Igencsak aktuálissá váltak ezek a kérdések a napokban, hiszen az egész térséget megrázó pakisztáni merénylet után Benazir Bhutto helyére 19 éves fiát választották meg pártvezérré.
A Bhutto családot átok sújtja. Akárcsak a szomszédos India nagy politikusfamíliáját, a Gandhikat. De ha a világ legnagyobb hatalmára nézünk, ott is tragédiák sorozatát kellett elszenvednie a Kennedy klánnak. Miért ez a nemzedékeken átnyúló ragaszkodás a politikai hatalomhoz, amely ennyi áldozatot követel?
Benazir Bhutto egyik közelmúltbeli interjújában kifejtette: minden tőle telhetőt megtesz, hogy gyermekei ne politikusok legyenek, hanem az élet más területén állják meg a helyüket. Ám halála után kevesebb mint egy héttel megválasztják egyetemista fiát, Bilavalt a Pakisztáni Néppárt, a PPP elnökévé. A fiúnak már csak koránál fogva sincs semmilyen politikusi tapasztalata, arról nem is szólva, hogy a pakisztáni életet is csak hírből ismerheti, ugyanis édesanyjával együtt az utóbbi nyolc évben ő is a száműzetés keserű kenyerét ette: Dubaiban járt középiskolába, majd épphogy megkezdte Oxfordban egyetemi tanulmányait. A néppártnak a név kellett: Bilaval az apai vezetéknév – Zardari – elé azonnal beillesztette anyja nevét, a Bhuttót, amely „márkavédjegy” Pakisztánban.
A Point francia hetilap hírmagyarázatában az egész pártelnök-választási folyamatot úgy értékelte, hogy az tipikus jellemzője a „feudális demokráciának”.
Találó a magazin értékelése. Benazir nagyapja, Sir Sahnavaz Bhutto a dél-pakisztáni Szind tartomány hatalmas földesura volt, de a brit birodalomban is szolgált az egyik indiai tartomány, Junagadh miniszterelnökeként. Jelentős szerepet vállalt abban, hogy a muzulmán Pakisztán 1947-ben kivívhatta függetlenségét. 1928-ban született Zulfikar nevű fia, aki bombayi tanulmányok után a kaliforniai Berkeleyn és Oxfordban szerzett diplomát. Ő alapította meg a PPP-t, amely szocialisztikus programmal 1971-ben megnyerte a pakisztáni törvényhozási választásokat, és Zulfikart, az „összehasonlíthatatlant” miniszterelnökké választották. (Sem ő, sem pedig a lánya nem hajtott végre földreformot hivatali idején.) 1978-ban Ziaul Hak tábornok puccsal megdöntötte Bhutto hatalmát, rá egy évre kivégezték.
A szunnita apa és a csodaszép síita anya, Nuszrat négy gyermeke közül 1953-ban látott napvilágot a legidősebb: Benazir, azaz Pinkie (Rózsaszínke). Ő volt Zulfikar mindene. Az „egyetlen” egyaránt kapott muzulmán és nyugati nevelést, apjához hasonlóan az Egyesült Államokban (a Harvardon) és Angliában (Oxfordban) végezte felsőfokú tanulmányait. „Légy bátor, Pinkie. Találkozunk egy másik világban!” – búcsúzott tőle kivégzése előtt az édesapja.
Az intelligens, szép, okos Benazirnak nem maradt más választása, mint hogy továbbvigye apja örökét. Londonból 1986-ban tért haza, a lahori repülőtéren milliós tömeg várta. Rá egy évre a Pakisztánban szokásos, előre elrendezett friggyel feleségül ment a playboy hírében álló, csak a lovaknak élő Aszif Ali Zardarihoz.
*
Harmincöt évesen, 1988-ban az első nőként muzulmán országban miniszterelnök lett. A néppárt örökös elnökének választatta magát: sok közeli munkatársa arrogánsnak és önkényeskedőnek nevezte munkastílusát. Ám intelligenciájával és szépségével nem egy külföldi tárgyalópartnerét levette a lábáról, és az sem mellékes, hogy a nép szeretetét sohasem vesztette el.
Korrupció vádjával kétszer távolították el a kormányfői posztról, amiben nem kis része volt férjének, akit befektetési miniszternek nevezett ki. „Mister 10 százalék” lett Zardari gúnyneve, ugyanis a különböző vállalkozásokból, állami befektetésekből ennyi részesedést kötött ki magának. A Wall Street Journal amerikai lap szerint a „baksiskirály” úgy másfél milliárd dollárral gyarapíthatta a családi vagyont.
Zardari nyolc évig volt börtönben vagy házi őrizetben, 2004 végén hagyhatta el az országot, míg Benazir 1999-ben a dubai száműzetést választotta. Az amerikaiak unszolására a politikusnő tavaly októberben tért haza, miután megegyezett az államfővel, hogy ejtik a korábban ellene felhozott vádakat. Ám a hazatérés már rosszat sejtetett: rögtön a megérkezése napján pokoli merénylet történt Karacsiban, ahol két bombarobbanás áldozataként 139 ember halt meg.
A politikai hatalomért vívott harc az egész Bhutto család életét megkeserítette. Apja halálát követően két fiútestvére, Murtaza és Sahnavaz Damaszkuszban és Kabulban keresett menedéket. Megalakították és pénzelték az Al-Zulfikar nevű terrorszervezetet, amely Pakisztánban hajtott végre akciókat. Sahnavazt 1980-ban holtan találták cannes-i üdülőjében. Állítólag afgán felesége mérgezte meg. Murtaza teljesen elfordult a Pakisztáni Néppárttól, és hazatérve – égbekiáltó bűn! – a párt ellenében indult a választásokon. Testvére, Benazir második miniszterelnöksége idején, 1996-ban Karacsiban hét társával együtt a rendőrség tűzharcban megölte. Családja azóta is Benazirt és férjét gyanítja a gyilkosság megrendelőjeként.
Nuszrat Bhutto, az édesanya keveset mutatkozik a nyilvánosság előtt, Szanam, a másik leánytestvér gondozza a súlyosan beteg asszonyt. Anya és lánya közt is feszült volt a viszony, ám Benazir egy korábbi bejelentése szerint újra béke volt a családban. Ennek ellentmond az, hogy Murtaza özvegye, Renva a PPP egyik szakadár szervezetét vezeti, lánya, a 25 esztendős Fatima pedig vitriolos cikkekben támadta nagynénjét. Fatima – akit sokan a párt következő elnökének tartottak – hasonlósága Benazirral már-már döbbenetes: nemcsak okos, művelt, tehetséges, harcos, hanem feltűnően szép is, mint nénikéje volt fiatalkorában, amikor még nem hatalmasodott el rajta a csokievés szeretete, amely megváltoztatta törékeny keleti „hercegnői” alkatát.
Most a férj, Aszif Ali Zardari – mintegy társelnökként – felügyeli a párt ügyeit, amíg fia nem végez az egyetemen. Zardari azonban rendkívül népszerűtlen még a PPP-n belül is, nagymértékben csökkentheti a párt vonzerejét a februárban tartandó parlamenti választásokon.
A szomszédos állam, India első számú politikai dinasztiája, a Gandhi sem nevezhető a sors kegyeltjének. Merényletek, tragikus balesetek tizedelik a család sorait. Fontos leszögezni, hogy a famíliának semmi vérségi kapcsolata sincs Mahátma (szanszkritul „nagy lélek”) Gandhival, aki az indiai függetlenség és az erőszakmentesség jelképévé vált. Viszont nagyon is sok köze van Nehruhoz, Mahátma Gandhi kortársához, aki a független India első miniszterelnöke volt. Dzsaváharlál Nehru egyetlen gyermeke, Indira vette fel tiszteletből a Gandhi nevet, amely igen jó szolgálatára volt politikai pályáján.
Indira Nehru-Gandhi 1966-ban lett az ország miniszterelnöke, ezután 11 évig tudta megőrizni kormányfői megbízatását. Később, az 1980-as választásokon pártja, az Indiai Nemzeti Kongresszus kétharmados győzelmet aratott. Négy évig állt az ország kabinetje élén, amikor szikh testőrei megölték, mégpedig az amritszári szikh Aranytemplom lerombolásáért. Fiával, Radzsivval is merénylet végzett: kormányfőként 1991-ben Tamilnáduban felrobbantották. Másik gyermeke is katasztrófában halt meg: repülője lezuhant. Radzsiv özvegye, az olasz származású Szonja Gandhi vezette győzelemre a Kongresszus Pártot a 2004-es választásokon. Bár elfoglalhatta volna a miniszterelnöki széket, külföldi gyökerűként erre mégsem érzett késztetést, Manmohan Szingre esett a választása, aki harmadik éve kormányfő. Tehát újból a Gandhi család vezeti Indiát, még ha csak áttételesen is.
Indiát és Pakisztánt talán nem mérhetjük a nyugati demokráciák kritériumaival, ám az efféle dinasztikus politizálás a demokrácia bölcsőjének számító Egyesült Államokban is igencsak jellemző. Itt ha nem is két dinasztia, de egy férj és feleség, valamint egy másik család uralja majdnem negyed százada a hatalmat. A Clinton és a Bush famíliáról van szó. Ha ugyanis Hillary Clintont az idén elnökké választanák, akkor elmondhatjuk: 24 éve meghatározza a két család az ország sorsát. De még várnunk kell majd egy évet, hogy e kérdést meg tudjuk ítélni.
Az viszont már ma is biztos, hogy a Demokrata Párt hátterében egy másik híres családot találunk, mégpedig a Kennedy klánt, amely ugyan csak egy – és nem is teljes – elnökséget birtokolt, ám továbbra is meghatározó szerepet játszik az ország politikai életében. Nincs olyan demokrata párti rendezvény, hogy egy családtag ne lenne jelen, sőt volt olyan is, amelyen vagy kétszáz szegről-végről rokon képviseltette magát…
Meg is fizettek ezért a hatalomért az ír katolikus gyökerekkel rendelkező Kennedyk. Katasztrófák, merényletek, rejtélyek övezik a család mintegy 150 éves történetét, amely során felépítették pénzügyi és politikai birodalmukat. A Kennedy-mítosz John F. Kennedy elnökségével érte el a tetőpontját. A fiatal, jóképű, ám igen beteg elnököt 1963-ban érték halálos lövések Dallasban, örök témát adva a különböző összeesküvés-kutatóknak. Néhány évre rá öccsét, Bobot is meggyilkolták egy elnökválasztási rendezvényen. Valószínűleg egyik sem jutott volna erre a sorsa, ha a család történetét nem írja át a második világháború: ugyanis apjuk az ifjabb Josephből akart politikust faragni, őt azonban pilótaként lelőtték a harcokban.
Az utolsó végzetes tragédiát JFK fia szenvedte el, amikor 1999-ben egymotoros gépével – feleségével és sógornőjével együtt – a tengerbe zuhant. John-John, az ifjabb Kennedy a George című havilap kiadója és főszerkesztője volt. Az újság a politika világát próbálta meg vegyíteni a népszerű hírekkel, a populáris kultúra „húzó” személyiségeiről szóló cikkekkel. Ezek mind olyan témák, amelyeket az ifjabb Kennedy alaposan ismert, hiszen kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezett ezeken a területeken. Egyes barátai azt sem zárták ki, hogy a havilap csupán felvezetése volt dinasztikus vágyainak, hogy ő is belevesse magát az amerikai politika világába.
Ez nagyon is sikerült az utóbbi húsz évben a Bush családnak, amely a konzervatív oldal jeles képviselője. Nyolc év hatalom után a jelenlegi elnök, George W. Bush búcsúéve következik a Fehér Házban. Apjának, aki az Egyesült Államok 41. elnöke volt 1988 és 1992 között, nagyon sokat köszönhet. A család, amely 1631-ben Angliából vándorolt ki az Újvilágba, a XIX–XX. század fordulóján tevékenykedő Samuel Prescott Bush vállalkozó révén alapozta meg vagyonát. Később a famíliában bankárok és kereskedők következtek, majd megjelent a texasi olaj, amely lehetővé tette, hogy a dinasztia összvagyonát Amerikában az egyik legnagyobbnak becsüljék. És mindehhez társul a politikai hatalom. A jelenlegi elnök texasi kormányzóból lett a Fehér Ház ura, míg öccse, John Ellis „Jeb” Bush, Florida kormányzója szintén a második ciklusát teljesíti. Jeb a 2008-as amerikai elnökválasztásokon nem indul a konzervatív párt színeiben, talán úgy tartja, hogy nem árt egy kis pihenő a Bush-korszakban. De 2012-ben semmi sincs kizárva.
Mindezek tükrében nem csodálkozhatunk, hogy a társadalmi robbanás előtt álló Afrikában, amelyet sokan a XXI. század kontinensének neveznek, nem idegenkednek attól, amit a nagyoktól láttak. Két éve, amikor az elefántcsontparti afrikai csúcson épp az Afrikai Egyesült Államok megalapításáról vitáztak, az Express francia politikai hetilap tudósítójának feltűnt, hogy a rég megszokott államfők mellett fiaik ülnek. Ott volt Gamal Mubarak, az egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak örökségére pályázó utód. Aztán a líbiai vezető, Kadhafi mellett fia, Szeif ült. Látták a togói elnököt, Faure Gnassingbét, aki apja halála után vette át az ország irányítását, tárgyalni a szenegáli Karim Wadéval, aki továbbviheti a 2010-es választások megnyerésével Abdulaye Wade elnökségét. Aztán jelen volt Yamoussoukróban egy-egy gaboni és benini leszármazott is.
Sok esetben úgy tűnik, hogy – demokrácia ide vagy oda – a voksok mellett a hatalom forrása továbbra is az, mint ezer évvel ezelőtt: a vér.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
