Eddig sem volt túlzottan engedékeny az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) az ismerősökkel, családtagokkal elvégeztetett munkákkal kapcsolatban, ám sajtóinformációk szerint az idén még több ellenőrzésre készülnek e téren. Erzse Tibor, a HTT Munkaügyi Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy nagyon rossz tapasztalatokat is szereztek az ilyen jellegű vizsgálatokkal kapcsolatban. Lapunkhoz is eljutott olyan információ, hogy egy hatvanéves hölgyre amiatt róttak ki 300 ezer forintos bírságot, mert szomszédjával kapáltatta meg a háza körül a földjét. A mezőgazdaság területén egyébként is jellemző volt tavaly a felháborodás a sok ellenőrzés és a kelleténél is szigorúbb fellépés miatt.
A kormány közeli Népszava információja szerint az idén az OMMF az eddigieknél sűrűbben kíván vizsgálódni a magánjellegű építkezéseken és a mezőgazdasági tevékenységet végzők körében. A lap szerint ingyen csak közvetlen családtag segédkezhet, s a rokoni kapcsolatot a hatóság alaposan megvizsgálja, „baráti segítség” pedig csak valamilyen hivatalos papír kíséretében nyújtható. A cikk szerint a hatóság a törvény alapján ingyenes segítségnyújtónak csak a közvetlen családtagot tekinti, távolabbi rokonságot, illetve a szomszédot, barátot munkavállalóként kezeli, s ennek megfelelően jár el. Erzse Tibor viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy jelenleg nincs olyan jogszabály, amelyik meghatározná azt, hogy magánerős építkezésnél ki dolgozik ingyen, vagy ki minősül ilyen építkezésnél közeli hozzátartozónak. A munkaügyi ellenőrzések során az eljáró munkaügyi hatóságnak minden esetben bizonyítania kell azt, hogy a munkavégzés során a felek között munkaviszony jött létre, s fennállnak a munkaviszony tartalmi elemei. Így például munkaviszonynak tekintik, ha kiderül, hogy a munkát végző fizetést kap, vagy a foglalkoztató irányítja a munkavégzést, esetleg a felek között alá- és fölérendeltségi viszony áll fenn. Ennek megfelelően tehát a baráti és rokoni segítség – amely nem díjazás fejében történik, és nélkülözi a fenti tartalmi elemeket – nem minősíthető munkaviszonynak.
Tavaly októberig az OMMF – mintegy negyvenezer ellenőrzés során – harmincezer esetben tárt fel valamilyen munkaügyi szabálytalanságot. A normaszegést 11 ezer esetben munkaügyi bírsággal sújtották, ezek közül több mint tízezret feketemunkával kapcsolatos szabálytalanság miatt állapítottak meg. A feketemunkával kapcsolatban legérintettebb nemzetgazdasági ágazatok az építő- és a feldolgozóipar, a mezőgazdaság, illetve a kereskedelem és a vendéglátás volt.
Több mint egymilliárdos villában dőzsölt Ruszin-Szendi Romulusz
