik le nehezen felépített piaci imázsuk, például az ellátások színvonalának romlásával, az ingyenes ellátások körének szűkítésével. Emellett üzleti szempontból is meg kell érnie egy olyan rendszerbe befektetni, amelyben a kötelezettségeik költsége csak nehezen becsülhető, felelősségük óriási, üzleti partnereik, azaz az egészségügyi szolgáltatók belső sajátosságaikat lényegében nem ismerik, bevételeik bizonytalanok (a fejkvótát később határozzák meg, számítási módja jelenleg még vitatott), továbbá az általuk vásárolni kívánt szolgáltatások ára is bizonytalan, későbbi jogalkotási folyamat függvénye. Nem tudva azt, hogy voltak-e, vannak-e a befektetőkkel háttér-megállapodásai a kormánynak, a pénztárak leendő tulajdonosainak elsősorban abban kell tehát bízniuk, hogy az ellátás hatékonyabb szervezésével kitermelik befektetéseik árát, működési költségeiket, és még nyereséghez is jutnak. A külső szemlélőnek meg abban, hogy ugyanannyi pénzből – tekintve az ígéretet, hogy nem lesz járulékemelés – magasabb működési költségek és profitkivétel mellett javul az ellátás színvonala.
Eltérő a szolidaritási elven működő egységes nemzeti kockázatközösségen alapuló társadalombiztosítás és a részben magántulajdonú egészségpénztárak esetén az érdekeltség a tekintetben, hogy a hatékonyság javulásából adódó megtakarításokat az ellátás javítására fordítják-e. Az előbbinél, az egységes állami rendszernél az érdekeltség megvan, de a képesség hiányzik a törvényi felhatalmazások és a működési költségek elégtelensége miatt a hatékonyságjavítás érvényesítésére. A magánbiztosítók esetében ez éppen fordítva igaz: a képesség megvan, de az érdekeltség hiányzik, illetve más irányú.
Csak a profit számít
A magánbiztosítók lényegében semmi másban nem érdekeltek, csak a profit megszerzésében. Hiába korlátozza a törvénytervezet a kivehető profit nagyságát az öszszes árbevétel 2 százalékában, a nyereség kivételének, könyvelésének számtalan olyan módja van, amely ezt a korlátozást ki tudja játszani. Ráadásul, mivel az emberek évente tudnak biztosítót váltani, a pénztár nem abban érdekelt, hogy betegségmegelőző programokat szervezzen, és így jusson költség-megtakarításhoz, hiszen ezek csak évtizedek múlva hoznak eredményt, és nem is abban, hogy a betegek minél jobb ellátást kapjanak, az ugyanis sokba kerül. Abban érdekeltek, hogy a jelenleg egészségeseket begyűjtsék, és a betegektől szabaduljanak. Mivel ez utóbbit nyilván csak korlátozott mértékben tudják megtenni, a törvény ugyanis tiltja a „kimazsolázást” – bár szakértők szerint erre is számtalan trükk van –, ezért várhatóan arra is törekedni fognak, hogy az ingyenes ellátások körét szűkítsék.
Noha kétségtelen, hogy a hatékonyság javítása nem alaptalan célkitűzés, mégis a törvény a megszámlálhatatlan kritikus szerint semmilyen tényleges garanciát nem ad sem az ellátottak, sem a piaci szereplők számára ennek teljesülésére. Sólyom László köztársasági elnök is azt mondta, amikor visszaküldte az Országgyűlésnek a biztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényt, hogy „sem a számítások, sem használható külföldi tapasztalatok nem támasztják alá, hogy ez a modell eredményes lenne. Így ez egy veszélyes kísérlet, amelynek mindanynyian – választási lehetőség nélkül – kényszerű kísérleti alanyai lennénk” – tette hozzá az államfő.
Nemcsak a hatékonyságjavulásra tett ígéret teljesülése kérdéses, hanem például az is, hogy a kormány szerint oda vezető út, a verseny megvalósul-e. Nézzünk egy példát a bizonytalanságra. A háziorvosi ellátásban a szabad orvosválasztás lehetősége megmarad, a pénztárak valamennyi, területükön működő háziorvossal kötelesek szerződést kötni. Elméletileg így egy háziorvosnak több biztosító szakmai eljárásrendjét, beutalási rendjét kellene követnie. Vagyis az ugyanazzal a problémával hozzá forduló biztosított esetében más-más módon kell eljárnia, nemcsak a beutalás tekintetében, hanem az ellátás, az esetleges gyógyszerválasztás módjában is.
Azon túl, hogy ez elképesztő kavarodást eredményezhet, a háziorvosra olyan adminisztratív és informatikai terhet ró, amelynek aligha képes megfelelni. Ha mégis, az jelentős többletköltséggel járna, amelynek fedezete kérdéses. Nem egy háziorvos már most arra készül, hogy tagtoborzó ügynöki tevékenységgel – amelyhez ugyan személyesen neki nem lesz joga, de természetesen erre is van megoldás – valamennyi hozzá tartozó beteget egy biztosítóhoz szervezzen, hogy ezzel egyrészt extrabevételhez jusson, másrészt, hogy a rá háruló többlet terheket csökkentse. Így valóban lesz verseny, ez azonban nem a beteg, hanem a háziorvosok érdekei mentén fog megvalósulni. Csak bízhatunk benne, de semmi nem garantálja, hogy ez a két érdek egybeesik.
Ismét áterőltetik a törvényt
A sok-sok bizonytalanság, s a köztársasági elnök kritikája ellenére az MSZP már bejelentette, hogy nem kíván érdemben változtatni a Sólyom László által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási törvény alapkoncepcióján. A szocialisták szerint a törvény, amelynek újbóli záróvitája február 11-én lesz a parlamentben, megkapja a szükséges többséget, és várhatóan másfél hónapos csúszással lép hatályba. – A kormányzó pártok döntöttek, nem engednek az eddig tapasztalt agresszivitásból, nem engednek a hatalmi gőgből, nem engednek az üzleti érdekekből sem – vélekedett az ellenzék. A Fidesz sokszor hangsúlyozta: az egészségbiztosításról szóló törvény rossz Magyarországnak, rossz a magyar embereknek. Úgy tűnik, a kormányzó pártok végleg foglyai egy hatalmi-pénzügyi paktumnak, amellyel egy üzleti kör érdekeit szolgálják ki, és amellyel biztosítják, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra is két kézzel kapaszkodhasson a székébe.
vihar
Másodfokúra mérsékelték a harmadfokú meteorológiai riasztásokat
