Csömörből gyönyörbe

KORONG

Ha megrögzött tévéző lennék, hajlamos volnék azt hinni, hogy a meztelen, égbekiáltó tehetség csenevész kezdemény, és csak sztárcsináló melegházakban piacképessé tenyésztve birkózhat meg a közönség kegyeiért folyó versenyben. Hihetném, hogy aki a piacon parlagon marad, aki nem kér, s akinek nem osztanak lapot, kiesik, s örökre elsorvad. Aztán szerencsés esetben felcsapnám a heti koncertprogramot, ráböknék egy ismeretlen névre, meghallgatnám valamelyik füstös klub pincéjében, és megdöbbennék, mert rá kellene jönnöm: parlagon szökik csak szárba igazán, s él, zenél minden, amiből árad a tehetség.
Az utóbbi években a pesti klubok és a vidéki nagyvárosok csak úgy ontják magukból a jobbnál jobb előadókat, akiknek egyetlen felvételébe szorult annyi ötlet, mint néhány egyéniségét levedlett melegházi tehetség egész életművébe – első és utolsó lemezébe. A rockzenében utazó fesztiválkedvenc pécsi 30Y, a várpalotai elektropopper Vad Fruttik, a Tövisházi Ambrus kacatpop-kollektívájából, az Erik Sumo Bandből is ismert Harcsa Veronika, a tatabányai Kaukázus, a lassan kultikusnak számító Zuboly, és a trip-hop műfajban forgolódó debreceni Monchichi Potenciál csak néhány példa az egyre bővülő listáról. Aki reggel kereskedelmi rádióra vetemedik, valószínűleg nem rájuk mos fogat, mégis megtelnek miattuk a klubok. Koncertről koncertre, esetleg a sokat kritizált közszolgálati „emerkettőn” terjednek. Kitartó klubjárásból kinőtt sikereik bizonyítják, hogy nem csak melegházban terem a tehetség. Sőt.
Takáts Eszter a példa arra, hogy utcákon, tereken, Pécs alkoholgőzös kohóiban szökik szárba igazán. Eszter hosszú komolyzenei kaland után inkább a megérzéseire hallgatott, gitárt fogott, ösztönből kibuggyanó dalaival bejárta a grazi, zadari, szegedi, pécsi kohókat, utcákat, tereket, mígnem Tea Culpa nevű duójával 2005-ben megnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivált. Karcos alt hangja szétfeszíti a „gitáros lány” műfaj kereteit. Hol dzsesszel hengerel, hol a poppal flörtöl, hol posztmodern sanzonénekesnő szerepben, vagy folkdalnokként az, aki: Takáts Eszter. Élc, líra, revü, sanzon úgy szólalnak meg azon az alton, hogy aki hallja, valószínűleg nem szabadul. Dúdol, s nevet vele, hiszen játék az egész, s amíg énekel, megérti, játszik ő maga is.
Eszter kezét nem fogta producer, amikor másfél éve szerzői kiadásban megjelentette eklektikus bemutatkozó lemezét Rövidtáv címmel, mégis volt, aki meghallotta, mi a jó – Drága idő című dalát játszani kezdte egy országos rádió. Játszhatta volna persze akár mind a tizenhármat. Az évődő Hazug lepedő, a slágeres Rom-antika, a füstösen dzsesszes Tánc után, a Sanzon, vagy a Nyári dal mind messzire visz; oda, ahová Eszter mottója szerint maga is tart: csömörből gyönyörbe. Szép szövegekkel megfestett hangulatok egyvelege ez a lemez, s a káoszban csak a rapszódia teremt rendet, ami mint dohányfüst a pesti éjszakát, minden dalát vastagon hatja át. Mire a lemez végére érek, legszívesebben betenném a készülő újat, és azt kívánom, bárcsak lenne egy lány minden pesti sarkon, hozzá hasonló, aki mint egykor Piaf megannyi párizsi platzon, teli torokból világgá kiáltaná: az élet nem elégia, csak egy szeszélyes sanzon.
(Takáts Eszter: Rövidtáv, 47:24, szerzői kiadás, 2006.)