Hejce, a csendes emlékezés helye

Szlovák és magyar honvédelmi, illetve közéleti személyiségek, hozzátartozók, számos egyéb magas rangú vendég jelenlétében emlékeztek meg szombaton arról a negyvenkét szlovák katonáról a tiszteletükre emelt hejcei emlékműnél, aki 2006. január 19-én este lezuhant egy An–24-es szállító repülőgéppel a határ magyar oldalán lévő Borsó-hegyen, a kassai repülőtértől szinte látótávolságban. Szabó László galajtai szobrászművész Angyali sereg című alkotását tavaly májusban avatták fel.

Tolcsvai L. László
2008. 01. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A negyvenkét áldozat 2006. január 19-i felkutatása idején derült ki, hogy ilyen súlyos balesetre nem lehet igazán felkészülni, különösen nem olyan nehéz terepviszonyok között, mint ahol a Borsó-hegy magasodik – fogalmazott lapunk kérdésére Ivancsó János, Fony polgármestere, aki Lévai Csaba korábbi hejcei polgármesterrel, valamint Köteles László volt tállyai orvossal együttműködve megmentette az egyetlen túlélőt, Martin Farkast.
A tragédiát követően nem sokkal a helyszínen obeliszket, valamint negyvenkét – névvel, életkorral, rendfokozattal, fényképpel ellátott – kopjafát állítottak a tisztelet jeléül, a halálos ormot azonban továbbra is roppant nehéz megközelíteni. Immár egyértelmű, Hejce a béke, a barátság, a szeretet, az emlékezés zarándokhelyévé vált. A NATO békebeli történetének második, Szlovákia II. világháború utáni legtöbb áldozatot követelő légi katasztrófájának emlékművét ismét ellepték a virágok.
Frantisek Kasicky, a szlovák honvédelmi tárca vezetője a második évfordulón, szombaton úgy fogalmazott: két évvel a tragédia után sem enyhül a fájdalom, a sebek nehezen gyógyulnak. E hely a csendes elmélkedésé lett, ugyanis rendkívül közel van a Borsó-hegyhez, ahol negyvenkét honfitársuk lelte halálát. Hősöknek nevezte az elhunytakat, majd azt mondta, ez a mű nemcsak a hejcei szlovák áldozatok emlékműve, hanem a két nép összetartozását szimbolizálja, miközben emléket állít minden NATO-katonának, aki a demokrácia, a szabadságjogok védelmében áldozta életét a szövetség fennhatósága alatt.
– Hejcén mindenki családtagként várja az oda zarándokolókat – idézte a szlovák tárcavezető Rohály Géza helyi polgármester szavait.
Vadai Ágnes, a magyar honvédelmi tárca államtitkára beszédében úgy fogalmazott: régen úgy tartották, hogy a halál a katona társa. Ma már ez nincs így, ezért a katonák halála is éppen olyan tragédia, mint más embereké. Majd méltatta a hejceiek helytállását, segítőkészségét, amelyet a tragédia idején mutattak meg.
Miként arról a tragédiát követően többször beszámoltunk, 2006. január 19-én este fél 8 tájban egy Koszovóból Kassára tartó An–24-es repülőgép csapódott a Hejcéhez közeli Borsó-hegy oldalának, s a fedélzeten utazó negyvenhárom békefenntartó szlovák katona közül negyvenketten életüket vesztették. Valószínűleg navigációs hiba okozta a balesetet, noha sokan még mindig úgy gondolják, a légi járműben keletkezhetett valamilyen műszaki hiba.
Csodával határos módon Martin Farkas hadnagy apróbb zúzódásokkal megúszta a zuhanást. A mínusz 17 Celsius-fokos hidegben magyar segítők mentették meg a fagyhaláltól, majd szállították egy kassai kórházba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.