Klímaszerviz

Tudományos körökben ma nem éppen divatos és okos megkérdőjelezni a változás tényét és benne a „felelős” ember szerepét. Ennek ellenére nem egy eltökélt hívő, aki a klímakutatásban jelentős előélettel rendelkezik, továbbra is állhatatosan elutasítja az eddig elhangzott érveket; szerintük a kérdés sokkal bonyolultabb annál, hogy ilyen egyszerű választ lehetne rá adni.

Tudják, hogy melyik év volt a legmelegebb a XX. században? Nem jó felé keresgélnek, nem a század vége, hanem 1934. Az 1930-tól 1940-ig tartó időszakban nyaranta hőgutát lehetett kapni. Akkoriban a ma kibocsátott szén-dioxidnak csupán a töredékét, tíz százalékát engedte a levegőbe az emberiség. A Föld természetes szén-dioxid-kibocsátásához csupán elenyésző százalékot tesz hozzá az emberi tevékenységből származó, üvegházhatást okozó gázkibocsátás.
Aztán ott van a XII. század környékén a mini jégkorszaknak nevezett jelenség, majd a reneszánsz kor enyhülése. Van erre magyarázat? És vajon milyen szerepet játszik ebben a kozmikus sugárzás, esetleg a naptevékenység erősödése? A Földön vannak olyan helyek, ahol a klíma az utóbbi években a korábbihoz képest három Celsius-fokkal hidegebbé vált. A Déli-sarkon valóban tapasztalhatunk látványos felvételeken megörökített jégolvadásokat, amikor pillanatok alatt hatalmas jéghegyek vesznek el a vízben, de ne feledjük, hogy a közelmúltban tudományos kutatások bizonyították a déli sarkkörtől távolabb lévő tengereken a lehűlést.
Mit tudunk az óceánok, tengerek gázelnyelő képességéről? A vízfelszíntől számítva vajon tényleg a duplája – négy méter – az a mélység, amelyben a víz képes megkötni a gázokat, nem pedig két méter, ahogyan a klímaváltozás hívei hangoztatják? Finn kutatók a napokban az erdők szénmegkötő képességéről azt állították, hogy éppen a kétszerese annak, amit korábban feltételeztek. Tehát minden alternatív energiaforrás helyett csupán erdőket kellene telepítenünk, és máris jelentősen csökkenthető a levegő szén-dioxid-tartalma. Ebből a szempontból Európa jó példát mutat, számos országban nőtt az erdőterületek száma.
Önök szerint nő vagy csökken az ózonlyuk? Ugyanis ha a híreket figyeljük, akkor a hasadás méretéről úgy hetente ellentmondásos információkat hallhatunk. Ki tudja ezt ellenőrizni, és kinek hiszünk? Vajon nem azt fogadjuk el igaznak, amit többször hallunk? Az időjárás nem azonos a klímával. Vajon foglalkoztunk volna ennyit a klímaváltozással, ha az időjárás az utóbbi években nem játszik ennyire a változást propagálók kezére? Tény, hogy Európában most pár évig valóban melegebb volt az előző esztendőkhöz képest, a földfelszín átlaghőmérséklete a megszokott 14 fokról fél fokot emelkedett.
Nagyjából 150 éve jegyzik fel világszerte a hőmérsékletet. Tehát az 1800-as évek közepéig vannak megbízható adataink, a többi becslés.
*
Minél visszább megyünk az időben, annál inkább hangsúlyoznunk kell: ez csak becslés. Aztán a jövőre nézve ott vannak a jóslatok, igaz, szuper számítógépeken modellezik akár tízezer évekre előre a klíma alakulását, de ez is csak jóslat, amelybe a természet beavatkozhat.
A klimatológusok abban egyetértenek, hogy a Föld története alatt melegebb-hidegebb időszakok váltották egymást. A hozzáértők szerint az utóbbi néhány ezer évben 5–8 fokot emelkedett bolygónk átlaghőmérséklete, de volt olyan időszak is, amikor a Jeges-tenger 23 fokos volt. Egyes kutatók szerint az évmilliárdok alatt kétszázezer évig is eltartott egy-egy felmelegedési időszak, majd a megszokott klíma helyreállt.
Az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA egyik fiókszervezete „rossz számítási eljárást” használt akkor, amikor kimutatta az 1900-as évek átlaghőmérsékletét – tájékoztatott a nyáron az amerikai The Wall Street Journal. Ők 1998-at jelölték meg a legtikkasztóbb időjárásúnak, holott 1934-ben volt a legmelegebb. Erre egy kanadai származású geofizikus és matematikus, Stephen McIntyre jött rá. Az adatokat tévesen kiadó Godard intézet – becsületére legyen mondva – elismerte hibáját. Ám kiben bízhatunk meg, ha a nagy tekintélyű NASA egyik intézetében sem? Ráadásul az indoklás tartalmazza azt a ma már megszokott tételt, hogy az ipar tevékenységének tudható be a hőmérséklet-emelkedés. Ennek értelmében az intézet által megjelölt más adat is hibás, például az, hogy a XX. században a kilencvenes évek volt a legmelegebb tíz év. Nem, mert a harmincas, negyvenes években hat esztendőben is magasabb volt az átlaghőmérséklet. Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a tudósok tévedtek egy-két század fokot, hanem arról, hogy az egész éghajlati modellezés ügye igencsak kezdetleges, és a klímaszkeptikusok gyanúja szerint gyakorlatilag egy célt szolgál: az emberi tevékenység befeketítését.
James Hansen, a NASA egyik vezető klimatológusa továbbmegy ennél. Ő a klímaváltozás elkötelezett híve, és azt hangoztatja: „Aki a közvéleményben a földfelszín felmelegedéséről bizonytalanságot akar kelteni, az egyszerűen csak hátráltatni akarja az átfogó intézkedések bevezetését.” Hansen – George Bush amerikai elnökre utalva – csupán „a király őrültjei”-ként beszél azokról a tudóstársairól, akik fenntartásaikat hangoztatják a jelenleg uralkodó nézetekkel szemben.
A Newsweek amerikai magazin egyik nyári száma a következő címlappal jelent meg: „A globális felmelegedés kacsa”. A hetilap szerkesztősége a cím mellett csillaggal jelölte meg, mint egyes banknyomtatványokon, az apró betűs részt: „Ahogy azt egyesek hiszik.” A Newsweek cikkösszeállítása alaposan felbolygatta az amerikai sajtót, azóta is vélemények sokasága jelent meg e témáról. A hetilap álláspontja valahogy így összegezhető: Amerikában a klímaszkeptikusok kiválóan egyeztetett kampányt folytatnak, amely jelentős anyagi támogatást élvez. Az új liberálisok agytrösztje és az iparmágnások a klímaváltozással szemben mindenáron el akarják szórni a kétkedés magvait a lelkekben.
A Washington Post, elismerve a cikkek érdekességét, megállapította, hogy az újságírók időről időre erkölcsi keresztes hadjáratot folytatnak. Robert J. Samuelson neves publicista szerint ordító az a csend, amely a klímaváltozás vitáinak egyik elemét jellemzi. Mégpedig az, hogy valójában nem rendelkezünk azokkal a technológiai eszközökkel, amelyek eldönthetnék, hogy melyik félnek van igaza. Ám az az általános hozzáállás, amelyet a Newsweek is tanúsít, hogy mindenki, aki vitatja a probléma súlyosságát, vagy a felmerült problémamegoldásokat tartja kevésnek, az elmeháborodott őrült, jobb esetben naiv vagy az ipar lakája. Így pedig vallásháború színezetét ölti az egész vita. A cikkíró határozottan elutasította a katasztrófavíziót, amely korábban nem egy amerikai sajtótermékben napvilágot látott. Kevesebb erkölcsi felbuzdulásnak és sokkal több jó szándéknak kellene jellemeznie a vitát – írta Samuelson, aki szerint nem lehet elítélni a kételkedőket, amikor magunk sem tudjuk a megoldást a problémára. A Newsweek által „tagadógépeknek” titulált szkeptikusok befolyása nem jelentős – vélte a publicista, aki szerint viszont a nagy amerikai lapoknál fordult a kocka: ma már nem úgy igyekeznek bemutatni az éghajlatváltozást, hogy az bármelyik pillanatban katasztrófát jelenthetne a Földre. Demokráciában, hogy egy kérdésről másképp gondolkodunk, természetes, sőt szükséges – írta cikke végén Samuelson.
Németországban a klímaváltozás kapcsán már olyan méreteket öltött a médiában a különböző, szörnyűbbnél szörnyűbb jóslatok száma, hogy újságírók egy csoportja védelmébe vette az itt is kisebbségben lévő gyanakvókat. A médiamunkások és a hozzájuk csatlakozó értelmiségiek a Frankfurter Allgemeine Zeitungban arra hívták fel a figyelmet, hogy kevés bonyolultabb téma van manapság a sajtóban, mint az éghajlatváltozás ügye. Nem kellene ezáltal világvége-hangulatot kelteni – utaltak a német újságírók Stefan Rahmstorf, a klímaváltozás elleni küzdelem németországi „pápájának” szavaira, aki szerint az emberiségnek „nincs több hátra tizenkét évnél”.
A klímakatasztrófa lovagjainak a félelemkeltés és a bizonytalanságban tartás a fő fegyverük. Az éghajlatváltozással eljön minden elképzelhető rossz: a háború, az éhség, soha nem látott viharok, menekültek hada, járványok. Apokaliptikus idők. Azok pedig, akik nem hisznek az ilyen jóslatokban, mind-mind agyalágyultak. Ez ellen tiltakoznak a német kiáltványírók, hangsúlyozva, hogy ők személyesen is hozzájárulnak, hogy az emberek lehetőleg csökkentsék a fosszilis energia felhasználását, környezettudatosan éljenek. Ám szeretnék megőrizni maguknak a kétkedés jogát, bár tudják, ebben kisebbségben vannak. „Valakinek meg kell védenie a szkepticizmust, azért, hogy megmaradjon a jövőről gondolkodás lehetősége” – zárják soraikat a német értelmiségiek.
Ne higgyük, hogy a klímaváltozási kampányt ellenérzésekkel fogadók közt csupa csalódott, másodrangú tudós lenne. Luís Carlos Molion brazil meteorológus a világ legalább fél tucat neves egyetemén tanított, ő képviseli hazáját a Nemzetközi Meteorológiai Szervezetben. A tudós szerint a jelenleg rendelkezésünkre álló adatokkal igen nehéz bizonyítani azt, hogy a Föld felmelegedési szakaszban van – nyilatkozta a Sao Pauló-i Isoté című újságnak. „A másfél évszázados hőmérsékleti adatok azt jelzik, hogy 1925 és 1946 között az átlaghőmérséklet 0,4 fokkal volt magasabb az előző években mértnél – mondta a kutató. – Vajon ebben is a szén-dioxid volt a ludas? Ne feledjük, a háború után, amikor igazán beindult a benzin- és gázolaj-felhasználás, a hőmérséklet esett.”
A professzor a Csendes-óceán különleges hőgazdálkodásában gyanítja a klímaváltozás okait. A Csendes-óceán a Föld felszínének egyharmadát teszi ki, így rendkívüli szerepe van a bolygó klímájában. A kutató szerint a felmelegedésnek épp az ellenkezője zajlik, amelyet tanúsít a Csendes-óceán lehűlése a trópusi övezetben; a Föld újból hideg periódus felé halad – állítja Molion.
A tudós vitatja az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi bizottsága által megjelentett tanulmánynak azt a részét is, amely szerint a szén-dioxid szintje a levegőben 650 ezer éve 2005-ben volt a legmagasabb. Molion az egész bűvészkedést átlátszónak és nevetségesnek tartja: 1957-ben kezdték meg a szén-dioxid mérését, mégpedig úgy, hogy nem vették figyelembe a légkörben azóta is jelen lévő természetes szén-dioxidot. A széntartalmú gázok növekedése a légtérben eddig is változó szintet mutatott. Az elmúlt ötven évben a jelenlegi szint majd kétszeresére is voltak bizonyító adatok. Erről azért nem beszélnek, mert nem vág egybe a ma népszerű teóriájukkal – jelentette ki a kutató. Még elgondolkodtatóbbak a professzor szavai a környezetvédelemről: „Gyakran az új gyarmatosítás jut eszembe erről a szóról, amelyben az uralmat technológiával, gazdasági javakkal gyakorolják. Most klímaterrorizmussal, amely az éghajlatváltozás elmélete. Sok tudós van, aki prostituálja magát, eladják magukat azért, hogy tudományos programjaikhoz támogatásra leljenek.”
A hongkongi Far Eastern Economic Review-ban jelent meg beszélgetés a japán Akasofu professzorral, aki az északi sarkkörön volt egy nemzetközi kutatócsoport vezetője. „A nemzetközi közösség rendszabályokat hoz a felmelegedés ellen úgy, hogy meg sem értettük annak okait, vagy megbizonyosodtunk volna róla, hogy egyáltalán létezik-e. A rendszabályok hatása az éghajlatra természetesen igen csekély lesz, viszont jelentősen érezhető lesz a gazdaságban és a népek életminőségében. Az Északi-sark példája kiváló erre – fejtette ki Akasofu. – A jég borította tájnak a jóslatok szerint 2040-re el kell tűnnie. De ez csak feltevés, mégpedig egy a lehetségesek közül, ám ehhez társul egy teória is. Léteznek más olyan hipotézisek is, amelyeket sohasem idéznek, esetleg azonnal hozzáteszik a tudománytalan jelzőt.” A tudós kifejtette véleményét a légkör szén-dioxid-szennyezettsége és az üvegházhatás kapcsolatáról: „Lehetséges magyarázat ez is. De nem túl egyszerű-e? Igen különös dolog, hogy a kormányközi tudóscsapat tele van meteorológusokkal és fizikusokkal, alig találunk köztük klímakutatót. Az alapos kutatások hiánya miatt alakulhatott ki ilyen egyhangú vélemény e kérdésről, amelyet igen nehéz megérteni.”
A hátborzongató jelentések, amelyek belátható időn belül világrengető katasztrófát emlegetnek, sőt az emberiség végét jósolják, sajnos mind ilyen leegyszerűsítésekre támaszkodnak. És erre jó páran a világban politikát alapoznak. Mert kiváló üzlet a klímaváltozás következményeivel való ijesztgetés. Előbb csak riogatnak, majd az elkövetkező időszakban ezer- és ezermilliárd dollár értékben új iparágak jönnek létre a zöld ügyet, a tiszta bolygót zászlójukra tűzve, egy kis hátsó szándékkal. A nagy bankok már ugrásra készen állnak, hogy ezt a sokmilliárdos mesés üzletet meghitelezzék. Egy klímaváltozással foglalkozó tanácskozásról távozóban vajon miért marad meg a résztvevő fejében a pénztárgépek csilingelésének hangja? A minél tisztább, minél egészségesebb, a környezetet mind kevésbé károsító technológiákra szüksége van az emberiségnek. Az is üdvözlendő, ha minél kevesebb szén-dioxidot bocsát ki egy ország. Ám igenis hagyják meg a jogot a kétkedésre azoknak, akiket az eddig elhangzott érvek a klímaváltozásról nem győztek meg.