Kecskére káposztát

Sólyom László belülről vezérelt ember; tegnap bejelentett döntését az egészségbiztosítási törvényről bizonyosan nem befolyásolta a kívülről rá nehezedő nyomás. Mint azt az elmúlt hetekben a politikára figyelők eszébe vésték, a köztársasági elnöknek három lehetősége van, ha egy parlament által elfogadott jogszabály az asztalára kerül: aláírja, visszaküldi a feladónak, vagy az Alkotmánybíróság elé utalja azt. A kormányoldal számára az aláírás és így az automatikus hatálybalépés lett volna az ideális döntés. Az ellenzék, valamint a törvény szakmai, érdek-képviseleti és civil bírálói az alkotmányossági kontrollban bíztak, hiszen ez a jogszabály megsemmisítésének reményével kecsegtet, legalábbis a bizonytalan jövőbe tolja ki a hatálybalépést. Azzal, hogy az államfő a gyengébb vétó eszközét választotta, vagyis megfontolásra visszaküldte a törvényt a parlamentnek, látszólag köztes álláspontot foglalt el a két fél ádáz, kompromisszumot nem ismerő vitájában. Csakhogy a belülről vezérelt államférfi sohasem akar úgymond középen állni, hanem mindig a személyes meggyőződésének, a paragrafusok mögötti alkotmányos értékrendnek megfelelő megoldást választja.
Tudható, hogy Sólyom László csak akkor fordul a tekintélyes bírói testülethez, ha meg van győződve egy törvény alkotmányellenességéről. Biztosra megy. Másoknak azért érdemes – már halasztó hatály nélkül – ezt az utat választaniuk, ha ismét megszavazzák a jogszabályt, hiszen arra már volt példa, hogy az Alkotmánybíróság megtorpedózta az államfő által aláírt törvényt. A kormányszóvivő cinikus reagálásában is azt emelte ki, hogy Sólyom László nem talált alkotmányossági kifogást. Szerinte emellett az a lényeg, hogy az államfő hitet tett az egészségbiztosítási reform mellett. Szerintem meg inkább ez: „A törvénnyel nem értek egyet, nem írom alá, nem hirdetem ki.” Az elnöki kifogások listája kínosan hosszú: nagy reformot nem lehet bizalom és támogatás nélkül sikerre vinni; elmaradt az érdemi szakmai egyeztetés; a törvényszöveg az utolsó pillanatig változott, ezzel az eljárással nem lehet ilyen horderejű ügyben dönteni; nincs hatástanulmány, a külföldi példák nagyobb óvatosságra intenének; mindannyian a kormány kísérleti alanyai lehetünk; a jogszabály befejezetlen, hiányos például az országos kockázatközösség szabályozása. Egyszóval Sólyom László reformpárti, csak éppen a kormány által választott módszerről lesújtó a véleménye. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egészségbiztosítás átalakítása kapcsán a reformok keserű történelmi tapasztalatokból ismerős, erőszakkal népboldogító, küldetéses gyurcsányi útja felett tört pálcát. Tette ezt úgy, hogy nem lépett ki a számára szűken mért közjogi keretből: nem foglalt állást arról, milyen egészségbiztosítási modell volna üdvözítő. Nem állt az ellenzék mellé, „csupán” annyit szögezett le alapos érveléssel megtámogatva, hogy ez a törvény: rossz.
A jogszabály ismét a parlament elé kerül, a politikai elit kapott egy utolsó utáni esélyt. Az úgynevezett SZDSZ az államfőnek a korlátozott versenyről szóló megjegyzésébe kapaszkodva megpróbálhatja teljessé tenni a magántőke uralmát, az MSZP renitensei néhány hétig szavakban ismét merhetnek baloldaliak lenni, az ellenzék érvelhet a maga igaza mellett, a szakszervezetek megkísérelhetnek végre egyszer határozottan kiállni valamiért. Illúzióim nincsenek. Az elnöki döntés az egészségügy jövőjét a kormánytöbbség kezébe helyezte. A szándéktól függetlenül kecskére bízta a káposztát. Hol válság van, ott válság van.